home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Folytatódik az átvilágítás
Rencsényi Elvira
2014.06.11.
LXIX. évf. 24. szám
Folytatódik az átvilágítás

Az elmúlt hat hónap eredményeiről számolt be Maglai Jenő, Szabadka polgármestere — Sajtótájékoztató keretében tárta a nyilvánosság elé a város első embere azoknak a kezdeményezéseknek az eredményét, amelyeket az elmúlt fél évben foganatosított a város életének jobbá tétele érdekében.

— Az első helyen azt említeném meg, hogy jelentős összeget takarítottunk meg az önkormányzat, valamint a tizenöt közvállalat működtetése során — mondta Maglai. —  A felére csökkentettük a napidíjakat és a benzinköltséget, valamint a városi közigazgatás szolgálati járművein kívül minden más autó után parkolódíjat kell fizetni. Ez idáig a városházán dolgozó tisztviselők a saját gépjárműjükkel bárhol ingyen parkolhattak, és ez jelentős összeget tett ki. Az elmúlt fél év alatt
21 000 liter üzemanyagot, vagyis 2 millió dinárt spóroltunk meg a szolgálati járművek célszerű és ésszerű használatának köszönhetően. Az említett időszakban összesen 1 milliárd 525 millió dinárt költöttünk el, a legtöbbet az oktatásra, a művelődésre és az egészségügyre, valamint a közösségfejlesztésre, a szociális gondok orvoslására. A zsinagóga felújítására eddig 17,5 millió dinárt fordítottunk, mely összegben benne foglaltatik az évekkel ezelőtt külföldről hozatott építőelemek után fizetendő vámköltség is.

A polgármester azt nyilatkozta, hogy folyamatos a közvállalatok működésének figyelemmel kísérése, a cégek ügyvitelének átvilágítása, és az első eredményeket néhány napon belül már nyilvánosságra is hozza. Elöljáróban annyit mondott, hogy a legtöbb közvállalatban — néhány kivételével — katasztrofális a helyzet, a vezetőség és a munkaközösség munkához való hozzáállása csapnivaló, ezenkívül a veszteségek is jelentősek.

— Követelem, hogy a vezetőség jelentősen változtasson közvállalataink működésén annak érdekében, hogy azok az adófizető polgárok pénzét célszerűen és ésszerű keretek között használják fel, és minőségi szolgáltatást nyújtsanak — mondta a polgármester, majd hozzátette, hogy a város a közeljövőben nem tud belekezdeni nagyobb horderejű befektetésekbe, mert azokhoz a tartományi, illetve a köztársasági kormány anyagi támogatására lenne szükség. A jelen helyzetben — már ami az országot sújtó árvíz okozta gondokat illeti — Szabadka nem számíthat ilyen támogatásokra.

— A város központjának rendbetétele és Palicson a szennyvízelvezető-csatornahálózat egy részének kiépítése részben megtörtént. Terveink szerint néhány palicsi utcában még az idén kiépül a városi vízvezeték-hálózat is, és a víkendtelepen lebontásra kerül néhány engedély nélkül épített objektum. Tart még a Palicsi-tó vizének tisztítása, valamint a Bagolyvár felújítása.

Folyamatban van a Tesla utca szélesítése, a Szőlő utca rendbehozása, valamint a zsinagóga felújítása. A magyar állam 350 000 eurónyi támogatást ígért, melyből be lehet rendezni a zsidó templomot.

— Folytatódnak a szabadkai Népszínház építési munkálatai is, noha változtatnunk kellett a tervdokumentációban előírtakon. Hasonlóképpen igyekszünk megoldani a Palicsi út menti első kaszárnya, illetve a korzón található Hadseregotthon tulajdonjogi kérdését, valamint a már a város tulajdonában levő második kaszárnya ügyét, a szükséges infrastruktúra kiépítését. A város biztonsága érdekében engedélyt kaptunk további tizenkét kommunális rendőr alkalmazására, akinek a kiképzése hamarosan megkezdődik — tudtuk meg Maglai Jenőtől.    

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..