Ünnepekkor a gyermekeim mindig kedves — olykor igen értékes — ajándékokat kapnak. Ilyenkor persze arra tanítom őket, hogy köszönjék meg, de valljuk be, azonnal lebuknak, ha a csomagolópapír széttépése után a sarokba vágják a meglepetést. Majd csak később értik meg, hogy az ajándék mögött mi minden áll. És milyen fájdalmas tapasztalat az is, ha semmi. S hol vagyunk még attól, hogy ezek a gyerekek olyasmiért legyenek hálásak, ami nem a fogyasztói társadalom egyik remekműve?! (No jó, azért azt remélem, annyira nem messze.)
Köszönetet mondani nem csak annyi, hogy illemből odabiggyesztünk egy tőmondatot. A hála által úgy érezzük, mintha jobb emberré válnánk, és másokat is jobbnak látunk.
És valóban, ha eddig a világvallások tanai nem lettek volna elegek, mára már kutatási háttér áll a mögött az elgondolás mögött, hogy a hála rendszeres megélése valóban képes az életünkre pozitívan hatni, segít a nehézségek helyett a minket feltöltő erőforrásokra figyelni. Ám ha ez igaz, miért nem vagyunk hálásak?! Pontosítok: amíg arra vagyunk berendezkedve, hogy olyan dolgokért legyünk hálásak, amelyeket nem birtoklunk, addig nem látjuk meg azt, amink már megvan. Klasszikus keresztényi gondolat, de sokunknak mégsem elég. A tudatos jelenlét éppen abban segíthet bennünket, hogy arra koncentráljunk, amink itt és most megvan. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk, ahogyan ránk mosolyog valaki vagy szeretettel hozzánk ér, képesnek kell lennünk figyelni az éppen minket érő ingerekre. A kutatások azt bizonyítják, hogy a hálás élethez valójában nagyon kevés is elég. Az idősebb embereknél felerősödik a múlttal kapcsolatos elfogadás, pozitív viszonyulás, a hajléktalanoknál pedig csökken a reménytelenség érzése. Segíti a stresszel való megküzdést, hatékony a szorongás és a félelem leküzdésében — boldogabbá, egészségesebbé tesz bennünket.
Miként gyakorolhatjuk ezt? Megtehetjük, hogy hálanaplót vezetünk, melyben huzamosabb ideig, napi rendszerességgel lejegyezzük azokat a dolgokat, amelyekért aznap hálásak lehetünk. A lezáratlan konfliktusok, elvarratlan, el nem gyászolt veszteségek esetében is jótékony hatású, ha megfogalmazzuk, mi az, amit a másik embertől, életeseménytől, történéstől kaptunk. Minden egyes felismerést még inkább elmélyíthetünk és befogadhatunk. A párkapcsolatok mentén is érdemes a vitákat a másik személlyel kapcsolatos kellemes érzéseink többszörös kihangosításával lezárni — ahol a pozitív dolgok többszörösen túlsúlyban lesznek. Általában véve a hála átélése és kifejezése erősebbé, stabilabbá teszi társas kapcsolatainkat. Talán emlékeznek arra a csokoládéreklám-szlogenre is, ahol azt köszönik meg, hogy vagy nekem.
Jóval a pszichológia előtt a vallás és a filozófia tanai is sokat foglalkoztak a hálával. A pszichológia sokáig a betegségek gyógyítására fókuszált, és csak azután jelent meg a mentálhigiéné fontossága, később pedig a pozitív pszichológia, avagy a boldogság tudománya. Pszichológiai értelemben a hála akkor jelenik meg, amikor azt tapasztaljuk, hogy egy másik ember szándékosan, önzetlenül tesz meg valamit, ami számunkra kellemes, hasznos, kedvező. Ha azonban a jótevőnk bármilyen ellenszolgáltatást vár a tettéért, akkor inkább lekötelezettnek érezzük magunkat, ami már korántsem olyan kellemes érzés. Hála az is, ha felismerjük és megbecsüljük mindazt, ami az életünk része, és nem tekintjük magától értetődőnek. Azaz a hála lehet érzelem vagy személyiségvonás.
Valaminek a megléte mindig magával vonja annak az esetlegesen fellépő hiányállapotát is. Esetünkben a hálátlanságot, vagyis azt a felettébb dühítő élményt, amely bennünk születik meg, ha a másik nem a tőlünk elvárt módon fogadja, amit neki adunk magunkból, az életünkből, az érzéseinkből stb. A barátnőm ezt valahogy úgy fogalmazta meg, hogy ő így tanulta, így szocializálódott — azaz vagy még nem tud hálásnak lenni, vagy nem tudja kifejezni a háláját, vagy elrettenti őt az elkötelezettség érzése (hiszen abban van kötél… kötődés, mindaz, ami félelmetes, mert esetleg a kapcsolódás igényét is magában hordozza).
A hálát, a hálaadást bármikor, akár a mai naptól beépíthetjük az életünkbe. Majd lassan egyre élesebben, kifinomultabban érzékelhetjük azokat a jó dolgokat, amelyek velünk történnek. Ez egy tanulható folyamat, mely gyorsan előidézhet bennünk kellemes belső változásokat. Lényegében ez is egy pozitív pszichológiai gyakorlat, melyet nem terápiás jelleggel, sokkal inkább a mentális egészség megőrzése céljából használhatunk, építhetünk be. Megérthetjük általa, kik azok az emberek a közelünkben, akiknek hálával tartozunk, hogy velünk vannak, hogy az életünkben valamilyen formában jelen vannak. Mi az, ami melegséggel tölti el a szívünket? Mi az, amiért hálásak lehetünk?
A Greater Good Science Center 2018-ban összeállította A hála tudománya című tanulmányt, melyben több kutatás eredményét összegezték. Eszerint aki hálás, az boldogabb, elégedettebb, kevésbé anyagias, kevésbé hajlamos a kiégésre, türelmesebb, jobban alszik, sőt, a fizikai állapota is jobb.
Megfigyelték, hogy a hála jót tesz a szívnek. Az említett intézménynél Huffman és kutatótársai végeztek vizsgálatot. Résztvevőik szívrohamtúlélők voltak, akiktől azt kérték, hogy a gyógyulási időszakban, két héten át nap mint nap tudatosan keressék, sorolják el, miért hálásak. Egyesek a család és a barátok támogatásáért, szeretetéért, mások az orvosok és a nővérek segítségéért voltak azok. Bármiért is, a kutatók számára látható volt, hogy azok, akik hálát éreztek valaki vagy valami miatt, hamarabb gyógyultak, és egészségesebb volt a szívük, mint sorstársaiké, akik nem tettek így. A hálalevél, hálanapló írásának gyakorlata ráadásul optimistábbá tesz, ami a mindennapokban sok stressztől, de akár a depresszió fenyegetésétől is megóvhat.
