home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Hagyományőrző hétvége Palicson
Vidaković Dajana
2022.11.30.
LXXVII. évf. 48. szám
Hagyományőrző hétvége Palicson

Sok látogatót vonz a Hagyományok Téli Fesztiválja és a Mikulás-futás, ezzel is meghosszabbítva és gazdagítva Palics turisztikai szezonját.

December 3-án, szombaton, 9 órakor kezdődik a IX. Hagyományok Téli Fesztiválja Palicson, a Kisvendéglő melletti parkolóban. A Mikulás-futást pedig december 4-én tartják meg, immár 23. alkalommal. A fő program a hétvégén a XIII. Helyi Termékek Kiállítása és Vására, ehhez a X. Tepertősütő Verseny társul, melyre csaknem húsz csapat jelentkezett.

— Szombaton 9 órakor nyílik a vásár, és sötétedésig fog tartani. A tepertősütő verseny is 9 óra körül kezdődik, amikor a csapatoknak kiosztják a nyers szalonnát. A sütés 12.30-kor ér véget, ekkorra adják majd le a tepertőmintákat zsűrizésre, az eredményhirdetés 13.30 körül várható. Ami a rendezvényt illeti, mintegy ötven kiállító jelentkezett. Mindig szem előtt tartjuk, hogy házi termékeket hozzanak, melyek kézzel, hagyományos módon készültek — tudtuk meg Fontányi Csillától, a Ludaspuszta Térségi Társulás elnökétől.

Jánosi Elvira, a Szerbiai Ultramaraton-szövetség elnöke elmondta, december 4-én 11 órakor Palicson, a Nagyterasz elől indul 23. alkalommal a Mikulás-futás. A résztvevők 1,5 kilométeres körön sétálhatnak, futhatnak, kinek mi esik jól. Az esemény rekreatív jellegű lesz, lehet beszélgetni, nevetgélni.
Hozzátette azt is, hogy huszonhárom éve, amikor megálmodta a Mikulás-futást, csak 4-5 résztvevő indult. Ez a szám az évek során növekedett, az idén már 2500–3000 látogatóra számítanak.

A Mikulás-futáson kortól, nemtől függetlenül mindenki részt vehet, akinek van Mikulás-jelmeze vagy Mikulás-sapkája. Meleg teával, forralt borral és zsíros kenyérrel várják Palicsra az érdeklődőket. A rendezvényt maga a Mikulás is meglátogatja, a célba érő gyerekeket éremmel jutalmazza, valamint ott marad mindenkivel egy-egy fotó elkészítésére. Végül kiválasztják a legszebb jelmezeket a legfiatalabb és a legidősebb futók közül.

— A Vigadó emeletén a Palics Park Kft. szervezésében gyerekprogramok lesznek, ezzel próbáljuk színesebbé tenni az eseményt. A Fabrika zabave animátora és a Szabadkai Gyermekszínház kétnyelvű előadása szórakoztatja a legkisebbeket, a Vöröskereszt szabadkai tagozata pedig oktató jellegű műhelymunkákkal készül. 
A téli időszak, valamint az előttünk álló ünnepek köszönnek vissza a gyerekrajzokon, melyeket az emeleten találhatnak meg. Ezek közül az alkotások közül az első hármat díjazzák, ami a futam előtt történik meg — emelte ki Dencs Valéria, a Palics Park Kft. igazgatónője.

Ismét megrendezik a Legyél Te is Mikulás jótékonysági akciót, mely során minden begyűjtött adományt azok a gyerekek kapnak, akik a szabadkai népkonyha igénybevevői. A csomagok tartalmazhatnak édességet, játékot, tanszert, bármit, amit jó szívvel oda tudnak adni a rászoruló gyermekeknek. A csomagokat az infopultnál adhatják át a Palicsra látogatók 10 és 13 óra között.

Fényképezte: Hodolik Boglárka

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..