Ülést tartott a szabadkai vkt
Több mint száz napirendi pont szerepelt a szabadkai képviselő-testület múlt heti ülésén. Az elmúlt időszaktól eltérően lényegesebb vita a képviselők között nem alakult ki, egyedül Almási Szilárd, a VMDP képviselője és Kern Sólya Mária, a vkt elnöke közötti pengeváltás(ok) oldották a hosszúra nyúlt ülés egyhangúságát. A napirendi pontok legtöbbje a különféle önkormányzati testületekbe, illetve a közvállalatok igazgatóbizottságaiba történő kinevezésekre vonatkozott, ezeket jóformán vita nélkül, túlnyomó többséggel fogadtak el a tanácsnokok. A képviselők szintén támogatták a vámszabad övezetben a területrendezéssel kapcsolatos megszorításokat, illetve elfogadtak több városrendezési résztervet is. A tavalyi év költségvetésének a zárszámadása kapcsán azonban többen is kifogásokkal éltek. Arra is érkezett megjegyzés a hatalmi koalícióhoz tartozó VMSZ részéről, hogy a jövőben az illetékes szakszolgálattól részletesebb, precízebb jelentést várnak. A felszólalásokból az is kiderült, hogy a költségvetést mintegy 1 milliárd dinárral túlméretezték, mivel a tervezett 4 milliárdos bevétel ténylegesen mindössze 3 milliárdos lett. Habár a képviselők többsége elfogadta a zárszámadást, az idei évi költségvetés kapcsán is számolni lehet majd azzal, hogy a tervezett és a befolyt összegek nem lesznek arányban. Erre utal legalábbis az első félévről szóló jelentés vitája, amelynek során például kiderült, hogy a telekhasználati díjnak eddig csak az egyharmada, a telekrendezési díjnak pedig csak a 10 százaléka folyt be.