Kezdem bánni, hogy a kilencvenes években nem szaladtam én is világgá, mint annyian az ismerőseim közül. Hazudnék, ha azt mondanám, fel sem merült bennem az elköltözés gondolata, mégis a maradás mellett döntöttem. Ha most látnék megfelelő lehetőséget, egy pillanatig sem töprengenék, úgy itt hagynék mindent, hogy vissza se néznék.
De most már hova mehetnék? Benne vagyok a korban, bizonyára sehol sem kellenék! A huszonéves gyerekemet viszont küldöm, mindennap azt szajkózom neki, szedje a sátorfáját, és menjen máshová szerencsét próbálni, de neki meg esze ágában sincs felkerekedni, jól érzi itt magát. Pedig olyat már csak végső kétségbeesésében mond egy szülő, hogy szeretné a gyermekét minél messzebb tudni innen. Egy ismerősöm szájából buktak ki ezek a keserű mondatok, de nem ő az egyetlen, akitől ilyeneket hallok mostanában.
És sokan vannak olyanok is, akik nem beszélnek, inkább készülődnek. Fiatalok és idősebbek egyaránt. Napilapunkban olvashattuk, hogy egy kizárólag külföldi elhelyezkedési lehetőséget kínáló ausztriai munkaközvetítő cég nemrégiben Szabadkán nyitotta meg kirendeltségét. Jó ötlet volt, hiszen tíz nap alatt, komoly szándékkal, vagy csak a kérdezősködés szintjén, több mint ötezren keresték fel. A hírek szerint a munkahelyek bő választéka várja az érdeklődőket, kortól, nemtől, nyelvtudástól függetlenül. Főként szakmunkásokra van igény, például asztalosokra, ácsokra, villanyszerelőkre, bádogosokra, hegesztőkre, vízvezeték-szerelőkre, de bárki jelentkezhet. Előny a kettős állampolgárság és a magyar útlevél. Az iroda dolgozója elmondta, maguk sem számítottak rá, hogy naponta akár százan is megfordulnak náluk. Látszik, hogy az emberek dolgozni akarnak, jobb életre vágynak — tette hozzá.
Igen, jobb életre, amelyet itthon munkanélküliként, minimálbérből, alacsony fizetésből nem tudnak biztosítani. Vagy csak egy kis könnyebbségre, fellélegzésre, hogy ne kelljen mindig idegeskedni, számolni, garasoskodni. Annál inkább, mivel az október valóban meghozza a beharangozott áremelkedéseket. Megdrágul az élelem, a cigaretta, a tisztálkodási cikkek, a tisztítószerek... A tejért és a tejtermékekért 2-4, a tőkehúsért — amelynek az ára már eddig is az egekben volt — 3, a hústermékekért, a cukorért 5, az étolajért 9—16, az édességekért akár 40 százalékkal is többet kell fizetnünk. A cigaretta a fajtájától függetlenül egységesen 20 dinárral kerül többe, mert ennyivel nőtt meg a jövedéki adó. Ugyanezzel indokolják az üzemanyag árának az emelkedését is. Azt hiszem, a legtöbben már előre rettegünk a fűtési idénytől, hiszen tudjuk: a családi jövedelem tetemes részét elviszi. Még akkor is, ha ez a költségvetési tétel a tavalyi szinten marad. Csakhogy nem marad.
Ilyen hírek közepette már nem is abszurdnak, inkább humorosnak hatott a közlemény, hogy Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank kormányzónője a korrupció elleni ügynökségnél bejelentette: csökkentette a havi járandóságát. Az új fizetése 551 047 dinár, majdnem 100 000 dinárral kisebb az előző kormányzó bérénél. Jót szórakozhatnánk rajta, ha inkább sírni ne volna kedvünk. Annak a „kis” különbözetnek négy, de talán öt munkanélküli is nagyon megörülne, ha valaki szétosztaná közöttük.
És azt tudják-e, hogy október 10-e a lelki egészség világnapja? Hogy a felsoroltak miképpen hatnak a lelki egészségünkre? Lehet találgatni. A címadó dal viszont több mint negyven évvel ezelőtt volt siker a magyarországi táncdalfesztiválon. Azóta is idézzük.
