A Mačković—Pimenov-kettős az utolsó pillanatban ült össze, és a felkészülés során számos akadállyal kellett megküzdenie. A tervek szerint Martin korábbi válogatott társával, Miloš Vasićtyal (akivel Tokióban az 5. helyen végeztek kormányos nélküli kettesben) indult volna, de Vasić az idén megsérült, Pimenovnak azonban egypárevezősben sikerült kvalifikálnia magát Párizsba. Martin két hónappal az olimpia előtt ült össze az orosz versenyzővel, a hajó kiválóan siklott a fiúk alatt, az edzéseken teljesített időeredmények pedig azt mutatták, hogy a páros ütőképes lehet.

Mačković Martin az olimpiai öt karika előtt (Fotók: Mačković Martin Facebook-oldal)

— Nagy falba ütköztünk, mivel a Szerb Evezősszövetség különféle okok miatt nem akart bennünket kiküldeni az olimpiára, nagyon elkomplikálódtak a dolgok, és csak egy angyali beavatkozás segítségével sikerült kijutnunk a luzerni selejtezőre. A szövetség bezárta előttünk az ajtót, annak ellenére, hogy a Szerb Olimpiai Bizottság és a sportminisztérium támogatott bennünket. A szövetség egy másik szerbiai kettőst szeretett volna kiküldeni a selejtezőre, de mi tudtuk, hogy a párosnak esze ágában sincs részt venni az olimpián, csak azért nevezték be őket a svájci regattára, hogy elvegyék tőlünk a helyet. Amikor a Nemzetközi Evezősszövetségben megbizonyosodtak arról, hogy egy nappal a rajt előtt a benevezett szerbiai páros nem jelent meg a svájci városban, kaptunk egy értesítést, hogy utazzunk ki Luzernba, és az utolsó pillanatban megpróbálnak bennünket bejelenteni a selejtezőre, annak ellenére, hogy ez nincs teljesen összhangban a szabályokkal. Két órával az értesítés megérkezése után már a repülőben ültünk, kerítettünk egy hajót, és a selejtezőn az amerikaiak mögött a 2. helyet elérve megszereztük a párizsi kvótát. Megnyugodtunk, két hónapunk volt még hátra az olimpiáig. De ekkor egy újabb bökkenő jött. A selejtezőről az első két hajó jutott tovább Párizsba, mögöttünk pedig az ausztrálok végeztek a nem kijutó 3. helyen, akiknek nem tetszett, hogy bennünket a Nemzetközi Evezősszövetség az utolsó pillanatban nevezett be a regattára. Bepereltek bennünket a Lausanne-ban székelő Nemzetközi Sportdöntőbíróságon, az ügy pedig annyira elhúzódott, hogy mindössze tíz nappal az olimpia kezdete előtt derült ki, hogy indulhatunk Párizsban — emlékezett vissza az igencsak nehezített felkészülésre Martin, hozzátéve, hogy a szerb szövetség az ausztrálokat segítette, de nem jártak sikerrel.

A kvótaszerzés pillanata a luzerni selejtezőn

Az elődöntőben remekül ment a hajó, majd 30 méterrel a cél előtt olyasmi történt, ami ritkán látható: Pimenov leengedte a lapátokat, Martin evezett, de a későbbi olimpiai bajnok románok bejöttek a szerbiai páros elé a 3. helyre, és bejutottak a hatos fináléba.

— A történteket nehéz felfogni, megemészteni, elfogadni. Nagyon fontos, hogy ezekben a nehéz pillanatokban együtt maradjunk mint csapat, az egymásra mutogatás nem megoldás. Együtt voltunk a hajóban, vállalnunk kell a felelősséget. A felkészülés során, a már említett helyzet miatt, sajnos nem eveztünk sokat, a Szlovéniából kapott hajóban mindössze egy hónapot készültünk. Párizsban futamról futamra egyre jobban eveztünk, az elődöntőben még jobban ment a hajó, de úgy látszik, hiányzott a kellő közös tapasztalat, és nem tudtuk, hogyan kezeljük egymást a nagyon nehéz helyzetekben. Nikolajnak elfogyott az ereje, én eveztem tovább, de ez nem bizonyult elegendőnek. Mindig az utolsó 100-200 méter a legnehezebb, ekkor minden „normális” ember inkább megállna, az izmok savasodnak, már mindenünk fáj. Nagyon jól kell ismerni magunkat és egymást is, hogy oda tudjunk szólni a másiknak, és ez az a pont, ahol eldől, kiből lesz bajnok és kiből nem. A futam közben úgy éreztem, meglesz a döntő, de egy pillanat alatt megfordult a helyzet. A bennünket megelőző román csapat a döntőben az első, valamennyire szélvédett pályát kapta, és megnyerte az olimpiát. A B döntőben nyújtott teljesítményünkkel labdába tudtunk volna rúgni az 1. helyért, de ez már nem segít rajtunk. Le kell vonnunk a tanulságot, és a jövőre fókuszálni. Az elképzelések szerint a páros együtt marad — mondta Martin.

