home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Gyermekfejlesztés mosolygós környezetben
Fehér Márta
2020.12.08.
LXXV. évf. 49. szám
Gyermekfejlesztés mosolygós környezetben

Péterrévén megnyitotta kapuit a Tanoda Fejlesztő Központ. Logopédus- és pszichológusszolgáltatásokkal, mozgáskoordináció, illetve tematikus komplex fejlesztéssel várja a gyerekeket, tiniket dr. Kulcsár Sarolta vállalkozása. A közeljövőben meseterápiák is lesznek, a téli szünidőre pedig fejlesztő héttel készülnek.

Kíváncsian léptem be a Tanoda kapuján, ahol már a Mikulás-várás hangulatát idézik az udvari járda mellett felállított, sziporkázó fényű csillagok. Odabenn örömteli mosollyal fogadott a tulajdonos, a gyerekek pedig érdeklődve nézegették, ki jött hozzájuk vendégségbe. Gyorsan megbarátkoztam a két cserfes kisfiúval és a kislánnyal, majd amikor elkezdődött számukra a foglalkozás a vidám, színes rajzokkal díszített, sárga-zöldre festett szobafalak között, kivonultunk Saroltával az előtérbe beszélgetni. Miközben arról faggattam, hogyan is jött létre a Tanoda, és miért éppen Péterrévén nyitotta meg, a szobából kiszűrődött a boldog gyermekénekhang.


Kulcsár Sarolta

* Úgy tudtam, a zentai Pro Scientia Naturae Alapítványnál dolgozol programkoordinátorként...

— Most is ott vagyok, 2013 óta folyamatosan — kezd bele a történetbe. — Akkor fejeztem be az egyetemi mesterképzést a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Miután diplomáztam, beiratkoztam a doktori képzésre az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán, 2019. december 5-én védtem meg a doktori értekezésemet, miközben nagyon gyakran tartottam továbbképzéseket pedagógusoknak. Az Apáczai Nyári Egyetemen odajött hozzám Kurczinák Kiss Szilvia logopédus, gyógypedagógus, hogy van egy eset, jó lenne, ha meghallgatnám, talán tudnék neki segíteni. Ahogy beszélgettünk, adta magát a Tanoda ötlete. Felismertem, hogy igény lenne magyar szakembereket tömöríteni a Tisza mentén, létrehozni egy olyan fejlesztőközpontot Péterréve, Óbecse környékén, amely logopédiával, gyermekpszichológiával, mozgáskoordináció- és komplex fejlesztéssel foglalkozik. Evidens volt, hogy Szilvia lesz a logopédus, és az is, hogy Kiss Márta óvodapedagógus, hitoktató, néptáncoktató is csatlakozik a csapathoz. Ő tartja a komplex fejlesztéseket, és koordinátorként állandóan itt van a Tanodában. Nagyon régóta ismerjük egymást, a plébánián közös foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket, betlehemes játékokat készítünk minden évben, olvasócsoportot hoztunk létre. Tóbiás Vivien mozgáskoordinácó-fejlesztőként került a csapatba, Újvidéken fejezte be testnevelés szakon az alap- és mesterképzést, már hosszú ideje dolgozik gyerekekkel Adán. A pszichológus Döme Ágnes zentai szakember, ő segíti a gyerekeket bizonyos problémák, traumák feldolgozásában. Nagyon gyorsan kiderült, hogy logopédusból nem lesz elegendő egy személy, nagyon sokan megkerestek ugyanis bennünket, az időpontok egy pillanat alatt beteltek. Így érkezett a csapatba Kálmán Dóra logopédus-gyógypedagógus.


Egy kicsi mozgás mindenkinek kell!

* S meg lehet tölteni egy Tanodát Péterrévén?

— Ezen én is megdöbbentem, mert nagyon sok kritikát kaptam, hogy faluban?! Ám adta magát helyszínként ez a ház, mely az édesanyámé. Hidd el, Adától Temerinig járnak hozzánk gyerekek! Jelenleg negyven-ötvennel dolgozunk, ami rengeteg, minket is meglepett, hogy ilyen nagy az igény. Júniusban született meg az ötlet, augusztus elején nyitottam meg hivatalosan a Tanodát, és október 2-án kezdtük el a munkát.

* Alig két hónap alatt félszáz gyereket idevonzottál? Nem tudom, hogy ennek örülni kell-e, vagy sem... Vállalkozói szempontból minden bizonnyal jó hír, de hogy ennyi gyermek szorul fejlesztésre!

