Az Aracs Társadalmi Szervezet Aracs-díjjal tüntette ki a dél-bánáti magyarság megmaradásáért folyamatosan tevékenykedő msgr. Fiser János székelykevei plébánost, Dél-Bánát esperesét.
* Miként fogadta a kitüntetést?
- Mindenekelőtt megörültem neki, de úgy vélem, mások is megérdemelték volna, hiszen sokan segítettek és segítenek munkámban, hogy ez a tizenkét-tizenhárom ezres magyar közösség megmaradjon őseinek az örökében, és - költőnk után szabadon: - továbbvigye az anyanyelvet, amit rábíztak a századok.
* Tapasztalata szerint az egypártrendszer idején a hitében és nemzettudatában megrendített dél-bánáti magyar közösség ma milyen helyzetben van?
- Mi a magyar nemzet testrésze vagyunk. Nagyon sokakon erőt vett azonban a kishitűség, a letargia, mondván, hogy nincs értelme tovább szembeúszni az árral. Ezért a szülők gyakran már otthon is szerbül beszélnek gyermekeikkel. Fontosnak tartom, hogy legalább a nemzeti hovatartozás tudata megmaradjon a nemzedékekben, mert így számukra is megmarad legalább a visszaútnak, a visszatérésnek a lehetősége. A kezdeti eszmélkedést serkentették az anyaországból jövő támogatások is. Ezek csökkenésével viszont most több feladat hárul ránk dél-bánáti nagyobb közösségekre, hogy segítsük, felkaroljuk az alig pár száz lelket számláló közösségeket, hogy érezzék: nem hagyjuk magukra őket. Ezt a szerepet tölti be a helyi média, a Székelykevei Igaz Szó, a pancsovai televízió Magyar percek c. műsora, akárcsak a kovacsicai rádió magyar műsora. Nagyon fontos, hogy halljunk, tudjunk egymásról.
* Székelykevén kerekasztal-beszélgetést kezdeményezett 1994-ben, amelyen többek között rendszeresítették a dél-bánáti betlehemesek és karácsonyi szokások előadóinak találkozóját. Mennyire tudja ez a találkozó megmozgatni a közösséget?
- A résztvevők létszámát tekintve ez a legnagyobb rendezvényünk. Amikor több mint tíz évvel ezelőtt meghirdettük az első betlehemes találkozót, mintegy százhatvanan jöttek össze, ma már kétszázötven fellépő vesz részt egy-egy találkozón. Vannak települések, ahonnan ugyan csak egy-két szavalattal érkeznek, de olyan betlehemes játékokat is bemutatnak - például a torontálvásárhelyiek vagy a székelykeveiek -, amelyek akár nemzetközi találkozókon is megállnák a helyüket.
* A székelykevei templom védőszentje Szent István...
- Körünkben Szent István tiszteletének óriási jelentősége, és nagy hagyománya van. Az idén a száztizenhatodik templombúcsút tartottuk. Ilyenkor a hazalátogatókkal együtt megháromszorozódik a falu lakossága. Nemcsak Szent István napjára, hanem augusztus második felének egészére. Ezért is kezdeményeztük 2000-ben a Székelykevei Nyári Esteket, a Szent István ünnepe felé vezető nyolc-tíz nap szórakoztató estjeit. A templombúcsú alkalmával fontosnak tartom, hogy ne csak külsőségeiben nagy, több ezres tömeget vonzó búcsú legyen, hanem, akik igénylik, lélekben is át tudják élni Szent István jelentőségét, megérezzék: a Szent István-i örökségnek mi is éppen olyan részesei vagyunk, mint az anyaország bármely településen élő nemzettársaink.
* Az elmúlt háborús évekhez viszonyítva az életminőség mennyire változott Dél-Bánátban?
