Vártam a csodát. A hóhullást. A napot, amelyen hó lepi be a kelebiai erdőt. Vártam, hogy az év 365 napjából legalább ezen az egyetlenegyen megadasson az, ami miatt az ember erdőt jár: elcsendesülhet a lelkem. Tavasszal, nyáron, ősszel ugyanis ez csak percekre működik, legfeljebb tíz perc a varázslat. Egy árvalányhajat lengető tisztás látványa. Az óriás őzlábgombákat rejtő erdő mélye. Tikkasztó augusztusi hőségben a fenyves látványa és illata: olyan, hogy már indulnék is megkeresni a partot, mert valahol biztosan itt van... Mondom, néhány perc csupán, mert nem kell sokat bolyongni ahhoz, hogy megtörje a varázslatot egy szemétkupac. Az első, a második, a harmadik... Nejlonzacskók, műanyagpalack-hegyek, gumiabroncsok, törött műanyag edények, autóülés, kiszuperált tűzhely. Nem lehet, hogy ne kerítsen hatalmába a szomorúság, a bánat, az elkeseredés, a tehetetlen düh. Már nem a madarakra figyelek, hanem azon rágódom, hogy milyen emberek azok, akik az erdőbe hordják ki a szemetet, a lomot. Az ilyenek miatt úgy ki tudok borulni, hogy csak helyeselni tudnám, ha megbüntetésükre a sötét középkorból válogatna módszereket a törvényhozó. Szégyenoszlopot például a város főterére, hogy oda kötözzék ki egy napra azt, aki annyira elvetemedett. Mást nem tudok mondani az ilyenekre, akik az erdő szélén álló hatalmas konténertől (ha nem is sok, de vannak konténerek) száz méterre, az erdőben szórják ki a kocsiból, utánfutóból azt, aminek a szeméttelepen a helye. (Mi az erdő alatti kertünkből évekig hazahordtuk a szemeteszacskót - amit aztán elvitt a kukásautó -, mióta a Kiránduló utca végén áll egy szeméttározó, odáig visszük. Nem esik nehezünkre. Pedig nem autóval jövünk-megyünk, csak kerékpárosok vagyunk.) Az erdei szemétdombok láttán a Mátrix című film jut eszembe (egy olyan világról szól, amelyben a gépek vették át az uralmat, ,,akik' az embert energiaforrásként tartják: az ember nem több mint egy ceruzaelem). A filmben az ügyök mondja Morfeusnak: arra a következtetésre jutott, hogy az ember nem is emlős, mert az emlősök másként viszonyulnak a környezetükhöz, az ember vírus, mert mindent elpusztít, mindent tönkretesz.
Van benne igazság, nem is kevés. Persze, nem szükséges a tudományos fantasztikum világába lépni ahhoz, hogy ezen a ,,vírusemberiség' lakta Földön nagy lesz a baj. A tudósok éppen az idei hóesés napjaiban figyelmeztettek: az ökológiai bomba vészesen ketyeg. A klímakutatók drámai jelentése így hangzik: még tíz év, és a globális felmelegedés eléri a túlmelegedést. A tudósok szerint az elkövetkező egy évtized alatt bolygónkon a hőmérséklet akár 11 (tizenegy) fokkal is növekedhet. Ami annyit tesz, hogy eltűnnek az esőerdők. Az óceánok és tengerek vízszintje legalább 90 centiméterrel megnövekszik. Üvegházhatás helyett valóságos üvegház lesz a Föld, amelyen végveszélybe kerül az ökoszisztéma, s ezzel az emberi társadalom is. Ez a világ, amilyennek ma ismerjük, már nem lesz többé. Aki nem hiszi, nézzen utána: www.climateprediction.net
Vártam, s a napokban megélhettem a csodát. A klímakutatók legújabb jelentése ismeretében most azon töprengek, hogy vajon az unokáink látnak-e még hópelyheket? Gyúrhatnak-e hógolyót, hóembert? Csinálhatnak-e jézuskát a csillogó, puha paplanon? Azon a puha paplanon, amely jótékonyan betakarja az életet jelentő zsenge búzát. És eltakarja a gyalázatot, az erdőn lerakott szeméthalmokat.
Ha elolvad a hó, megint kezdődik elölről. A tavaszi nagytakarításkor a köztisztaságiak felszámolják az illegális szeméttelepeket (de csak a legnagyobbakat), május elseje előtt az iskolás gyerekek kitakarítják az erdei kirándulóhelyeket (de csak a két legnagyobbat). Miközben az erdőn megint csak gyűlik, és gyűlik a szemét. És nem látom az akciót. Nem látom a zöldeket, a civileket, hogy szerveznék a szemétkommandót, és mozgósítanák a polgárokat szemétszüretre. Nem látom a pártok helyi szervezetinek akcióit - pedig nincs párt, amelynek a programjában ne szerepelne a környezetvédelem. Nem tapasztaltam még, hogy a helyi önkormányzat tanácsnokai megszólítanák a választópolgárokat, hogy ,,gyerünk, emberek, cselekedni kell, csináljuk meg közösen, pattanjunk kerékpárra, menjünk ki az erdőre munkaakcióra, zsíros kenyér is lesz!' Én a környezetvédelmi mottót - Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! - így értelmezem.