* A tanulmányai során ösztöndíjasként Párizsban tanult a nemzetközi újságíró-iskolában, és többször azt nyilatkozta, hogy az onnan hozott anyagból kezdett el dolgozni a pályája elején. Kadarkai Endre műsorában azt mondta, Magyarországon nagy szükség van szemléletváltásra. Erre a médián belül lenne szükség?

— Nem csak a médián belül, de azt gondolom, hogy a média ebben kulcsfontosságú. Nem akarom túlértékelni, de ameddig az emberek nagy része még mindig négy órát néz televíziót, addig nem lehet alábecsülni a média fontosságát. Látjuk, hogy a politika uralja a televíziózást, de nem a politikáról szeretnék beszélni, hanem a kultúráról. Úgy gondolom, lényeges, hogy az életünkről legyen szó, és hogy a kultúra egy kicsit fontosabb szerepet kapjon, vagy hogy a kereskedelmi televízió főműsoridejében ne a helyzetkomikumokra épülő, térdcsapkodós játékok legyenek 99%-ban. Véleményem szerint a televíziózás sokszínű, és semmi bajom nincs a műsorokkal, de az már nem mindegy, hogy mennyit adunk belőlük, és kik szerepelnek bennük. Az egy nagyon nagy probléma, hogy olyan idolok láthatóak műsorokban, akikről nem tudjuk, hogy valójában minek köszönhetik a népszerűséget, és ezáltal értéktelen, amit gyártunk. Ezek az emberek mindent bevállalnak, de példát nem mutatnak, így pedig semmiféle hasznos tápanyagot nem adunk a nézőknek. Egy pillanatig szórakoztat a műsor, és holnap már nem emlékszünk rá. Ezzel az aránytalansággal van bajom.

* A francia média eltér a magyartól?

— Maximálisan, és még most is, nem csak huszonöt évvel ezelőtt. Nálunk a kultúra szót lejáratták, úgy állították be, mint egy unalmas, keveseknek járó dolgot, holott az az ember, aki bizonyos kulturális hagyományokat nem tud követni, az beszélni sem tud, és nagyon könnyű őt félrevezetni. Azt gondolom, hogy mivel a francia televízió nem politikailag vezérelt, egészen más értékrendszer szerint halad. A kereskedelmi televízió kínálata ott is sokszínű, de harminc éve futnak esténként irodalmi műsorok, melyek rendkívül szórakoztatóak is. Az nagyon nem mindegy, hogy a főműsoridőben moderátorok ülnek, vagy pedig valódi hús-vér karakterek, akiknek van műveltségük. Nálunk moderátorkultusz van, és odaültetnek olyan embereket, akik súgógépről olvasnak számukra megadott szövegeket. Ez a 90%, és sajnos alig van olyan műsor, ahol olyan riporterre van szükség, aki tájékozott és művelt, illetve meg meri fogalmazni a saját véleményét. Itt van az a vízválasztó, amely miatt én azt mondom, hogy mi ebben nagyon le vagyunk maradva. Minőségi emberre és minőségi szórakoztatásra lenne szükség. Fontos lenne, hogy olyan humoristák legyenek a képernyőn, akik képesek tükröt tartani az életünknek. Ez nagyon sokat segítene a nehéz helyzetek átvészelésében. Kihalófélben van nálunk a humor, és ha nincs humorunk, nincs túlélési képességünk, és minden végletes, acsarkodó, egyszínű.

Jakupcsek Gabriella (Falusi Kriszta felvétele)

* Mely műsorok voltak önnek a legkedvesebbek, és melyek okozták a legnagyobb csalódást?

— Ahhoz, hogy az ember eljusson idáig a pályáján, addig nagyon sok olyan munkát el kell vállalnia, amely csalódást okoz, vagy valamiért kapufa. Nagyon ritkán adódik meg, hogy jó a műsorötlet, a stáb és a megvalósítás is, ez egy kegyelmi állapot. Most már véglegesen ki tudom jelenteni, hogy a talkshow az én műsorom, egy one man show ember lettem, de párosban és harmadmagammal is gyakran vezettem műsort, aminek a megtanulása elengedhetetlen a pályán. Kevesen lesznek képesek arra, hogy egyedül elvigyék a hátukon a műsort, mert nem mindenki vezéregyéniség, és ezzel nincs baj, mert csapatjátékosokra is szükség van. A talkshow-k voltak azok, amelyekből nagyobb szériáim voltak, illetve volt egy hosszabb szériájú kvízjáték, mely szintén a kedvencem volt. Az összes többit úgy kezelem, mint stílusgyakorlatot, melyet rám bíztak, megcsináltam, jó vicc volt, nem kellett rajta sokat gondolkodni. Sok olyan műsor van, amelyhez nem kell intelligencia, bárki meg tudja csinálni, de ezeket én nem nagyon szeretem. Van azonban olyan helyzet, amikor egy csatornának egy pozícionált műsorba pozícionált ember kell. Nem szabad ebben sznobnak lenni. Az ember, amikor főz, akkor mákos tésztát és coq au vint is csinál. Aki gyakorlatot akar szerezni, annak sok mindent ki kell próbálnia. Ezek után sokkal jobban fogja értékelni, ha ráhárul a főszerep.

