home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Folyami Kalóz flotta
Tóth Tibor
2021.08.14.
LXXVI. évf. 32. szám
Folyami Kalóz flotta

Itthon is vannak lehetőségek, csak meg kell őket találni. Ha valaki vállalkozó kedvű, találékony, és ötletei is vannak, akkor már csak egy kis bátorságot kell gyűjtenie, hogy belevágjon valami különlegesbe, egyedibe, amivel saját és családja megélhetését teremtheti elő. A magyarkanizsai Sándor Ervin a nyár elején, a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően, kajakkölcsönzéssel foglalkozó vállalkozást indított a Tisza-parti város strandján.

A Prosperitati Alapítványon belül a startupprogram segítségével teljes körű képzést kapott, amivel az anyagi támogatás mellett magabiztosságot is szerzett. Ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy álmait a szülőhelyén tudja megvalósítani.

— Hétéves koromban ismerkedtem meg először a kajakozással, és ekkor szerettem igazán bele a Tiszába. Egész életemet végigkísérte a víz, bárhova sodort az élet, mindig a víz közelében próbáltam maradni. Kajakos-pályafutásom során eredményeim a munkámat igazolták, hiszen vajdasági és országos bajnok voltam, illetve a válogatottba is bekerültem. A magyarkanizsai Testvériség Kajakklubban töltött tizenhat éves pályafutásom végeztével edzőként tevékenykedtem tovább, gyerekeket oktattam e szép sportágra. Később bizonyos ideig távolabb kerültem a víztől és a kajaktól, de mindig ragaszkodtam a sportághoz, és mellette szerettem volna maradni — mondta Ervin.


Sándor Ervin (a szerző felvétele)

Nagyon régi, dédelgetett álma volt, hogy kajakkölcsönzőt nyisson, ahol túra-, úgynevezett sit on top, azaz elsüllyeszthetetlen kajakokat bérelhetnek ki az evezni vágyók.

— A túrakajakok biztonságosak, mindenki számára megülhetőek. Bárki előzetes tudás és tapasztalat nélkül vízre mehet velük, evezhet, és megismerheti a vízen töltött idő szépségét. Nemcsak a partról szemlélheti a vizet, hanem a vízről is biztonságosan megcsodálhatja az igazi természet adta lehetőségeket. A Prosperitati Alapítvány pályázatot hirdetett, melyen nyertem, ezért felszerelhettem a Folyami Kalóz nevű flottát hat darab, teljesen kezdő sit on top kajakkal, melyek szélesek, biztonságosak, túrázásra alkalmasak, és nem beléjük, hanem rájuk kell ülni. A kajaktest belsejében lezárt légréteg van, ezért a kajakok elsüllyeszthetetlenek. A tetejük és az alsó felületük között átmenő lyukak vannak, melyeken át a becsapódó víz automatikusan kiürül, a kajak nem telik meg vízzel. Emellett van még néhány tengeri sporttúrakajak is, ezek úgyszólván gyorsabbak. Akik már használtak túrakajakot, ezzel is tudnak evezni. Valamint még egy motoros gumicsónak is van, mellyel kísérhetem a kajakozókat, ha szükséges, és igénylik — hallottam a fiatal vállalkozótól.


Fotók Sándor Ervin Facebook-oldala

Ervin arról is beszélt, hogy sok a visszatérő vendég, főleg a fiatalok és a családok érdeklődnek a kajakkölcsönzés iránt. A Folyami Kalóz flotta szombat és vasárnap 11-től 19 óráig várja az érdeklődőket a magyarkanizsai strandon, hétköznaponként pedig telefonos egyeztetés alapján a vállalkozó a kívánt időpontban lehozza a kajakokat a Tisza-partra, vagy ahol vízre szeretnének szállni a túrázók.

Az egyszemélyes kajak bérlése egy órára 400 dinár, a páros kajak — melybe két felnőtt és egy gyerek fér bele — egy órára 700 dinár. Viszont kajakot a túrák teljes időtartamára is lehet bérelni, ami a kalandvágyók idejétől függ, tehát napokra, hetekre is igénybe tudják venni. A parton a kajakok bérlői 10-15 perces oktatásban részesülnek, melynek során elmagyarázzák nekik, hogyan kell fogni az evezőt, hogyan kell irányítani a kajakot, a bátortalanokkal pedig Ervin vízre is száll, és további tanácsokat ad nekik. A flotta fel van szerelve mentőmellényekkel, ami a biztonságot szavatolja.

— Itthon is lehet jövőt építeni, van rá lehetőség, csak az embernek akarnia kell. Jártam többfelé, éltem Magyarországon is, ami részben hozzásegített ahhoz, hogy visszatérjek Magyarkanizsára, és itt próbáljam felépíteni azt, amit mások külföldön. A vállalkozásban egyelőre egyedül vagyok, de nagyon fontosnak érzem, hogy itthon, helyben ennyi segítséget kapok. A Prosperitati Alapítvány mellett Magyarkanizsa Önkormányzata is nagyon pozitívan állt a vállalkozásomhoz, és segített abban, hogy én is hozzá tudjak járulni a Tisza-parti élet fellendítéséhez. A helyi vállalkozók, civil szervezetek szintén támogattak abban, hogy ezt Magyarkanizsán megvalósíthassam. A Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat leszórta homokkal azt a partszakaszt, ahol a kölcsönző működik — mondta.

Vállalkozásával a Tisza-part fejlődését szeretné elősegíteni. A jövőben tiszai leereszkedéseket, túrákat szervezne Martonostól Magyarkanizsáig vagy Adorjánig, illetve egészen Óbecséig. A túrázók több helyen megállnának a Tisza-parton, ahol igénybe vehetnének más jellegű szolgáltatásokat, akár kempinget, akár éttermet. Meggyőződése, hogy a magyarkanizsai turizmusban van jövő, különben mindebbe nem mert volna belevágni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..