* Lajkó Félix mellett, akivel már évek óta játszol, több saját zenei projektumod is van, több zenésszel dolgozol együtt. Kikkel is pontosan?

— A legfrissebb mind közül az éppen elkészült lemez a Dresch Quartettel — négy számban működtem közre —, illetve Csizmadia Annával duóban nemrég felléptünk Budapesten, a Fonó Budai Zeneház Mikulás-rendezvényén, mely egy jótékonysági koncert volt. Szerepeltek többek között a Török testvérek, Szőke Zoltán, Rúzsa Magdi. December végén pedig Félixszel koncertezem majd. Ezenkívül van egy duóm legifjabb Csoóri Sándorral, akivel a tavasszal kezdtük meg a közös munkát. Két brácsával próbálunk valami izgalmasat kreálni, nagyapjának, Csoóri Sándornak, Radnóti Miklósnak és József Attilának a verseit dolgozzuk fel. Eddig egy koncertünk volt Oromon, a Malomfesztiválon.

* És ott van még a Parasztünnep című album.

— Így van. A Parasztünnepet tavaly adtuk ki, a nyáron volt néhány koncertünk is. A lemezen két hegedű, bőgő, ütőgardon és néha citera is hallható Molnár Miklós, az Ökrös együttes egykori prímása, Szabó Csobán Gergő nagybőgős, jómagam és a kitűnő kontrásként, gardonosként ismert Mester László előadásában, aki hegedűtudását is megcsillantja. A lemez egyébként az Országos Táncháztalálkozóra jelent meg. Ami még szintén eléggé friss hír, hogy kaptunk egy ajánlatot a magyarországi erdészgazdaságtól, hogy készítsünk olyan számokat, amelyek az erdő tematika köré épülnek. Ezt a gazdaság támogatná, és fellépnénk a rendezvényein.

* Említetted a kétbrácsás duótokat Csoóri Sándorral. Lehet-e a többnyire kísérő hangszerként használt brácsa eléggé izgalmas?

— Szerintem lehet, csak meg kell találni a megfelelő személyt, akivel az ember a fejében jól megszólaló akkordot vagy dallamot úgy tudja kivitelezni, ahogy benne szól. Az szintén hamarosan kiderül, hogy mennyire tud működni, ha a brácsát kíséri a többi hangszer, készülünk ugyanis egy nagyzenekaros fellépésre Szenttamáson. Nekem ez lesz az első olyan próbálkozásom, amikor a zenekar kísér engem, nem pedig én valaki mást. Természetesen nem az egész koncert épül erre az ötletre, lesznek momentumok, amikor hagyományosan én kísérem a zenekart, illetve lesznek benne szólórészek is. Valójában ebben az esetben is az a legfontosabb, hogy sok ember együtt zenéljen, és a zene valahogy másképpen szólaljon meg. Lesznek népdalátdolgozások, Bartók-féle átdolgozások és olyan nóták is, amelyeket régóta dúdolgatok magamban. Tehát én állítom össze a koncert teljes zenei anyagát, melyet a zenekarral eljátszunk.

* A bemutató pedig januárban lesz, az Őseink zenéje rendezvényen, Szenttamáson.

— Igen, ott lesz rá lehetőségünk. A koncert címe pedig Brasnyó Antal és zenekara vagy barátai lesz (ezt még nem döntöttem el). Ajánlottam is magam, hiszen most Szenttamáson élek, jeleztem, hogy szívesen segítek, utána pedig felkértek a zenei rész megszervezésére, s ha már felkínálták, éltem is a lehetőséggel. Én erre az egészre úgy tekintek, mint lehetőségre. Azokat a zenészeket, akikről tudom, hogy nem szívesen társulnának, nem is hívtam. Ahogyan azokat sem, akik kijelentették, hogy nem hajlandóak átdolgozásokat játszani. Ezt is meg lehet érteni, és nincs is ezzel semmi baj.

Miközben Antival beszélgetünk, már meg is érkeztek a felszőrözött vonóért. Vonó a táskába, pénz a tárcába.

A szerző felvételei

* Vonókat szőrözöl. Erre azért van szükség, mert csak a zenéből nem tudnál megélni?

— A vonószőrözést azóta csinálom, amióta zenélek, ha ugyanis kiszakad a szőr a vonóból, akkor nem esem kétségbe, hogy jaj, most mi lesz, meg tudom oldani magam is. Elsőként a saját vonómat tanultam meg szőrözni, s amikor 2005-ben felköltöztem Palicsra, néhányszor elmentem Lakatos László (ő készítette a brácsámat) mellé dolgozni, aki azt is megmutatta, hogyan készül egy vonó. Azóta szőrözgetek a környéken vonókat. Például zeneiskolás növendékeknek eléggé gyakran. Nem árt egy kis mellékkereset.

