home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hanyatló intelligencia
Tóth Péter
2021.07.10.
LXXVI. évf. 27. szám
Hanyatló intelligencia

Egyre gyorsul a technológiai fejlődés, és vannak ugyan árnyoldalai, sokat kritizálják is, de lényegében sok embernek könnyíti meg az életét a folyamat. Valahogy mindez azt is sugallja, hogy az emberek is egyre intelligensebbek.

Sokan vélekednek azonban úgy, hogy a gépek által létrejött kényelemben agyunk is „elsatnyul”, és nem okosodunk, hanem egyre butábbak vagyunk. Valójában a fejlődés olyan gyors, hogy valamiféle evolúciós változás, természetes kiválogatódás vagy hasonló dolog nem tud ilyen rövid idő alatt végbemenni.

Ha próbálunk a számadatok alapján valamiféle következtetéseket levonni az intelligencia fejlődésével kapcsolatban, a XX. században a nyugatinak nevezett fejlett országokban a lakosság intelligenciája a mérésre szolgáló tesztek eredményei alapján folyamatosan nőtt. Egy évszázad alatt azonban ez nyilván nem valamiféle fizikai változásoknak köszönhető, hanem inkább a képzésnek, a rendelkezésre álló információk könnyebb hozzáférhetőségének.

Az IQ-pontszámok növekedését egyébként tudományos körökben Flynn-effektusnak nevezik. A 2020-ban elhunyt, politikai filozófiával és intelligenciakutatással foglalkozó James Flynnről kapta a nevét. Az elmúlt évtizedekben lényegében bebizonyosodott, hogy a jelenség a jobb egészségi állapottal és táplálkozással, a javuló oktatással és munkakörülményekkel, valamint a technológiához való nagyobb hozzáféréssel függ össze.

Hosszú távú kutatások szerint létezik egyfajta fordított arányosság az IQ és a mortalitás között. A gyerekkorukban intelligensebbnek bizonyuló emberek gyakran tovább élnek. Viszont ebből nem következik, hogy az okosabbak fizikai értelemben is kiválóbbak. A táplálkozás, lakhatás minősége, a tudatosan választott egészségesebb életmód okozhatja a jelenséget.

Az ezredforduló tájékán azonban történhetett valami, ami ezt a trendet is megtörte. Az utóbbi huszonöt-harminc évben olyan adatok láttak napvilágot, amelyek szerint a fejlett országokban a XX. században jegyzett növekedés után csökkenni kezdtek az IQ-teszteken elért pontszámok.

https://secure.adnxs.com/seg?add=17511545&t=2Az utóbbi években egyre több kutatás mutatott rá a fordított Flynn-effektus létezésére, tehát a növekedés lassulására. Egy norvég tanulmány szerint például az 1975 előtt született férfiaknál még az elvárásoknak megfelelően működött a Flynn-törvény, azaz évtizedenként három ponttal nőtt az intelligenciahányados. Az 1975 után születetteknél aztán stabil csökkenést mutattak az adatok. Az 1999 és 2013 között az Egyesült Királyságban, Svédországban és Franciaországban elvégzett kutatások hasonló eredményeket hoztak. Bár ez a csökkenés jelentéktelennek tűnik, hosszú távon nagyon rossz­ hatása lesz. Valószínűsíthető, hogy azok a tényezők, amelyek annak idején az IQ növekedését segítették elő, elvesztették hatásukat.

Lehet, hogy az oktatás színvonala egyes országokban „elérte a csúcsot”, és hanyatlani kezdett. De azt sem lehet kizárni, hogy teljesen más okból nőtt a legutóbbi időkig az átlagos IQ, mint ami miatt most egyes helyeken csökken. A jelenségnek számos oka lehet. Emiatt azt is nehéz megjósolni, mit hoz a jövő. Vajon okosodunk vagy butulunk? Ez lehet egyébként nézőpont kérdése is. Lehet, hogy korábban olyan képességekre tanított meg bennünket az élet, amelyekre ma már nincs szükség, ezért mutatnak a számadatok csökkenést? Kétségtelen, hogy a jövő emberének más képességekre lesz szüksége, mint például a XX. században élőknek. De hogy ez valójában egyfajta okosodás vagy elbutulás-e, az már szubjektív nézőpont kérdése.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..