Hosszú, egyenes út vezet a kis falum, Magyarmajdány felé. Ahogy beérek a faluba, első pillantásom egy takaros kis házon akad meg. Előtte egy kereszt áll. Mint általában a falusi házak, ez is fehérre van meszelve. Nagyon sok gyerekkori emlék fűz ide, merthogy ez nem más, mint a nagyszüleim háza. A dédszüleim is magyarmajdányiak voltak. Sokat játszottam az öreg diófa alatt.
„Sosem vagyok én boldogabb,
mint hogyha egymagam
a fűbe rejtem arcomat,
s mélázok gondtalan.”
Nagymamám vigyázott rám, míg a szüleim dolgoztak. Emlékszem, egyszer nagyon féltem, mert áramszünet volt. Akkor a nagymama mesélte, hogy régen nem is volt minden házban villanyvilágítás, mint manapság. Az emberek petróleumlámpát meg gyertyát használtak.
„Kicsik vagyunk, de jók leszünk, valamikor nagyok leszünk, s ha megnövünk is jók leszünk, a hitünkről vallást teszünk.”
Ez a falu nem így nézett ki, mint napjainkban. 1920-tájékan hét-nyolcszáz lakosa volt, most pedig, tudomásom szerint, alig százötven főt számlál.
Nagyszüleimtől és az idősebb emberektől tudom, hogy Magyarmajdány eredete több mint ezer évre vezethető vissza. A nevét a török „majdán” szóból kapta, mely piacot jelent. A település régen nagy vásárközpont volt. Ide és innen jártak a szegedi piacra, Makóra, Bébre, Nagykikindára, Magyakanizsára, Szerb-Keresztúrra az emberek. Ma magyarlakta település, de egy időben szerb nemzetiségű emberek lakták... Aztán magyar dohánytermesztőket telepítettek ide Szeged környékéről, valószínűleg ezért kapta a Magyarmajdány nevet. Lakói még ma is foglalkoznaknak dohánytermesztéssel, azonkívül termelnek még paprikát, hagymát és takarmánynövényeket.
Néhány családnak kisebb farmja van, ahol teheneket tartanak, illetve csirkéket hizlalnak.
A falu hetven százaléka idős, nyugdíjas ember. A fiatalok javarésze elment nagyobb városokba tanulni meg dolgozni. Akik munkát találtak, azok ott is maradtak. Ők már csak búcsúkor vagy nagyobb ünnepekkor látogatnak haza a nagyszülőkhöz.
A falu központjában található a labdarúgópálya. Néha-néha van futballmérkőzés. Van saját csapatunk, de olyan kevés a helybeli, hogy a környező falvakból is játszanak a csapatnak.
Nyáron a Vadvirágok Művelődési Egyesület szabadtéri játszóházat szervez a gyerekeknek, ezáltal idevonzza a környék apraját-nagyját. A futballpálya mellett találhatjuk a Művelődési Otthont. Benne a fiatalok különféle rendezvényeket szerveznek. Idetartozik a színházterem is, mely télen helyet ad a játszani és vetélkedni vágyó „vadvirágok”-nak.
Az egészségház, a községháza és a posta is a falu szívében van. A szomszédos településről jár át hetente egyszer az orvos, hogy gyógyszert írjon fel a falubeli idős betegeknek. A postás is hetente kétszer kézbesíti a leveleket.
Rábé a falu legközelebbi szomszédos települése. Ha megkérdeznék, hogy hol van, azt mondanám, hogy az isten háta mögött. A szerb—magyar—román határ közvetlen közelében. Rábéról jól lehet látni Magyarország közeli falvait, Kübekházát és Óbébet. Tiszta időben felsejlenek a járművek és a templomtornyok is. Magyarmajdányról inkább Románia vidéke látható.
Valamikor tömve volt az óvoda és az iskola is gyerekekkel. Az első katolikus iskola 1794-ben létesült, Batthyány Ignác építtette. Ma már csak öt-hat óvódás és néhány iskolás jár ide, de örömmel teszik, mert családi légkörben folyik az oktatásuk-nevelésük. Kérdés, hogy meddig.
Magyarmajdánynak nincs temploma, csak imaháza. Sajnos az imaház csak nagyobb ünnepekkor telik meg. Főleg karácsonykor, a betlehemi népi játék bemutatása idején. A gyerekek mindig szívvel-lélekkel készülnek az ünnepre és adják elő Jézus születésének történetét. Néhány nagymama szeméből még a könny is kicsordul, amikor kis unokájukat látják, hallják verselni vagy énekelni. Így teszik ők szebbé az ünnepet.
