Tóba egy bánsági kistelepülés. Alig négyszázan lakják. Békés, együtt lélegző közössége főleg földműveléssel foglalkozik. A lakosoknak azonban jut idejük a művelődésre is, mely gazdag múltra tekint vissza.

Szántó Tivadartól, a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (1948-ban alakult) szervezőtitkárától megtudtam, hogy 110 évvel ezelőtt 1300 lakosa volt a bánsági szórványvilág kis településének. Akkor két társas egyesület, a Gazdakör (1907-ben alakult) és a Gazdasági Egyesület (1929-ben alakult) tagjainak köszönhetően rendszeresen tartottak színielőadásokat, és az akkori színjátszók fellépései megteremtették a tóbai amatőr színjátszás folytonosságát, mely mindmáig jelen van. Erről mindazok meggyőződhettek, akik a mögöttük maradt esztendőkben figyelemmel kisérték a vajdasági magyar amatőr színjátszók találkozóit. A tóbai színjátszók pedig mindegyiken ott voltak, színvonalas előadásaikkal kellemes meglepetést szereztek nemcsak a közönségnek, hanem a zsűrinek is.

Az elmúlt évben amatőr színjátszóink 21. találkozóján a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportját a zsűri Pataki László-díjjal tüntette ki a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért, a Viaszkvirágért. A zsűri a legjobb női főszereplőnek járó Ferenczi Ibolya-díjat is tóbai szereplőnek ítélte oda. Az elismerést Lackó Farkas Erzsébet kapta meg Mári szerepének hiteles megformálásáért. A tóbaiak még két különdíjat vihettek haza: Szántó Tivadar érdemelte ki az egyiket Péter szerepéért, Tóth János pedig a másikat az előadás megrendezéséért.

Csak néhány mondatot szeretnék idézni a zsűri értékeléséből (a találkozó színlapjából, a Súgóból): „Az a fajta magabiztosság, szellemesség és önfeledtség, amit a tóbaiak produkálnak, egyszerűen hihetetlen. Olyan lélekjelenléttel vannak a színpadon, hogy a néző könnypotyogással küszködve neveti végig az előadást. Az őszinteség és a színpadi görcsök teljes mértékű feloldása jellemző rájuk. Nincsenek kellemetlen vagy mű pillanatok, nincs álprüdéria, csak természetes létezés!”

Azt hiszem, ez a jelentős elismerés, a tóbai amatőr színjátszás kedvező megítélése (gondolok itt a zsűri véleményére) azt bizonyítja, hogy a szórvány kis településeinek zárt világában, ahol még a megfelelő körülmények is hiányoznak (színházterem, öltözők stb.), igenis meg lehet teremteni nemcsak az amatőr színjátszás folytonosságát, hanem annak színvonalát, rangját is.

Szántó Tivadar szerint a tóbai amatőr színjátszás színvonalbeli fejlődése 2010-ben kezdődött. Ekkor csatlakozott ugyanis a társulathoz Tóth János amatőr rendező. Azóta ő foglalkozik a tóbaiakkal, ő rendezi az előadásaikat. S ez meg is látszik. Itt szeretném megjegyezni, hogy színjátszómozgalmunk fejlődésének motorja a szakmai igényesség iránti egyértelmű elkötelezettség — a tömbben és a szórványban is.

Tóth János a vajdasági magyar amatőr rendezők legjobbjai közé tartozik. Szakmai ismeretekkel, a színpad világának törvényszerűségeivel a ’80-as években ismerkedett meg a nagykikindai Egység Művelődési Egyesületben. Mindenekelőtt az úgynevezett Kovács Frigyes-korszakban. Ez volt Tóth János „iskolája”. Neves színművészünk 1983 és 1986 között dolgozott a nagykikindai színjátszókkal. Tóth János sokat, nagyon sokat tanult a kiváló művészembertől, s ezt a tudást igyekszik évek óta továbbadni. Ezt teszi most Tóbán is, az ottani színjátszók örömére.

Szántó Tivadartól — aki nemcsak az egyesület szervezőtitkára, hanem a lelkes színjátszó társulat oszlopos tagja, sőt, a tóbai amatőr színjátszás egyik szívós, áldozatkész embere, „mindenese” is — sok mindent megtudtam a tóbai színjátszásról, sőt magáról a településről is, illetve annak hűséges közönségéről, közösségéről. A tóbaiak nagy álma, hogy amatőr színjátszásunk legrangosabb találkozójának egyszer majd ők lesznek a házigazdái.

Őszintén remélem, hogy álmuk valóra válik, és hogy a vajdasági magyar amatőr színjátszók egyik elkövetkező találkozójának részvevőit ez a kis bánsági település fogadja majd!

A Minden jó, ha a vége jó című darab szereplői

A közönség

A tóbai Szentháromság-templom