A hetvenéves Pista bácsit Magyarkanizsán mindenki ismeri, és távolabb is ismerősen csenghet a neve, hiszen Homokpusztai Haramia Gádzsó nevű kuvasza 2017-ben világbajnoki címet nyert a lipcsei nemzetközi kiállításon. A Járás elején megbújó tanyáján ő és tizenegy kuvasza, no meg két pulija, legelésző lova fogad bennünket. Megkávézunk, felmelegszünk, jókat beszélgetünk a házigazdával, majd irány a Járás. Nyulak, őzek futnak át a tájon, ahogy felvertük őket a téli csendben.

Apró István

— Egyszer nem mentem el újévezni, a tanyán maradtam egyedül, úgy gondoltam, sétálok egy nagyot a kutyákkal. Már majdnem Palics alatt voltunk, amikor jobb kéz felől megjelent egy csorda őz, vagy harmincan-harmincöten lehettek. A kuvaszaim észrevették, futottak feléjük. Az egyik őzike kivált a csordából, otthagyta a többit, és elfutott balra. A kutyák meg utána, mert mindig azt veszik üldözőbe, aki egyedül van. Ez az őzike elhúzta a kutyákat nagyon messzire, majd lerázta őket magáról, a csorda meg addig jobb felé eltűnt. Ez olyan gyönyörű látvány volt, nem felejtem el soha!

Tanya kuvaszokkal a Járás elején

Ha megfigyeled a dolgokat, él ez a puszta — mondja vendéglátónk, és belemutat a végtelenbe. — Itt kezdődik a Járáspuszta, a Csodakút közelében. Kishomok, Kispiac, Oromhegyes, Horgos határolja, körülbelül 3000 hektár. Csak most már nincs annyi jószág, mint valamikor. Vannak birkák, tehenek, de lovak már nincsenek, meg disznók sem. Valamikor mindenféle-fajta háziállat élt itt a tanyákon. Most már nem nagy a tanyavilág. Az idősek kiöregedtek, a fiatalok bementek a városba vagy a faluba, sokan elköltöztek külföldre. A tanyák már nincsenek ápolva, látod, az is félig össze van már dőlve, pedig itt valamikor volt élet.

Elhagyatott tanya a Járáson

Az öregek meghaltak, egy fiú maradt utánuk, egy öreglegény, az kínlódik itten. Olyan repedések vannak a kezén! Egy igazi parasztember, munkásember, ilyen már kevés van. Egyedül él, nincs áram sem a tanyáján, de megoldja. Nem nagy igényű, nincs ráutalva senkire. Az volt az egészséges, amikor a parasztoknak megvolt a nem tudom, hány hold földjük, a háztáji, és önellátók voltak. Még a ruhát is megvarrták! A nők hímeztek télen, kötötték a sálat, a zoknikat, levágták a disznót. Ez most nem jó ennek a globalizált világnak. Megszüntették a parasztvilágot, menj az áruházba. A parasztról nem lehet sok pénz lehasítani, csak a kis adót, az én anyám is mit vett, csak cukrot, gyufát, sót, petróleumot.

Szalmabálák a zúzmarában

Én is sokat dolgoztam, abban nőttem fel. Hétéves voltam, nem bírtam a nagy kapát felemelni, apám csináltatott egy kis kapát, de ugyanúgy kellett hajtanom egy sor paprikát vagy kukoricát, mint a felnőtteknek. Hajnali 3-kor indultunk parasztkocsival, és még a nap le nem ment, dolgoztunk. Tizenöt-tizenhat évesen már kaszálnom kellett.

Csodakút a távolban

Miközben mesél, egyre közelebb kerülünk a Csodakúthoz. Gyönyörű domb magaslik a közelében, ez az én szent helyem — mondja Pista bácsi, és már magyarázza is:

A Csodakút közelről

— Valamilyen gyógyító energiák áramlanak itt. Sok csoda történt, az nem véletlen. Egyszer egy járásképtelen fiatalemberrel jöttem ki ide, autóbalesete volt, minden csontja eltörött, operálták, azt mondták az orvosok, soha többé nem fog járni. Mondom neki, Srđan, tudod, hogy minden az agyban dől el, fel akarsz menni erre a dombra? Nézett rám, mert a bal lábát be sem tudta hajlítani. Félt nagyon. Megfogta a vállamat, a hátamra támaszkodott, úgy mentünk. Utána helyet cseréltünk, megfogtam a grabancát, felment a dombra. Meditáltunk, oda álltam, ahol éreztem, hogy a legerősebb az energia. Sírt, annyira örült. Aztán elmentünk a Csodakúthoz, megmosta a lábát. Azóta jár.

