Kedves, aranyszőke hajú, szépséges leány volt Napsugár Évike, a varázslókirály leánya. Megfogadta bölcs édesapja tanítását:
- Lányom, csak olyan varázslatba kezdj bele, amit nemcsak eszed, hanem szíved is helyesel!
Amikor Évike felnőtt, harminchárom királyfi jött el hozzá leánykérőbe a Nagy Leánykérés Napján. Harminc királyfival hamarosan közölte: szívesen látja őket a palotában, de a kezére ne számítson egyikük sem, csak a kézimunkájára. Mindegyikük kapott ugyanis tőle egy általa készített hímzett asztalterítőt. Nem akármilyen terítő volt az! Nappal az asztalt díszítette, de estefelé megelevenedett a rajta lévő kép: lakomázó törpék, nyíló csőrű madárkák, csinos bajszú cicamicák vagy legelésző szarvasok, és a törpék vagy állatok a terítő tulajdonosának szemére nyugtató álmot terítettek.
Három királyfi nem kapott még választ leánykérő szavaira, így persze asztalterítőt sem. Amikor a többi királyfi eltávozott, ők még maradtak a palotában. Ottmaradtak, és a szerencse is ottmaradt velük: közeledett a húsvét.
A húsvéti locsolkodás lányok-legények nagy öröme volt ott is, a varázslókirály országában, Hipphoppföldön.
Sőt! Ott volt csak igazán nagy hejehuja, húsvéti tánc, fővarázslat, mellékvarázslat, meg miegymás!
Meg is locsolta nagy szívdobogás közepette a három leánykérő királyfi Napsugár Évát: az első ibolyaharmattal, a második csillagvirág gyöngycseppjeivel, a harmadik vidámillatú rózsavízzel!
A leány mindegyiknek adott egy húsvéti tojást. Az elsőnek azt mondta:
- Vigyázz erre a tojásra! Benne van a Csidecsuda. Fel ne törd!
A másodikhoz így szólt:
- Te meg ezt a tojást őrizd! Benne van a Hűdefinom. Nehogy megkóstold!
A harmadik királyfinak mélyen a szemébe nézett:
- Neked is adok egy tojást. Benne van a Hűdeöreg! A tojásra az arcképemet festettem. Ha feltöröd a tojást: hétszer hét évvel tovább élsz. Feltörheted, ha akarod. Hűdeöregnek viszont akkor vége!
Megköszönték a királyfiak az ajándékot, kezet csókoltak Napsugár Évának, és lóra ültek. Szédítő iramban vágtattak saját birodalmukba. Ott is meg kellett locsolniuk a lányokat, előírta a szokás, az illem. Ám megígérték: három nap múlva visszajönnek és bemutatják a húsvéti tojásokat. Hadd lássa Napsugár Éva, milyen becsben őrzik ajándékát!
Az első királyfi, Kukkantó Gergely buzgón locsolgatta otthon a lányokat.
Hanem csak fúrta az oldalát: mi lehet az a Csidecsuda? Óvatosan kis lyukat szúrt a tojásba, és bepillantott rajta.
Hű! Nem mi volt a tojásban, hanem ki! Csidecsuda varázsmanó. Azon a kis lyukon rögvest kiugrott a manócska, és a kezében lévő aranypálcával rácsapott a királyfi orrára:
- Te kis kíváncsi! - azzal eltűnt.
A második királyfi, Eszemiszom Nándor is becsületes leányöntözgetőnek bizonyult. Ám Hűdefinomat igencsak szerette volna megkóstolni. Olyat még bizonyára nem evett világéletében! Lyukat fúrt a tojáson, hogy a bűvös csemegéből legalább csipetnyit szájába tehessen.
Nem csemege volt abban, hanem Hűdefinom manó, aki rögvest kiugrott a lyukon, és a kezében levő ezüstpálcával a királyfi orrára ütött:
- Enchencbenc, te ínyenc! - azzal eltűnt.
A harmadik királyfi, Barátságos Károly, szintén meglocsolta a lányokat, ahogy illik, kedvesen, udvariasan, miután elmondta a locsolásra engedélyt kérő versikét. Szíve azonban csak Napsugár Éván merengett, őt szerette volna újra viszontlátni, méghozzá rettenetesen. A királykisasszonytól kapott tojást ágya melletti asztalkára helyezte, gyémánttartóba, és esténként arról mesélt neki, mennyire imádja Évát, a csodálatos varázslóleányt. Mit meg nem adna érte, ha feleségül jönne hozzá! Dehogy jutott eszébe, hogy feltörje a tojást! Akkor megsérülne Éva arcképe és meghalna a tojásban Hűdeöreg. Saját életét nem akarta ily módon meghosszabbítani, ezt a varázslatot nem érezte volna igazságosnak, becsületesnek.
A harmadik napon a királyfiak ismét a varázslókirály palotája felé vágtattak. Restellte a történteket az első és második királyfi, Gergely és Nándor, de ügyes mesterembereik az élő manók helyett nagy titokban selyemruhás mini babát ültettek mindkét tojásba, a szúrás, illetve fúrás nyomát pedig úgy eltűntették, hogy azt szülőtyúkanyja sem vette volna észre egyiknél sem.
Napsugár Éva barátságosan fogadta mindhármukat. A három királyfi mindegyike tenyerébe tette a húsvéti tojást és azt mondta: lám, megőrizte épségben.
Honnan, honnan nem, előugrott erre valahonnan Csidecsuda és Hűdefinom manó... Pirulhatott az első és a második királyfi!
No, de hamarosan még pirosabb lett a harmadik, Károly, mert hirtelenében kettényílt az ő húsvéti tojása, és hosszúszakállú manócska lépett ki belőle: Hűdeöreg! A manócska súgott valamit a királykisasszony fülébe.
Napsugár Éva odalépett Károlyhoz és rámosolygott:
- Megőrizted a tojást épségben, megőrizted becsületed! Hűdeöregtől tudom, miként vélekedsz az én szívemről, fogadd el hát, neked adom, de csak a tiedért cserébe! Barátságos Károly e szavak hallatán a mennyezetig ugrott örömében.
Hamarosan megtartották a lakodalmat. A nagy ünnepségen a többi, egykor a királykisasszony kezéért versengő királyfi is ott volt. Nem volt miért neheztelniük: csak egy szíve van a leánynak akkor is, ha varázslókirály leánya - miért adná oda másnak, mint annak, akit szeret?!