* Ezek szerint meg tudsz élni a zenélésből? Ez nagyrészt Lajkó Félixnek köszönhető?

— Neki is, és az összes többi zenésznek, aki hív, illetve magamnak is, mert valóban azon dolgozom, hogy zenélhessek. Majdnem mindegy, hogy kivel. És valahol ez egy vágy is. Lekísérni a zenészeket, együtt muzsikálni velük.

* Igen sokat zenélsz otthon is. Mennyit gyakorolsz naponta?

— Mindennap gyakorolok, összesen legalább három órát. Nemritkán egyfolytában.

* Ezt igényled, vagy félsz, hogy kiesel a gyakorlatból?

— Inkább igénylem, mert nagyon ritkán múlik el nap gyakorlás nélkül, de ha mégis, akkor azt veszem észre magamon, hogy elvonási tüneteim vannak. Ezt onnan tudom, hogy amikor újra kezembe veszem a hangszert, és elkezdek rajta játszani, rögtön úgy érzem, hogy na ez hiányzott! Amikor az ember hangszeren játszik, akkor az agya elkezd máshogy működni. És a szervezetnek egy idő után szüksége van erre a tudatállapotra.

* Soha nem akartál mással foglalkozni?

Akarva-akaratlan már foglalkoztam mással is. Földművescsaládból származom, tehát voltam földműves, asztalosműhelyben is dolgoztam, elég sok fával kapcsolatos munkát végeztem. És mezőgazdasági középiskolát fejeztem be. Zenélni hétéves koromban kezdtem el, előbb citerán, aztán hegedűn és végül brácsán. Ahogy múltak az évek, észrevettem, hogy próbálkozhatok én mással, de mindig a zenéhez fogok visszakanyarodni, és akkor úgy döntöttem, hogy fogom magam, és lesz, ami lesz alapon ezzel foglalkozom.

* Mire vagy a legbüszkébb?

— Jelenleg arra, hogy vettem egy kis házat egy erdővel. És arra, hogy jól alakulnak a dolgaim. Hogy ha nem is nagyon sok, de az elmúlt évekhez képest egyre több koncertem van, és mindig találkozom új emberekkel. Ha valami új jut eszembe, rögtön elkezdem keresni a legmegfelelőbb embert, és meg is találom.

* A turnék során megfordultatok néhány érdekes helyen Kínától New Yorkig. Milyen volt eljutni ezekre a távoli vidékekre?

— Amerika számomra olyan benyomást keltett, hogy jöttem, láttam, de nem élnék ott soha. Egy egészen más világ, zsúfolt, borzasztóan sok az ember, és olyan érzésed van, hogy soha nincs csend. Na jó, mi a Wall Street és a Broadway sarkánál laktunk, ez valóban nem egy csendes helyszín. De Amerikában a közönség is teljesen más. Nem olyan, mint nálunk, hogy vége a koncertnek vagy a színdarabnak, és ha a közönségnek tetszett, akkor tapsol, esetleg visszatapsol. Befejeztük a koncertet, a nézők tapsoltak egy kicsit, és amikor mentünk volna vissza másodszor meghajolni, a közönségnek nem volt se híre, se hamva. A szervező elmondta, hogy New York elméletileg a kultúra fővárosa, és az emberek egyik műsorról a másikra rohannak. Ebből én csak annyit szűrtem le, hogy ez nem a kultúra fővárosa, hiszen ha nekem valami tetszett, akkor addig tapsolok, amíg a művészek vissza nem jönnek, és zenélnek nekem még egy kicsit. Kína is érdekes élmény volt. Noha ott is rengeteg ember él, nyugalom van. És mindent lemásolnak, ami Európában van. Félixszel azon viccelődtünk, hogy amikor legközelebb jövünk, akkorra már lesz két zenész, aki ugyanazt játssza, amit mi. Mert mindent lemásolnak, ami tetszik nekik.

* Mindjárt karácsony. Hogyan ünnepled?

— Ilyenkor minden évben összejön a család. Édesanyám, a testvérem a családjával és én. A vidékünkre jellemző karácsonyi hagyományokat mi is ápoljuk. Sóba-vízbe főzzük a bablevest, van mákos guba, dió, alma, fokhagyma, illetve édesanyám mostohaapjától „örököltünk” még egy népszokást: kiteszünk tizenkét diót az asztalra, ezek szimbolizálják a tizenkét hónapot, majd megtörjük őket, s amelyik rossz, abban a hónapban rossz időnk lesz – a hiedelem szerint. A karácsonyfa előtt, a gyertyák fényében a család elénekli a Mennyből az angyalt, azután ajándékbontás. Gyerekkorom óta így ünneplünk, és külön érdekesség, hogy nekem december 25-én van a születésnapom is, úgyhogy számomra ez kétszeres ünnep.

Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net