
Május 20-án kezdődik a Tornyos és Buránysor közötti útszakasz felújítása. Az erről szóló szerződést a zentai városházán írták alá. A hatalmas gödrökkel teli, mintegy 1,5 kilométeres útszakasz már évek óta nehezíti a közlekedést.

Czegledi Rudolf, Zenta Község polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a munkálatok kivitelezője a verbászi Extra Auto Transport Kft. lesz, amely a zentai utcák aszfaltozását is végzi A polgármester hangsúlyozta, az adott út legrosszabb állapotban lévő szakasza lesz felújítva, így az ott lakók, illetve az arra utazók is megfelelő körülmények közepette közlekedhetnek majd.
A munkálatok összértéke 90 millió dinár, és a tervek szerint a fejlesztés 45 nap alatt készül el.
A kérdéses út felújítása még 2012-ben kezdődött, amikor a Kevi és Buránysor, majd a Kevi és Törökfalu közötti útszakaszt újították fel.
Forrás: Pannon RTV, Vajdaság Ma
Fotó: Horváth Zsolt/Vajdaság Ma
Fotó: Pannon RTV