home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Főszerepben a szárma
Bacsik Lőrinc Natália
2022.11.14.
LXXVII. évf. 45. szám
Főszerepben a szárma

A helyi nőszervezet immár nyolcadik alkalommal hívta életre a Szármafesztivált Tóbán, a vadászotthon területén. Az egybegyűlteket Bába Natália elnök köszöntötte, és elmondta, a megmérettetésen tizenkét csapat jelent meg. A helyiek mellett Magyarcsernyéről, Kisoroszról, Szerbcsernyéről, Livadáról érkeztek versenyzők.  

Bába Natália örömét fejezte ki, hogy sok gyerek is eljött az eseményre. Az idősebbek a Petőfi Sándor Általános Iskola csapattagjaiként voltak jelen, a kisebbek pedig a gyerekfoglalkozáson vettek részt. Igaz, hogy az időjárás egy kicsit ködös és hideg volt, de a jó illat és a nótaszó sok kíváncsiskodót is becsalt. A zenefelelős a törökbecsei Farkas Rudolf volt, aki jó hangulatot teremtett, és táncra perdülők is akadtak. A szervezők pirospaprikával és sóval megszórt zsíros kenyérrel kínálták az érkezőket.

Bálint Levente 6.-os tanuló elmesélte, már többször szerepeltek a Szármafesztiválon. Ő nagyon szereti a szármát, főleg a tölteléket, de a káposztát is megeszi, ha nagyon éhes. Az idén Gavrić Jelena földrajztanárnő irányításával főztek. Egy-két anyuka is a segítségükre volt, aki feltekerte a szármákat, de a kavargatás, kóstolgatás a gyerekek feladata volt. A bográcsot körülülve beszélgetett, teázott, csemegézett a tizenöt tanuló.

A zsűrizés eredményét mindenki izgatottan várta. Az 1. helyet a magyarcsernyei nőszervezet érdemelte ki, 2. lett a helyi Kreatív csapat, 3. pedig a kisoroszi Torontál kézimunkacsoport. A legszebben díszített asztalért a kisoroszi Torontál csapata vehette át a különdíjat. A legpompásabb kinézetű szármáért a Petőfi Sándor-iskolát jutalmazták, a legszebben dekorált tányér pedig a tóbai nőszervezeté volt.

A magyarcsernyei nőszervezetet hárman képviselték: Nagy Lídia, Korom Margit és Nehrer Valéria. Margit néni magyarázta el, hogyan is készült az ő szármájuk:

— Mi disznóhúsból készítettük, adtunk hozzá rizst, két tojást, borsot, sót ízlés szerint, piros törött paprikát. A káposztát előtte leforráztam. Az 1 kg húsból tizenegy szármát tekertünk. Én otthon is sokszor csinálok szármát, mert szereti a család. Itt gázpalackon főztük meg, odahaza tűzhelyen főzök, de szerintem ez az étel ízén nem változtat.

A kisoroszi Torontál kézimunkacsoport elnöke is jelen volt a csapatban. Korom Tímea örömmel mondta, hogy eddig minden évben itt voltak ezen a fesztiválon, s az idén is szívesen jöttek. Az asztalukra őszi gyümölcsök kerültek, továbbá házi pálinkák, likőrök és birsalmasajt is. Disznóhúsból készült a szármájuk, melyhez hagyományos módon tojást, rizst, sót kevertek. A lébe füstölt csontot is tettek, mely megadja a finom ízt.

A tóbai Kónya Ilona vállalta, hogy megfőzi a házigazda csapatának az ételét. Természetesen a meghívott vendégek is ezt fogyasztották. Az üstben százhúsz szárma főtt. Elmondása szerint ha több szárma fő egyszerre, az mindig finomabb, mint amikor kisebb adagot készítünk. Náluk is került füstölt csont az üstbe. Ő savanyított káposztából szokta készíteni, a rizst pedig nem főzi meg előtte. Otthon két-három hetente kerül az asztalra szárma, de már nem ő, hanem a menye készíti el.

Helfrih Tímea és Aranyos Heléne többgyermekes anyukák igazán aktív lakosai a falunak. Nemcsak főztek, hanem ők foglalkoztak a legkisebbekkel is. Színeztek, vágtak, ragasztottak. Így születtek meg az ötletes szellemek, denevérek, tökök. Csapatuknak a Kreatív nevet adták, mely igazán találó volt. Az ételük is különlegesre sikeredett, hiszen a disznóhúst csikóhússal keverték, rozmaringgal, babérlevéllel, paradicsomlével ízesítették. Nagyon kapós volt a főztjük, hiszen az ötven szármából alig maradt.

Sokunk kedvence, a szárma vagy töltött káposzta finom, kiadós étel. Lassan közelednek a decemberi ünnepek, amikor a család örömére is el lehet készíteni, akár cserépedényben, mert abban sütve is ínycsiklandó.

Fényképezte: Bacsik Lőrinc Natália

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..