„Harang csendül,                                            
Ének zendül, 
Messze zsong a hálaének 
Az én kedves kis falumban 
Karácsonykor 
Magába száll minden lélek.”
A templom után bemutatom a temetőt, illetve az ott épülő kápolnát. Még nincs teljesen készen, de reméljük, hamarosan felépül, mert a falunak sajnos erre is szüksége van.
Nem messze innen megláthatjuk a nemrégiben feltárt régészeti lelőhelyet, illetve a monostorok és sírok sokféle maradványait. A monostorokban szerzetesek laktak. Sokféle embert befogadtak: időseket, szegényeket, betegeket. Itt volt a temetkezési helyük. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a feltárt monostorokban a történelem során olyan nevezetes személyek is misét szolgáltattak, mint Szent Gellért püspök vagy Szent Száva. Ehhez a helyhez egy monda is fűződik, amely szerint Csanád vezér oroszlánnal álmodott, majd utána seregével legyőzte Ajtony hadvezért.
Találtak itt római kori pénzérméket, cserépedényeket és őskori kőbaltát is. Ezeket a szegedi múzeumban őrzik.
„Bár kincs,
ha nincs:
arany,
ha van:
dúsabb, kinek fájdalma van;
csak az, csak az vigasztalan,
akin 
a kín 
nyomot nyomott,
s úgy hagyta őt, mint egy romot,
úgy hagyta, mint egy bús romot.”
Magyarmajdány és környéke naftalelőhelyben gazdag vidék. Ezért a kőolajipar számára vonzó. Sorra fúrják az olajkutakat, kamionjaik és tartálykocsijaik számára pedig építik a betonutakat. Ebből nemcsak nekik, hanem a falunak is haszna származik.
Az édesapám valamikor a helyi szövetkezetben dolgozott, mely annak idején jó néhány embernek adott munkát. Mára a birtok magántulajdonba került. Feleslegessé váltak a traktoristák. Manapság néhány óriási gép egykettőre megműveli az egész hatalmas földterületet.
Pékségünk nincsen, így hát mindennap a helyi kisboltban vásároljuk a friss kenyeret és mindazt a terméket, amire általában szükségünk van. Ilyenkor télidőben még egy-két traktor áthalad az utcákon. Egy-egy gyalogos vagy kerékpáros üdvözli egymást. Ki a boltba igyekszik, ki egy jó meleg kávéra a szomszédasszonyhoz. Nagymamák sietnek az unokákhoz a még gőzölgő sóskiflivel. Némelyek pedig a ház előtt toporogva álldogálnak, pipálnak, hátha a fülükbe jut valami újság (esetleg pletyka) a faluéletéről. A házak kéményéből hatalmas füstfelhő száll a magasba, és messze elhallatszik a kutyaugatás.
Jószívű, szerény emberek lakják a szülőfalumat. Alig várják, hogy történjen végre valami, mint például tavaszkor, amikor ellátogatott hozzánk a Hét Nap szerkesztősége, és élőújságot tartott. A meghívott vendégeinkkel és a falu népével megtelt a színházterem. Öröm volt látni, amint kicsinek és nagynak egyaránt szórakozást nyújtott a műsor, jó volt hallgatni, hogy együtt fakad dalra a közönség a fellépő énekkarral és muzsikusokkal. Az emberek meleg szívvel és lélekkel fogadják a faluba érkező ismerősöket és idegeneket.
Mindenkit ismerek a kis falumban, és szeretek itt élni. Jelenleg ugyan távolabbi városban tanulok, de nagyon szeretnék ide visszatérni és tenni a falum érdekében. Sajnos, ha nem történik valami nagyobb változás, a fiatalok továbbra is elhagyják ezt a kedves kis települést.
„Mintha itt lenn 
A nagy Isten 
Szent kegyelme súgna, szállna, 
Az én kedves kis falumban 
Minden szívben 
Csak szeretet lakik máma.”
Alig várom, hogy hétvégén hazautazzak, mert „mindenhol jó, de legjobb otthon!”
Ez az én bölcsőhelyem, és szeretném, ha minél több ember megismerné!

CENE Dávid, Magyarmajdány
A csókai Vegyészeti-
élelmiszeripari Középiskola I/2
tanulója
(Jelige: Magyarmajdány)