home 2024. június 15., Jolán napja
Online előfizetés
Gyorstalpaló
Talpai Lóránt
2024.02.15.
LXXIX. évf. 7. szám
Gyorstalpaló

Szórólapokon a himnusz szövege — Azonnali átutalási rendszer az EU-ban

Szórólapokon a himnusz szövege

Elfogadta a bukaresti képviselőház azt a törvénymódosítást, amely értelmében Romániában minden olyan rendezvényen, ahol eléneklik a himnuszt, az ünnepségek szervezőinek kell majd gondoskodniuk arról, hogy a résztvevők helyesen énekeljék annak szövegét. Romániában 1989 decemberében vált a kommunista önkényuralmat elsöprő forradalom, majd az ország himnuszává Andrei Mureșanu erdélyi forradalmár költő 1848-ban írt, Desteapta-te romane! (Ébredj, román!) kezdetű, Anton Pann zeneszerző által megzenésített verse. A mostani törvénymódosítást kezdeményező szociáldemokrata politikusok szerint azonban sokszor a himnusz rövidített változatának eléneklése is gondot okoz, a résztvevők „olykor egyáltalán nem vagy csak hozzávetőlegesen” tudják a szöveget. Az indoklás szerint a jogszabály azt célozza, hogy minél többen tanulják meg a himnuszt, „érvényt szerezve ezáltal annak az alkotmányos rendelkezésnek, amely nemzeti jelképpé nyilvánítja az ország himnuszát”.


Forrás: You Tube

 

Azonnali átutalási rendszer az EU-ban

Az EP-képviselők új szabályokat fogadtak el annak érdekében, hogy az átutalt pénzösszegek azonnal megérkezzenek a lakossági ügyfelek és a vállalkozások bankszámlájára az EU-ban — közölte az Európai Parlament. A nemzetközi eurós tranzakciókat tennék valós idejűvé. Az új rendelet célja, hogy a lakossági ügyfeleknek és a vállalkozásoknak ne kelljen várniuk a pénzükre, és hogy növelje az átutalások biztonságát. A bankoknak és más pénzforgalmi szolgáltatóknak gondoskodniuk kell arról, hogy az átutalások megfizethetőek és azonnal feldolgozhatóak legyenek. Az uniós tagállamok kormányaival már egyeztetett jogszabály frissíti az egységes eurófizetési térség (SEPA) jelenleg érvényes szabályait.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..