home 2024. július 20., Illés napja
Online előfizetés
Fölszállott a páva
(gyg)
2012.11.14.
LXVII. évf. 46. szám

A legjobb tizenkettő között a Róna Táncegyüttes, a középdöntőbe azonban már nem jutott be — hangzott el a Népkör Magyar Művelődési Központ sajtótájékoztatóján...

A legjobb tizenkettő között a Róna Táncegyüttes, a középdöntőbe azonban már nem jutott be — hangzott el a Népkör Magyar Művelődési Központ sajtótájékoztatóján, amelyet a Duna Televízió Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató vetélkedője kapcsán tartott meg november 7-én. A versenyzőknek fogadással köszönte meg egész éves tevékenységét az intézmény.
Bodrogi Béla, a Népkör főtitkára kiemelte, hogy a Róna Táncegyüttes a legjobb tizenkét csoport közé jutása már önmagában is nagyon szép eredmény, a decemberi középdöntőbe azonban már nem jutott tovább. A zsűritől kapott pozitív és biztató kritikák viszont építően hatnak a további munkájuk során. Bodrogi a fogadáson kívül élőszóban is megköszönte mind a táncosok, mind a Juhász zenekar egész éves munkáját, különös tekintettel az Interetno Fesztiválon tanúsított segítségnyújtásukra.
Kern Imre, a Népkör MMK alelnöke is biztatóan szólt a versenyről. Mint mondta, erős volt a mezőny, Magyarországon rengeteg kiváló néptánccsoport van, amelyekkel nehéz felvenni a harcot, így Kárpát-medencei szinten a legjobb tizenkettő közé bejutni nem csekély elismerés. Ez nemcsak az idei év, hanem egy évtizedes munka eredménye, amivel Szabadkát és a Délvidéket is méltón képviselte a tánckar. Kern hangsúlyozta, Szabadka büszke lehet az Interetno Fesztiválra is, mivel nagyon színvonalas fesztivállá, és több tízezres látogatottságot élvez. Az alelnök végezetül Takács Márta elnök asszony szavaival élve nagy családnak nevezte a Népkört, és bízik abban, hogy a táncosok is családtagnak tekintik magukat.
Kern Sólya Mária, a városi képviselő-testület elnök asszonya is gratulált az elért eredményhez. Mint kifejtette, a néptáncosok sikerként könyvelhetik el a szereplésüket, hiszen ország-világ elé elvitték Szabadka hírét, megmutatták magukat, amivel Szabadka hírnevét is öregbítették. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..