home 2024. február 23., Alfréd napja
Online előfizetés
Hamarosan Interetno Fesztivál
Kovács Laura
2023.08.18.
LXXVIII. évf. 33. szám
Hamarosan Interetno Fesztivál

Augusztus 21-én elrajtol az Interetno Fesztivál Szabadkán. A szervezők a kicsiket és a nagyokat egyarát színes programmal várják — hallottuk a Népkör Magyar Művelődési Központban megtartott sajtótájékoztatón.

Bodrogi Béla, a Népkör MMK főtitkára elmondta, az első Interetno Fesztivál óta a mottó a multikulturalizmus, ami az idén sincs másként.
— Továbbra is arra törekszünk, hogy aki eljön az eseményre, az nemzeti, vallási hovatartozásától függetlenül jól tudja érezni magát. Mi tagjai vagyunk mind a szerbiai, mind a magyarországi CIOFF-nak, a Nemzetközi Folklórfesztiválok Szövetségének. A szerbiai CIOFF-on keresztül a mi fesztiválunk az UNESCO védelme alatt áll. Az idén is sikerült rangos előadókat biztosítanunk a koncertekre és a táncpanoráma-rendezvényekre.  Kiemelném az augusztus 24-ei Magyar Táncképek című előadást, ami az egyik legfrissebb produkciója a Duna Művészegyüttesnek, amely Szabadkán még nem lépett fel. Erre a műsorra, amely a Népkörben lesz megtartva, már lehet jegyeket vásárolni.

Elhangzott, a fesztivál költségvetése Szabadka Város, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap és a MOL-Új Európa Alapítvány, valamint az MNT támogatásából tevődik össze.  

Bodrogi Hajnalka, a Népkör ügyvezető igazgatója a sokszínű táncos programokról beszélt.

— Mint ahogy minden évben, ezúttal is a magas művészeti színvonalat tartjuk szem előtt, és számunkra nagyon fontos, hogy megtartsuk a táncpanorámákat, mert ezekkel a különböző kultúrák színes, táncos és zenei világát hozzuk el Szabadkára. Az idén Észak-Macedónia tánckara érkezik hozzánk, Indiát is várjuk, valamint lesznek fellépők Szlovákiából, a Mátyus Néptáncegyüttes, és Magyarországról. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy augusztus 25-én vajdasági gyermektáncegyüttesek, illetve más nemzetiségi gyermektáncegyüttesek mutatkoznak be. Több mint 300 gyermek lép majd színpadra. Ezúttal a nyitóceremónia — augusztus 22-én, 19 óra 30 perckor kezdődik — is kicsit más lesz, hiszen Szabadka három legnevesebb kulturális egyesületének tánckara tart előadást. Ez egy egybefüggő, pompás zenés produkció lesz, amellyel a vendég táncegyütteseket köszöntik.

Rumenyákovity Szilvia szervező azokat a műsorokat emelte ki, amelyeket a gyermekeknek készítettek.
— Az Interetno Fesztiválon mindig nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekprogramokra, hiszen egyértelművé vált számunkra, hogy a közönség nagy része a kisgyermekes családokból tevődik össze. Mindennap délután 4 órától este 8 óráig várjuk a családokat Szabadka központjában az Etnopolisba, ugyanis az Aranykapu Játszóház, amely év közben a Népkör keretében működik, most kiköltözik a város főterére. Itt egy kültéri játékparkot rendezünk be a gyermekeknek, ahol természetes anyagokból készült ügyességi, logikai játékok várják őket. Emellett kézművesműhelyekben, bábelőadásokon, hangszerbemutatókon szórakozhatnak. Laposa Julianna ad gyermekkoncertet, valamint itt lesz a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia, Adáról érkezik a Jancsi Bohóc Bábszínház. Rossz idő esetén a programokat igyekszünk a Népkörben megtartani.

A szervezők mindenkit várnak az Interetno Fesztiválra augusztus 21-e és 26-a között. A további programokról az érdeklődők a fesztivál honlapján és a rendezvény Facebook-oldalán tájékozódhatnak.

Fényképezte: Kovács Laura

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..