— A legfiatalabb kislányunk hároméves. Többségük a hároméves kortól nagycsoportos óvodás korosztályból érkezik, vannak még elsőseink, másodikosaink a fejlesztéseken. A nagyobbacskák és a kamaszok körében viszont a torna a népszerű. Nem titkolt vágyunk nyitni a szerb nyelv felé, mert nagyon sokan megkerestek bennünket, hogy igényelnék a szerb nyelvű foglalkozásokat. Tudunk még gyermekeket fogadni, nem a csoportlétszámot növelve, hanem új időpontok beiktatásával. Nálunk egy csoportban legfeljebb két-három-négy gyerek lehet, így tudjuk garantálni a koronavírus-járvány során a biztonságukat, illetve csakis így kaphatnak egyéni figyelmet a csoportos foglalkozásokon.

Közben termet cserélünk a gyerekekkel, a hosszú asztalt most ők veszik birtokukba, őszi faleveleket festenek majd temperával — magyarázzák lelkesen, látszik rajtuk, hogy jólesett nekik az éneklés, a mozgás. A fa- és a fémhangok felismerését gyakorolják — magyarázza Sarolta. Három nagy tematikus egységből áll a komplex fejlesztő foglalkozás: beszéd-, mozgás- és finommotorika-fejlesztésből. Énekelnek, mondókáznak, festenek, ragasztanak — sorolja.

— Ez utóbbi elengedhetetlen a ceruzafogáshoz, elsőben nagy gondot okoz a tanítóknak, hiszen a tablet, az okostelefon nem ugyanazokat az izmokat erősíti, mint például a szögecskézés, a termésválogatás. Különböző nagyságú babszemeket, diót, egyéb termést válogatva ráéreznek a felületi és a méretkülönbségekre, ezek mind más-más dolgokra irányítják a figyelmet. Matematikai fogalmakkal ismerkednek meg a gyerekek, a több-kevesebb, kisebb-nagyobb, egymás közti viszonyok (alatta, fölötte, mellette, jobb-bal) felismerését gyakorolják, megismerik az évszakokat, évszakbeli változásokat.


Őszi hangulatvarázsban

* Az óvodában is ezt teszik, nem? Miért van mégis szükségük külön foglalkozásokra?

— Az óvodában a gyermekek nem egyformán fejlődnek, van, aki egy picit később érő típus, van, akinek még nem elég kötött a figyelme, van, aki nem tud olyan hosszú ideig koncentrálni, hogy végighallgasson egy mesét. Az óvónőknek nincs annyi idejük odafigyelni az egyéni fejlesztésekre, gyermekenként arra, hogy ki hol maradt le, akadt el, és ezt nem is várhatjuk el tőlük, hiszen lényegesen több gyerekkel foglalkoznak, mint mit itt, a Tanodában.

Bekukkantunk a tinikhez is, a két kis nagylány boldogan mozog a foglalkozásvezető Tóbiás Vivennel a szintén nagyon barátságos, hangulatos szobában. Elsődleges cél, hogy megszerettessék a mozgást a gyerekekkel, ám emellett a gerincferdülés, lúdtalp megelőzésére is odafigyelnek, az egyenes járásra, valamint arra is, hogy gyakorolják az ugrálást, a dobást–kapást, az akadályok kikerülését, a futást, hiszen sok gyermek számára ezek a mozgások nem egyöntetűek — részletezi később, az óra végeztével Vivien. — Már egy-két-három hónap után is látványos eredmény mutatható ki a rendszeres mozgással, igazi változást viszont életmódváltással érhetünk el. A mozgás jót tesz, örömet szerez, oldja a stresszt. A foglalkozás után mindig boldogan távoznak a gyerekek. Fontos az első benyomás, mert ha jól érzik magukat, szívesen visszajárnak.

A Tanoda eszközbeszerzést igényelt a Prosperitati Alapítvány startuppályázata keretében. Eredmények még nincsenek, ám ha nyernek, inverteres klíma, kihangosítás, friss és allergénanyag-mentes levegőről gondoskodó rekuperátor rendszer, gimnasztikai és fejlesztőcsomag teszi majd hatékonyabbá a munkát. A tulajdonos azt is elmondta, hogy nagyon nagy tervei vannak öt év távlatában: a fejlesztőrészt bővítenék a 0 és 3 év közötti korosztály számára, hiszen nagyon fontos már magzati korban a zenehallgatás, a mese, illetve a megszületés után például a babageometria, majd később az énmesék, a tündérmesék.

— Nagyon boldog vagyok, hiszen kialakult egy csapat a szakemberekkel, gyerekekkel, szülőkkel, és végtelenül örülök, hogy a hozzánk kerülő gyerekek, mire közösségbe indulnak, pozitív kisugárzással, energikusan, mosolyogva lépnek majd be az óvoda, iskola kapuján, korábbi problémáik nem szabnak gátat nekik abban, hogy barátkozzanak, kialakuljon a kis társaságuk, és boldogan éljék meg a mindennapokat — fogalmazott Sarolta az elköszönés előtt.

 Vidám, barátságos környezet fogadja a gyerekeket (a Tanoda felvételei)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..