home 2024. március 19., József napja
Online előfizetés
„Föntről, a töltésről ezt nem lehet mindet látni”
Fehér Márta
2022.01.18.
LXXVII. évf. 2. szám
„Föntről, a töltésről ezt nem lehet mindet látni”

Megannyi ámulni-bámulni való csodával találkoztam Magyarkanizsa községben az ideköltözésem óta eltelt bő két év alatt. Még a „messziről” érkezettek szemével nézem ezt a különös világot, és egyre jobban kötődöm hozzá. Egykorvolt városi, szabadkai számára a tiszai uszadékfa-halászat is egy ilyen csodája ennek a tájnak.

Aki volt néhányszor a Tiszán köztünk, és végül az mondta, köszöni, de nem csinálja tovább, az tudja, hogy ez mivel jár, és tudja, hogy ez nem ingyen fa — ahogy az emberek többsége gondolja. Tudja, mert megpróbálta. Csak az emberek, akik fent sétálnak a töltésen, ezt nem látják. Azok azt mondják, nézd, ezeknek már megint ennyi fájuk van, de azt nem tudják, hogy mennyi időt meg munkát ölt bele az ember abba, hogy legyen neki 15 köbméter fája a Tisza szélén.


Évzáró összejövetel a Tisza mellett (fotók: Juhász Rudolf archívumából)

Nyughatatlan, kalandvágyó és kíváncsi természetem nem engedi, hogy a töltésen maradjak, part menti barangolásaim mindig újabb és újabb felfedezéssel gazdagítanak. A vaskos kötéllel vagy szajlával (Bowden-huzallal, bovdennel) kikötözött hatalmas, öles rönkök még egyben vagy már malomkő nagyságú „szeletekre” vágva, a forgács mindent betöltő illata, a parton ringatózó csónakok mellett és között bóklászva élénk képzeletemnek nem kell túl sok idő, hogy magam előtt lássam azokat az embereket, akik az áradások közepette a folyón érkező fát lesik, csónakból húzzák, vontatják, vonszolják, tolják ki, megannyiszor vizesen, sárosan… De meséljenek erről ők maguk: Juhász Rudolf, Pósa János és Muhi Vilmos, hárman a harminc-harmincöt martonosi és magyarkanizsai uszadékfa-halász közül, akikkel végül egy véletlennek és a társaságuk szokásos év végi bulijának köszönhetően találkozhattam, melyet hagyományosan Rudolf ranchán és ötletére tartanak meg, a kihagyhatatlan közös főzőcskézés, evés-ivás, mulatozás közepette, mely a helybeli támogatóknak köszönhetően egyre gazdagabb asztalt kínál. Van mi után lazítani — mondják.

— Akkor kell a fát szedni, amikor jön, nem pedig, amikor nekünk jó, vagy szelíd a víz, az időjárás — magyarázzák. — Ha kell, akkor éjszaka. Sokszor szakad az eső, fúj a szél, nyakig vizesek vagyunk, miközben kötjük a kötelet a fára, és ha négyet-ötöt kikötünk, akkor eredj haza a traktorért, gyere le, húzd kifelé, fűrésszel daraboljad. Közben fentről meg sokan azt mondják vagy gondolják, hogy milyen könnyű nekik, viszik a prikolicányi ingyen tűzifát!

Évtizedek óta ezt csináljuk, a vérünkben van — mondják. Aztán rögtön hozzáteszik:

— Csak lassan már kiszorítanak bennünket… Jönnek a katamaránok, a jachtok, a jet skik a közeli és távolabbi városokból, azt hiszik, az övék a Tisza, nekik mindent szabad, felverik a hullámokat, elveszik a partot, hogy nem bírunk kipakolni. Veszélyes tud leni, amikor az ember szépen meg van pakolva fával, csurog lefelé, és egy nagy hajó elhúz mellette. Akkor ott úszás van, fürdés, mert becsap a hullám.


Csoportkép — már pihennek a fűrészek

Az uszadékfa-halászok nemcsak tüzelni való nyárfát vagy fűzfát, időnként fenyőt, nagy néha pedig kőrist gyűjtenek a folyóból, elsősorban saját maguknak, és ha nagyobb az áradás, akkor továbbadásra is, hanem takarítják is a Tiszát.

— Magyarországon tilos a vízből kiszedni a fát, így nálunk halad el a Tiszán minden, ami belekerült. Kihúzgáljuk, hogy Becsén a gátnál ne legyen torkollás. Ami Magyarkanizsa alatt kerül a folyóba, abból jut az adaiaknak is munka. Épkézláb emberek vagyunk, bírunk dolgozni, meg örülünk neki, hogy a munkánkkal segítünk, és mi is jól járunk valamilyen úton-módon — fejtegetik.

* Hogyan lettetek uszadékfa-halászok bő harminc-negyven évvel ezelőtt?