Meleg vizes forrás a december eleji télben

Mi is megmásztuk a dombot, igaz, én nem éreztem semmi különöset, ám a felhők mögül gyengén előbújó napot jó volt nézni. A híres Csodakúthoz is odaértünk lassan, innen folyik a víz a közeli gyógyfürdő medencéibe. Története pedig röviden a következő: a Járáson a távoli 1907-ben két artézi kutat használtak a jószág itatására, de a megnövekedett igények miatt a juhászok és a pásztorok még kettő fúrását kérvényezték a várostól, és már egy évvel később, 1908 tavaszán fúrtak is egy új kutat. A vize sárgás színű volt, a csőből pedig gyúlékony gáz áradt, és hamar szárnyra keltek a kút csodatevő erejéről szóló legendák, a nép pedig csakhamar elnevezte Csodakútnak. Vize egy másik csövön keresztül egy fehér kádba folyik, ez a pusztai jakuzzi. Átfázott kezeimet jólesik beledugni a meleg, gőzölgő vízbe.

A csodatevő domb

A Csodakút közelében kihelyezett táblán az alábbi szöveg olvasható: „A Tisza egykori medrét követő sós tavak egyike a kanizsai Kapitány-réten ékeskedő Sóstó. A szikes talajon nyaranta kiszáradó tó jellemzi és formálja egyedire ezt az életközösséget. A tó ritka és fokozottan védett állat- és növényfajoknak ad otthont, pihenőhelyet, itt rendszeresen megfigyelhetők a kecses gólyatöcsök, gulipánok, székililék. A bíbicek és a piroslábú cankók gyakori fészkelők. A tó környékén az orvosi székfű (kamilla) tengernyi fehér-sárga virága virít. Kora tavasszal a tavaszi hérics rikító sárga virágcsomói törik meg a táj egyhangúságát. A tó vizében hemzsegnek a planktonikus állati szervezetek. A rákocskák tömegét békák, gőték gyérítik.”

Mindebből most mit sem látunk, hiszen a hideg napokra megcsappan a madárvilág.

A zúzmarás Járás

— Hogy december elején mit lehet itt látni? Amit most látsz. A pusztát. Csönd, nyugalom van. Nincs zúgás, csattogás, mintha egy másik bolygón volnál. Olyan jó érzés, csak megyek és megyek! Szép időben fehér gémekből rengeteg van, meg bíbicekből, a vadkacsák is ide járnak a tóra, vadliba azonban ritkán látható. A darvak vándorlás közben itt szállnak le, legelnek, több százan. Gyönyörű, ahogy kárognak! Kanálisok sokasága szeli át a Járást, idelátszik a Tisza, ott a fák mögött húzódik a folyó, a vízfelesleget így vezetik el. Pecázni is szoktam a tanya előtti kanálisban, kiülök, zöld, víz, csönd, ez nyugtat a legjobban. Kárászokat lehet fogni, néha csukát, pontyot. Egyszer fogtam egy nyurgapontyot, 3 kiló 80 deka volt, de az ritka. Gyerünk, eszünk egy kis csipkebogyót!

Kanális a Járáson

A Járás megnevezést a népnyelv adta ennek a szikes, füves pusztának, és a helyiek a mai napig így hívják. A juhászok, pásztorok itt legeltetik nyájukat, számos madárfaj otthona. Apró István mintegy harminc évvel ezelőtt vásárolta meg a tanyát, majd felújította.

Csipkebogyó

— Fiatal koromban mentem ki külföldre, előbb Svájcba, majd Németországban kötöttem ki. Bajor feleségem a NATO-bombázások idején itt, a tanyán élt a fiunkkal három évig. Én kint dolgoztam, minden hétvégén vagy minden másodikon jöttem haza. Szép volt, itt legalább együtt lehettünk egy-két napig. A fiamat a komondor tanította meg járni. Télen befogtam a lovakat a szánkó elé, rátettem egy-két subát, és mentünk a gyerekkel szánkózni.

Téli arcát mutatja a Járás

Nem csoda hát, hogy annyi év távollét után nyugdíjas éveit a tanyán tölti, miközben ha társaságra vágyik, naponta akár többször is bemegy Magyarkanizsára, autóval vagy akár lóháton.

— Mindig erre vágytam, a csöndre, a nyugalomra, a természetközeliségre — mutat a Járásra.