* Hogyan találkoztál a slammel?  

— Szegeden részt vettem egy slam poetrys felolvasóesten, ahol meghívott fellépőként jelen volt Simon Márton és Závada Péter is. Itt lehetőségem nyílt felolvasni egy nem sokkal azelőtt a zEtnán megjelent versemet, és Závadának nagyon tetszett. Már előtte is érdeklődtem a műfaj iránt, viszont itt érkezett el a pont, amikor elhatároztam, hogy kipróbálom magam — ami sajnos egy nagyobb szünet, a következő évi pesti előválogató után sikerült. Ugyanabban a hónapban Szegeden is felléptem, ez volt az első igazi slamversenyem, és ezen harmadik helyezést értem el. Innen nem volt megállás, visszajártam Szegedre, és ma már a Slam Poetry Szeged egyik szervezője is vagyok. Emellett folyamatosan slammelek, volt néhány helyezésem is, a legnagyobb eddigi sikerem pedig az, hogy tavaly bejutottam az országos Bajnokság döntőjébe, ami nagy álmom volt.

* Milyen egy slammer élete?

— Maga a slammerlét (a közösségi létezésen kívül) persze a versenyzésből és a fellépésekből áll. Újra és újra átéled, hogy egyedül állsz a színpadon, és az érzéseidről, a gondolataidról beszélsz, miközben egy rakás ember figyel. A sok fellépéssel együtt jár a rutinszerzés is. A közönség reakcióiból le lehet szűrni, hogy milyen írásmód, kommunikáció működik a színpadról. Mivel ez egy élő, a megfelelő pillanatban működő műfaj, érdemes rögtön értelmezhető dolgokat mondani. Az előadásmód is fontos, a slam poetry ugyanis a költészetből, a stand upból, a színházból és a rapből is merít, a négy műfaj fúziója, és végső soron bármi lehet, ami hatással van a közönségre. Személy szerint úgy érzem, mostanában kezdem megtalálni a rendes hangom. Úgy építem fel a szövegemet, hogy kitalálok egy koncepciót, és ez a metafora- vagy allegóriarendszer aztán végigkíséri a mondandómat. A legutóbbi slamem koncepciója például egy főzőterápia volt, a főzéssel személyesítettem meg bizonyos lelki problémákat. Olyan sorok vannak benne, mint például: „Nincs annyi só, amit végül ne tudnál kisírni! A sószóró enyhe rázogatása amúgy is nyugtató hatású, a csecsemői csörgő rázásához hasonlatos tevékenység!” Az OB-s szövegemben a mikrofonnal, Mikivel beszélgettem arról, hogy ő odaláncol bennünket, és hogy a slam néha szinte már függőség. Általában lelki dolgokról szeretek írni, politikai véleménynyilvánítás csak nagyon ritkán fordul elő a szövegeimben, és olyankor is csak eszköz valamilyen érzelmi állapot bemutatására. Ezeket az érzelmes szövegeket régebben nagyon lírai módon fogtam meg, ám általam prezentálva nem értek el olyan hatást a közönségnél, mint amilyet szerettem volna. Azt hittem, nem tudok vicceset írni, de mostanában úgy látszik, ez nem igaz, hiszen a legsikeresebbek a keserédes poénokkal megszórt szövegeim voltak. 

Gömöri Eszter (fotó: Kiss Dániel)

* Miből áll egy slamverseny?

— Általában tizenöt-húsz ember vesz részt rajta. A produkciókat egy öttagú zsűri pontozza, melynek tagjai a közönség soraiból kerülnek ki, önkéntes alapon. Bizonyos versenyeken szakmai zsűri bírál, viszont az ötből két-három helyet ilyenkor is a közönség soraiból töltenek be. Minden előadónak 3 perc 15 másodperce van, aki pedig ezt túllépi, azt pontlevonással büntetik. A közönség ezért — hogy ne szakítsa félbe a fellépőt — előadás közben nem tapsol, hanem csettint, ha valamit tetszik, illetve dobog a lábával, ha valami nem. Hála az égnek, nálunk ritkán szoktak dobogni. A versenyzők sorrendjét kalapból húzzák ki, mert első fellépőnek lenni elég nehéz, és így mindenkinek azonos esélye van akár a verseny elején, akár a végén szerepelni. A pontozás közvetlenül az előadás után következik, ezért sokszor előfordul, hogy a zsűri kezdetben nem mer magas pontszámot adni, mert nincs viszonyítási alapja. Ennek a kiküszöbölésére is létezik az (előjelentkezéses) Open Mic, melynek két funkciója van: az első, hogy a zsűri és a közönség egy kicsit bemelegedjen, a másik pedig az, hogy akik nem voltak még versenyen, és nem szeretnék rögtön élesben kipróbálni magukat, azok pontozás nélkül mondhassák el a szövegüket. Ezenkívül beszélünk még showcase-ekről, melyek nem versenyszerűek, itt általában a már bejáródott, elismert slammerek lépnek fel.

* Van a slamben tabu?