A B döntőben az olimpián

Az olimpia hangulata tetszett a Palicsi Evezősklub korábbi, a Partizan jelenlegi versenyzőjének. Már tudta, milyen egy olimpia, hiszen három éve Tokióban részt vett egy ötkarikáson. Az olimpiai faluban kellemes hangulat fogadta, a sportolók beszélgettek, barátkoztak egymással, nem kellett maszkot viselniük, mint a japán fővárosban. A B döntő után még két napig Párizsban maradtak, megtekintették Novak Đokovićnak az olasz Lorenzo Musetti elleni elődöntőjét, majd a strandröplabdaversenyekbe is belenéztek. Martin elmondása szerint a nem jól sikerült elődöntő miatt nem érezték magukat boldognak, és nem is bánják, hogy a verseny után csak két napot maradtak a francia fővárosban.

— Az olimpiai faluban lévő szobák nem voltak túl nagyok, viszont a matrac és az ágy kényelmes volt, rendesen tudtam aludni. A klímaberendezés hiányzott a szobákból, de be lehetett sötétíteni, és elviselhetővé vált a hőmérséklet. Amíg itthon tombolt a kánikula, Párizsban csak egy-két napig volt hőség. Az étkező viszont nem tetszett. Tokióban átlátható volt az étkezde, pontosan tudtuk, hol, mit lehet fogyasztani. Párizsban gyakran elvesztünk a labirintusban, mert az ételeket több kis szobában szolgálták fel, nagyon sokat kellett sétálgatni, mire megtaláltuk, mit is szeretnénk. Sokkal kevesebb húst kínáltak, mint a három évvel ezelőtti olimpián, ami nem tetszett a sportolóknak, és tapasztalatom szerint a húst át sem sütötték rendesen. A választék túlnyomó többségét vegetáriánus ételek tették ki, szinte ráerőszakolták a sportolókra, hogy azokat fogyasszák. Nem voltak luxuskörülmények, de szerintem azért rendben volt minden, túléltük azt a néhány napot — ecsetelte a körülményeket Martin.

Az olimpia utáni megérdemelt pihenő leteltével a nagyobb edzéseket szeptember közepén kezdik, hiszen jövőre világ- és Európa-bajnokság vár a párosra, a fő cél pedig a Los Angeles-i nyári olimpia. Martinnak nem ismeretlen az óceánon túli világ, hiszen négy évet Kaliforniában tanult, és az olimpiai pályát is látta már. Bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan rendeződik a helyzet a honi evezősszövetségben, hiszen nyugodt körülmények között, a most még nem létező támogatást érezve, másként lehetne felkészülni egy-egy nagy világversenyre. Igaz, hogy Martin bejárta a fél világot, de nagyon büszke arra, hogy szabadkai, és hogy pályafutása a sportok városából indult.

— Sajnos nem sűrűn látogatok szülővárosomba, az olimpia után itthon töltöttem két napot, most pedig két-három napot. A felkészülés alatt általában két-három havonta hazalátogatok. Nagyon szeretem Szabadkát, ismerem a város történelmét, apukám ugyanis a levéltárban dolgozik, most jelent meg egy új könyve. Büszke vagyok, hogy innen származom, Szabadka nagyon közel áll a szívemhez — mondta Martin.

Bízunk benne, hogy az elkövetkező évek zökkenőmentesen telnek a kétpárevezős egység életében, és a következő olimpiáról (arany)éremmel térhetnek haza. Addig még sok munka, valamint világ- és Európa-bajnokság vár rájuk, ahol igyekeznek majd minél eredményesebben szerepelni.