- Az ember hajlamos elfelejteni a sok rosszat, és mindig a felmerülő napi gondokat tartja a legsúlyosabbaknak. Gyakran mondják a beszélgetőtársaim, hogy rosszul élünk. Számunkra a gond ott kezdődött, hogy a nyolcvanas évek második felében nagyon jól éltünk, és hirtelen lesüllyedtünk a pokol fenekére, a visszaút pedig nagyon hosszú lesz. A társadalmi átalakulás második próbálkozása után 2000-től azonban nagyon sok minden történt. Habár az ipar nem olyan ütemben és irányba fejlődött, ahogy kellett volna. Nagyon vágytunk a kapitalizmusra, csak megfeledkeztünk arról, hogy a kapitalizmus a kezdetekben nyers, kíméletlen. A magánszektorban dolgozóknak gyakran se munkaidejük, se bejelentett munkaviszonyuk. Kiszolgáltatottak. A nyers kapitalizmus természetrajza mellőzi a szociális igazságosságot. Idő kell hozzá, hogy kiforrjon, emberséges formát öltsön, addig is küzdeni kell a kilengések ellen. Ez az egyház szociális tanítása is, és nekem mint plébánosnak kötelességem felhívni erre az emberek figyelmét.
* Székelykeve lelkipásztoraként miként látja a vallásos életet?
- A vallásos életet illetően kisebb érdektelenséget tapasztalok. Tudni kell azonban, hogy híveim elsősorban székelyek, és a hatalom minél jobban tiltotta a vallást, annál jobban ragaszkodtak hozzá. Amikor 1989-ben ideérkeztem, sokkal nagyobb számban jártak a gyermekek hitoktatásra, mint most. Igaz, akkor Székelykevének mintegy 3000 lakosa volt, most alig 1800 lelket számlál a falu. A templomba járók száma ugyan nem csökkent ilyen arányban, de azért észre lehet venni, hogy nem 400, hanem csak 180 gyerek futkos az utcán. Másrészt pedig még mindig tartja magát a kommunista időkből visszamaradt nézet, hogy a hitélet minden ember magánügye, és nincs köze a közösséghez. Figyelmen kívül hagyják, hogy a vallásos életet a közösségben kell élni. Elöregedett a falu, egyre több ház áll üresen, még szerencse, hogy vállalkozóink a központban felvásároltak néhányat, mert amikor egy közösség már a központot sem tudja fenntartani, akkor már nagy bajok vannak.
* Dél-Bánát szülötteként megtapasztalta, és mint a kerület főesperese nap mint nap megéli a szórványmagyar-létet. Magyarnak lenni szórványban is nagyon szép - fogalmazott a díjátadó ünnepségen.
- Az életemet Bánáton kívül nem tudom elképzelni. Egyébként csupán középiskolai és egyetemi éveim alatt voltam távol a szórványtól. Dél-Bánátot tehát jól ismerem és szeretek találkozni az emberekkel. Gyermekkorom óta megszoktam, hogy más nemzetekkel együtt kell élni. Mindig azt vallottam, amennyire a saját nemzetemet szeretem, annyira kell tisztelnem másokét. Nem azt jelenti ez, hogy a békesség kedvéért hallgassunk, tűrjünk, bármit tesznek is velünk. A magunk javát azonban sohase mások kárára akarjuk. Amikor a háborús években felemeltem a hangom a megfélemlítések, üldöztetések ellen, még fenyegetéseket is kaptam. Úgy tartottam azonban, hogy azért vannak a diplomaták, a tartományi és köztársasági politikusainknak, hogy segítségünkre legyenek. Mindig örömmel töltött el, ha valakinek segíthettem, az érdekében eljárhattam. Egyébként Dél-Bánátban a magyarok köztudomásúan becsületes, dolgos emberek. Nemcsak a székelykeveiek. Ezt a kialakított képet sikerült máig megőrizniük. Előnye a gazdasági életben is érezhető, hiba lenne, ha veszni hagynánk. Az utóbbi időben Székelykevén nagyon jól beindult a faluturizmus. Az idén mintegy háromezer látogatót fogadott és szállásolt el a falu. Ezen a téren kellene bátrabban, szervezettebben lépnünk.