* Milyen egy jó talkshow-műsorvezető?

— Nagyon empatikusnak kell lenni. Minden vendéghez úgy kell odaülni, mintha ő volna az egyetlen vendég, ehhez pedig hallatlan alázatra van szükség. Sem az emberrel, sem a történettel kapcsolatban nem lehet prekoncepcióm, ezt nekem félre kell tennem. Rendkívül fontosnak találom a felkészülést, hogy a riporter pontosan tudja, mit szeretne aznap a beszélgetőtárstól. Elképesztően lényeges megtanulni figyelni az interjúalanyt, még akkor is, ha tudom, hogy mit fog mondani. El kell sajátítani azt a képességet, hogy amikor ő beszél, akkor én rá figyelek, és nem a saját kérdéseimet akarom visszahallani. Éppen ezért soha nem írom le előre a kérdéseimet. Tudni kell érezni a téma vagy a vendég állapotának az érzékenységét, olykor nagyon finomnak és határozottnak kell lenni, hogy az ember választ kapjon. Ha nem kap, akkor a műsorvezetőnek kell összefoglalnia és elengednie a dolgokat, mert a csendnek is hatalmas ereje van. Mindig abban kell gondolkodni, hogy én ezt az embert valamiért idehívtam, és aki minket néz, az információt szeretne kapni, de ha ezt nem a vendégtől kapja meg, akkor nekem kell ezt úgy megfordítanom, hogy az az én meglátásom legyen. Valamit mindenképp adni kell a nézőnek.

* Sokan szeretik a Jakupcsek-féle őszinteséget, és hogy ön nem ismer tabukat. Van olyan téma, amely a szívügye?

— Sok ilyen van, de inkább erkölcsi kérdésekben vagyok meglehetősen szigorú, és rosszul viselem, ha ezeket bármely politikai irányzat félresöpri. Vannak olyan helyzetek, amikor a civil embernek föl kell emelnie a szavát. Amikor fogyatékosokról, mélyszegénységről, a kultúra teljes elsilányításáról, mérhetetlen igazságtalanságokról van szó, vagy arról, hogy tömegesen válófélben levő emberek hogyan teszik tönkre a gyerekeik életét, akkor nekem ezek kapcsán meg kell nyilvánulnom. Olykor félek is attól, hogy ki az, aki ezt támadásnak veszi, mert én ezt nem támadásból teszem, hanem azért, mert a civil embert képviselem. A kisagyamban mindig ott kering, hogy még véletlenül se lehessen politikai szempontok alá rendelni a mondandómat.

* Hogyan tudja elérni azt, hogy ne vigye haza a munkát, a rengeteg történetet?

— Viszonylag szerencsém van, mert amikor hazaérek, akkor már a lányommal kell foglalkoznom. Amióta karanténban vagyunk, azóta alszom, szokatlan érzés volt egyszer csak rádöbbenni arra, hogy nem dolgozom éjszaka. Meg kell tanulnom az agyamat leállítani, hogy ne dolgozzon, amikor pihennem kellene. Ez egy nehéz ügy. Borzasztóan nagy szükségem van arra, hogy amikor besokallok, akkor elvonuljak, hogy egyedül legyek. Amikor nagyon sok a történet, akkor egy idő után szükségem van az információhiányra.

* Immár három könyvet tudhat maga mögött. Hogyan lépett a könyvírás útjára?

— A Ridikül vége hívta ezt elő, mert amikor megemésztettem a történteket, akkor több kiadó is megkeresett, hogy ezt miért nem írom ki magamból. Végül a Jaffa Kiadó vezetett rá arra, hogy írnom kellene arról, ami bennrekedt. A legelső könyvem lett a szívem csücske, óriási sikert aratott. Annyira benyomódott az a bizonyos gomb, hogy amikor újra elkezdtem televíziózni, akkor már megvolt bennem az a rutin, hogy ha idő és egyéb korlátok miatt nem tudtam kihozni a műsorból azt, ami szerintem még benne volt, akkor azt lejegyzeteltem, és ezekből nyaranta új könyv született. Ez mára életforma lett. A mostani helyzetről is muszáj lesz írnom, kidolgozni magamból, magunkból.