A tábort a tizedik életévüket betöltött gyermekek, illetve a tizenhét évnél nem idősebb fiatalok népesítették be, akik számára nemcsak az ősi lovagi hagyományok motívumainak (lovaglás, célba lövés, baranta…) ízlelgetése állt rendelkezésére, de a lovagi élet és a tornák színterei, történelmi és helytörténeti, illetve szakrális és kulturális rezdülései is.

Csoportkép a bácsi várnál (a szerző felvételei)

Az összejövetel helyszíne a doroszlói Mária, Keresztények Segítsége egyházmegyei kegyhely volt, a szervezéssel járó előkészítő, illetve a táborozás idején adódó teendőket és a koordinálást lovag Diósi János, a Lovagrend nyugat-bácskai priorja, valamint ft. Verebélyi Árpád esperesplébános, címzetes prépost, a kegyhely igazgatója vállalta. Ez utóbbi maga is a lovagrend tagja. Noha időről időre szükség mutatkozott bizonyos tervmódosításokra, az Úr kegyelméből mégsem tört derékba az ugyancsak viszontagságos hetek és hónapok sűrűjében a ráhangolódás igyekezete. A Szent György Lovagrend apródtábornak Erdélyben, az anyaországban, valamint Németország nyugati részén egyébként már bejáródott, időtálló hagyománya van. Mint megtudtuk, az első ilyen jellegű délvidéki tábor is ez utóbbi két régióban tevékenykedő lovagrend jelentős háttértámogatásával valósul(hatot)t meg. A tábori élet forgatagának napi foglalkozásaiba zömmel a zombori priorátus területéről (Zombor, Doroszló, Gombos, Nemesmilitics, Bácskertes) érkeztek tizenéves korú gyermekek, de Szegedről, Szabadkáról, Óbecséről, Temerinből, Muzslyáról, sőt Bánát dél-nyugati peremvidékéről is befutott egy pancsovai, torontálvásárhelyi gyökerekkel bíró apródnövendék.

Apródok és lovagok

A táborozók ismerkedtek, barátkoztak, a teendők dinamikáját pedig a naponként váltakozó táborparancsnokok felügyelték. A második tábornapon, azaz beszélgetésünk idején, a lovagi cím helyi/doroszlói várományosa, Budai István volt a parancsnok. A nevezett napon a növendékek Bagi Szabolcs tanár úr és Tallósi Anasztázia vezetésével íjászkodtak, Diósiné Kovács Izolda tanárnő és párja, a szakácskodást és az éjjeli ügyeletet egyaránt bevállaló Diósi Ede instruálásával pedig a rovásírás fortélyaiba tekinthettek be. Az apródtábor egyébként a lovagrend zászlajának felvonásával, szentmisével és a személyes bemutatkozáshoz is bátorságot adó tábortűz meggyújtásával rajtolt. Szerdán a baranta oktatása került napirendre, a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjai révén. A „tananyagot” a táborlakóktól 48 órával később, a bácsi várba tett kirándulás alkalmával kérdezték vissza. A tematikus, múltvallató körítésről Wilhelm József tanár úr gondoskodott. És nemcsak az Alföld hányattatott sorsú, középkori lovagváráról, de a bácsi törökfürdőről is, illetve a kisváros külső megújulás jeleit is magán viselő ferences rendi templomáról. Természetesen a magánszorgalomból végzett, alkalmi felfedezések sem maradtak el. Nem mellékesen rendkívüli élményt nyújtottak a csütörtöki napot szinte teljesen átszövő lovas programok is. A lovaglást a zombori Nyugat-Bácska Lókedvelők Egyesületének tagjai vezették, a faluba is be-bemerészkedő sétakocsikázásban pedig a sztapári lovasklub volt a „ludas”. A tervezgetett, úgynevezett vizes programok megvalósításakor a táborlakók sajnos végül csak a templomkerti tűzcsapokat vehették igénybe. Az első nekifutás idején a doroszlói önkéntes tűzoltó testület tagjai nyitották meg e csapokat, néhány ügyességi/tűzoltási játéksor erejéig. Az esti programok kínálatában — mármint a tényleges takarodó pillanatáig — a számháború és a karaoke mellett a helyi Doroszlói Ifjúsági Szervezet interaktív társasjátékai is szerepeltek. A reggeli ébredéshez elengedhetetlen trombitaszót a tábor fiatal „kürtöse”, a kupuszini Molnár Péter szolgáltatta, az állandó egészségügyi felügyeletet pedig Bugadzsia Benjamin és Müller Nikolett fiatal, doroszlói önkéntesek vállalták.

 Az íjászkodás fortélyai

A virtuális, ám igencsak hiteles tábori naplójegyzet formázásához a részvevők és a szervezők, továbbá a rendszeresen kilátogató krónikások fotói és beszámolói mellett a terepre érkező vajdasági és anyaországi tévések is hozzájárultak. A szombati záródélelőttön a lovagok, az apródok és a szülők részvételével megtartott táborzáró szentmise celebránsa ft. lovag Fuderer László óbecsei plébános, délvidéki nagyprior volt.

Ember tervez, Isten végez. Ezúttal sem volt ez másképp. Arról, hogy lészen-e egyáltalán folytatás, és ha igen, mikor, illetve milyen körülmények között, egyelőre felelőtlenség lenne bármit is szólani. Viszont — legalábbis az első visszajelzésekből ítélve — lenne rá igény. Mármint a soron következő másodikra. Az apródtáborra. A gyermekek nevelése ugyanis, ha ezerszer emberpróbáló feladat is, az egyik leghálásabb szolgálat. Hosszú távon meg végképp az. Miként azt házigazdánk és rendtársunk, ft. lovag Verebély Árpád atya is elmondta, meglátása szerint egyetlen élni akaró testület, egyetlen közösség sem elégszik meg önnön puszta létezésével. Ez alól a Szent György Lovagrend sem kivétel. Magyarán, olyan jellegű tevékenységet is vállal, amely képes megadni azt a bizonyos társadalmi többletet. Az első délvidéki apródtábor lényegében erről a célról is szólt. Az új nemzedék kinevelésének tényleges előmozdításáról. Arról az alapkőletételről, amelyre építkezve — az egyre fogyatkozó (ős)lakosság égisze alatt is! — idővel akár teljessé is válhat majd a lovagrend által megfogalmazott, évszázadokon keresztül konzervált, illetve a felnövekvő generációk számára is átmentett lovagi eszmék átörökítése és megerősítése.

Az első apródtáborban való részvételért — pontosabban a tételek maradéktalan elvégzését tanúsítandó — a növendékek legrátermettebbjei emléklapot is kaptak. Hogy közülük, felnőttként, hányan válnak majdan ténylegesen lovaggá, az a jövő titka. Egy azonban bizonyos: minden apród megérdemel legalább egy lovagot! Akire felnézhet. Akitől tanulhat. Aki az övé. A többi meg majd alakul.

Oltsd a tüzet, ne siránkozz!