— Nem jelennek meg bántó, személyeskedő szövegek, vagy ha igen, akkor a közeg kidobja őket magából. Az természetesen belefér, hogy megírom, mennyire ki vagyok akadva, de hogy valakit (aki nem közszereplő) nevetségessé tegyünk a színpadon, az abszolút ki van zárva. Ha valamilyen kirekesztő szöveg hangzik el (pl. nőgyűlölet), akkor azt a közönség ledobogja, vagy pedig a zsűri pontozza le. Nagyon ritkán találkoztam ezzel, viszont volt már rá példa, hogy a hallgatóság addig dobogott a lábával, amíg a fellépő abba nem hagyta az előadást, és le nem ment a színpadról. Mondjuk, ez az eddig általam tapasztalt háromból két esetben azért történt, mert az illető egyszerűen nem akarta befejezni a szöveget, és — jócskán túllépve az időkorláton — csak mondta tovább. Senki sem gátolja a fellépőt abban, hogy közölje a véleményét, ám a slamközösség határozottan elutasítja a kirekesztést és a bántalmazást. Mindent ki lehet nyilvánítani a színpadon, viszont a közönség és a zsűri ugyanúgy kimutathatja nemtetszését valamivel kapcsolatban, ahogyan a tetszését is. Ez egy párbeszéd, valaki elmondja a gondolatait, és erre az egész közönség reagál valahogy.

* Akkor beszéljünk a vajdasági slam poetryről!

— Elsőként Ferenc Lajos szervezett Törökbecsén egy zárt körű slamrendezvényt, 2014-ben. Erről készült egy cikk is a Press Szóban. Aztán egy kicsit stagnált az egész, volt egy-két esemény, viszont versenyeket nem szerveztünk, csak open micot és showcase-eket. Senki sem tudta igazán, mit és hogyan kellene tenni. Aztán felmerült az ötlet, hogy kezdjünk versenyt szervezni, és akkor majd kialakul a slamközösség. Így hát a Malomfesztiválon megszerveztük az első vajdasági slam poetry versenyt. Az ilyen megmérettetéseknek van egy keretük, tétjük, illetve a fellépés felelősségvállalás is a versenyző részéről, mert kapni fog egy értékelést arról, hogyan szerepelt. A versenyek mellett nemrég megint elkezdtünk showcase-eket is tartani Újvidéken, Zentán, Adán — immár bejáródott fellépőkkel, hogy felkeltsük az emberek érdeklődését, és nemcsak a fiatalokét, hanem mindenkiét. Egyelőre elsősorban showcase-eket szervezünk, aztán pedig belevágunk majd abba, hogy Zentán, Szabadkán és Újvidéken rendszeresen legyenek versenyek. Keressük azokat a helyeket, amelyek be tudják fogadni a slam poetryt. Szeretném, ha a vajdasági slam egységes lenne, és átjárható. Erre a Malomfesztivál szerintem nagyon jó alap, mert oda mindenhonnan érkeznek emberek, ezért is volt ott a legtöbb versenyzőnk. Viszont év közben nagy vonzáskörzetű helyekben (mint amilyen Szabadka, Zenta vagy Újvidék) muszáj gondolkodnunk, ahol állandó esteket tudunk szervezni. A legutóbbi bemutatót Zentán, a Mojoban szerveztük meg, április 21-én, az ezutáni fellépések pedig még szervezés alatt állnak, mindenképp érdemes a Facebookon követni bennünket, ha valaki idejében szeretne értesülni a közelgő eseményeinkről. Nagyon remélem, hogy ezek a fellépések meghozzák az emberek kedvét, hogy kipróbálják magukat a színpadon. A vajdaságiak nagyon szeretik hallgatni a slamet, a közönséggel soha nincs gond. A Malomfesztiválra mindig rengetegen eljönnek, viszont nemrég, az újvidéki showcase után is nagyon boldog voltam (köszönet Maletaški Krisztinának a sok reklámért és segítségért). Most vajdasági előadókat akarunk találni, akik köré közösség tud majd épülni. A jelek szerint vidékünkön van jövője ennek. Egy-két éven belül kiderül, hogy mennyire érdekli az embereket. Azt azonban nem szeretném, ha csak lógna a levegőben… Ha van, akkor legyen rendesen! Hála Istennek, a Slam Poetry Vajdaságnak most már van egy lelkes szervezőcsapata, Szentpéteri Kinga, Boros-Gyevi Csongor, Bálint Márk és Berényi Sarolta a tagjai. A nyáron workshopokat is szeretnénk tartani, melyeken az emberek a négy fal közt is meg tudják majd mutatni a szövegeiket. Részleteket még nem tudok mondani, viszont a Slam Poetry Vajdaság nevű Facebook-oldalon biztosan meg lesz hirdetve. Egyébként ennek az oldalnak (vagy akár személyesen nekem is) nyugodtan el lehet küldeni a szövegeket, nagyon szívesen reagálnék rájuk. Nem vagyok harapós.