home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Hangulatos, jó illatú rendezvény
Lőrinc Natália
2015.08.30.
LXX. évf. 34. szám
Hangulatos, jó illatú rendezvény

Kisoroszon az idén is megtartották a Gulyásfőző Fesztivált. A rendezvény szervezője a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ volt. Ezúttal huszonhárom csapat mérte össze gasztronómiai tudását

A csapatok kora délután gyülekeztek, elfoglalták helyüket, és lassan hozzá is kezdtek a főzéshez. Az üstöket, bográcsokat a kicsik és a nagyok körülülték, a kavargatás közben beszélgettek, történeteket meséltek, és természetesen a gyakori kóstolgatás sem maradhatott el.

A jó idő és a finom illatok számos járókelőt, nézelődőt, kóstolgatót vonzottak a Tájház udvarába. A marhahúsból készült gulyásokon kívül kürtőskalács is várta a vendégeket. Az édesség annyira kelendő volt, hogy a kézimunkacsoport tagjai nem győzték dagasztani az adagokat.

Mivel a „munka” mindig jobban halad nótaszó mellett, a zenefelelősök a tordai Samu Zenekar muzsikusai voltak. Nem sok idejük jutott a pihenésre, mert táncolni vágyók és mulatozók az egész nap folyamán bőven akadtak.

Az eredmény este nyolc óra körül született meg. A zsűri (Hódi Ilona kisoroszi lakos, Dimić Miloš nagykikindai szakács és Bálintné Siprikó Zsuzsanna, a magyarországi Apátfalva alpolgármestere) osztályzatai alapján az első a 14-es sorszámú, azaz a rendőrség csapata lett.

Radovan Kecman a következőket mondta:

— Ételünk marhahúsból, hagymából, borból, paradicsomból, sóból, borsból készült. Ételízesítő helyett kurkumát használtunk. Már több éve főzünk, de eddig még nem értünk el helyezést. Az idén végre sikerült, lehet, hogy azért, mert ezúttal az én kezemben volt a fakanál. A feleségem receptje szerint főztem, de egyébként életemben másodszor készítettem gulyást. Heten voltunk a csapatban. A nyereményünk egyebek között egy bogrács volt, melyet sokszor fogunk használni, például jövőre is a kisoroszi gulyásfőző fesztiválon.

Lőrinc Ede és Nyári Géza már a kezdetektől, azaz mintegy kilenc éve együtt főznek, ezért közösen nyilatkoztak:

— Már az első alkalommal elsők lettünk. Igaz, akkor csak 7-8 csapat versenyzett. Később a harmadik helyen végeztünk, most meg másodikok vagyunk. Az ételünk 8 kg marhafaggyús húsból és 2,5 kg vöröshagymából készült, melyet zsír nélkül dinszteltünk. A gulyásba tettünk még zellerlevelet, petrezselymet, babérlevelet, egész borsot, sót, csípős paprikát, őrölt édes paprikát. Káposztalevél és fokhagyma az idén nem került az üstbe. Bíztunk benne, hogy helyezést érünk el, mert jó ütemben haladtunk a főzéssel. Többen is megkóstolták az étkünket, és mindenki dicsérte. Egy elektromos edény járt a második helyhez.

Szemerédi Szilárdék a harmadik helyet szerezték meg:

— Hat éve veszünk részt ezen a fesztiválon. Az idén marhalábszárból főztünk gulyást, sóval, borssal, paprikával ízesítettük. Az 5 kg húsból tizenkét személynek jutott, nem is maradt belőle, csak a zsűrinek egy adag. Nem gondoltuk, hogy helyezést érünk el, meg is lepődtünk az eredményen. Egy vízforralót kaptunk.

Talpai Ferenc is a csapatnál ült:

— Én még egy kis erős paprikát tettem volna bele, de végül így hagytuk. Kinek a pap, kinek a papné! Mondtam is a fiataloknak, hogy meg fogjuk nyerni az első helyet! Nem így lett, viszont nem sokat tévedtem.

A következő alkalomig mindenki gyakorolhat, gondolkodhat a nyerő recepten. A szervezők bíznak benne, hogy 2016-ban is ilyen tömeges és sikeres rendezvényük lesz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..