— Egy megboldogult kollégám, Hajdú József vitt bele ebbe az egészbe engemet — meséli Pósa János. — Mert ők már akkor nagyban szedték a fát, nekem meg megtetszett ez a munka. Egy kicsit feszítgessük egymásnak a tűrőképességét. Itt bírjuk próbára tenni a tűrőképességet, a hozzáállását az embernek, hogy ki is, meg mi is valójában valaki. De nemcsak a fát szedjük, hanem pecázunk is, így hal is van.

Közben kiderül, Jánosnak három szép szál nagyfia van, és öt unokája. Fiaival együtt járják a Tiszát — már amikor itthon vannak, mert az élet úgy hozta, hogy most már mind a négyen Bécsben keresik meg az élethezvalót, és kéthetente meg ünnepekre, évi szabadságra járnak haza. Akárcsak Juhász Rudolf, aki szintén a vendégmunkások sorsát választotta, pedig én is már lassan harmincöt éve „mászom” a vizet.


Munka utáni lazítás a Tiszán

— Gyerekkoromban kezdtem én is, egy barátommal — veszi át a szót. — Először evezővel, csónakkal, utána szép sorban fölfejlődött az ember. Végül most már 1000 eurós motorfűrész van, meg kell egy kis gépesítés is. Csak 3000 euró kell, hogy leinduljál a vízre, hogyha dolgozni szeretnél. Csónakmotor, csónak is kell, azt sem a Jézuska hozza. A csónakhoz vizsga, engedély, regisztrálás szükséges. Kell egy kis üzemanyag, lánc és a többi, kenőanyag, benzin, meg amivel lemész, mert nem biciklivel tolod le az összes cuccodat. És traktor, mellyel kihúzod. Ezt hívják ingyen fának, tiszai fának — jegyzi meg.

— Meg erős kötél, mellyel megkötöd a fát. Azt is megveszed — teszi hozzá János. — Az is kopik idővel, hiszen a fa három-négy hétig van kikötve, hullámzik a víz, viszi, rágja, dörgölődik, szakad. Csak föntről a töltésről ezt nem lehet mindet látni.

A tüzet meg lehet fékezni vízzel, de a vizet semmivel sem sokszor a sodronnyal, szajlával megkötött fát is elviszi, vastag rönköket akaszt meg a part szélén, vagy egész partot szakít magába a Tisza. Aztán ott a jégzajlás vagy a fákat kényére-kedvére törő ónos eső— sorolják.

Harmadik társuk, Vilmos nem ilyen bőbeszédű, belőle szinte ki kell szedni minden egyes mondatot. Kérdésemre elmondja, neki még soha nem fordult meg a fejében a külföldre költözés gondolata, pedig nincs rendes munkahelye, három gyereket nevel — tizenhat és tizenegy éves fiait meg kilencéves lányát — háztartásbeli feleségével.

* Te nem kívánkozol a többiek után?

— Nem. Nekem a Tisza, ami a legfontosabb, gyerekkorom óta, én már kétéves koromban is apámmal jártam a vizet.

— Az ő megboldogult édesapjával is szedtem együtt a fát — szól közbe János. — Pedig annál szebb nincs, hogy megyünk csónakkal a vízen ketten-hárman, és látjuk, hogy Rudi kint van a ranchán, gyere, kávézunk!, kiabálok neki, és összejövünk, beszélgetünk — teszi hozzá derűsen. — Erről is szól ez az egész, a barátságról, az összetartó társaságról.

— Nekem ez a fő foglalkozásom — veszi át újra a szót Vilmos. — Én jórészt egész évben a vízen vagyok. Reggeltől estig, engem nem zavar, hogy esik a hó, az eső. Hol a fát lesem, hogy jön-e, vagy húzgálom le meg össze, ami már ki volt kötözgetve.


Zsákmánnyal megrakodva

* És ebből meg tudsz élni?

— Hát szűkösen. Van saját csónakom, motorfűrészem, csak traktorom nincs, a többiek segítenek kihúzni, amit kihalászok.

* Új uszadékfa-halászok szoktak jönni közétek?

— Nem, sajnos már nem. Pedig elférnénk, mert a vízen van hely — fogalmaz János.

— Nincs utánpótlás, nincsenek fiatalok, akik vízre jönnének. Mindenki a telefont nyomja otthon — ezt már Rudolf mondja. — Az emberek nincsenek rászorulva, inkább megveszik a fát, vagy mással tüzelnek.

— Velem is csak a középső fiam jön a Tiszára, a nagyobbat sajnos nem érdekli — válaszol Vilmos is.

— Úgyhogy egy kihaló szakma a miénk. Mi vagyunk valahol az utolsó mohikánok, pedig ha majd mi meg a fiaink nem megyünk, akkor a becsei gátnak annyi lesz, viszi a fa — szögezi le Rudolf.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..