home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
Fontos döntések hete mögöttünk, jelentős események hete előttünk
2024.02.26.
LXXIX. évf. 8. szám
Fontos döntések hete mögöttünk, jelentős események hete előttünk

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke arról írt Facebook-bejegyzésében, hogy fontos döntések hete van mögöttük, és a jelentős események hete áll előttük.

A múlt héten ülésezett a VMSZ elnöksége és Tanácsa, és fontos előkészítő döntéseket hoztak a koalíciós tárgyalások megkezdése és a közgyűlés vonatkozásában is. Elfogadták a több mint 10 oldalas, az élet minden területére kiterjedő koalíciós szerződés tervezetét, a közgyűlésre pedig a jelöltlistát. A VMSZ XX., Tisztújító Közgyűlését március 2-án tartják meg Zentán, amelyen megválasztják a párt elnökét és Tanácsát. Dr. Pásztor Bálint megköszönte, hogy a VMSZ mind a 25 községi-, körzeti-, városi szervezete őt jelölte a pártelnöki tisztségre.

A bejegyzésben kitért a Magyar Nemzeti Tanács ülésére is. Mint fogalmazott „a döntéseink nyomán elfogadta a művelődési és az oktatási stratégiát és rendet tettünk a Szekeres László Alapítványban és a kulturális térben is”.

Dr. Pásztor Bálint február 26-án részt vesz Budapesten az Országházban Magyarország köztársasági elnökének megválasztásán és ünnepélyes eskütételén, február 27-én pedig Aleksandar Vučić szerb államfővel tárgyal.

Forrás: Facebook

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..