Az Ifjúsági és Sportminisztérium révén meghirdetett kezdeményezések közül (Mladi su zakon) a kishegyesiek immár harmadszor viszik el egymás után a pálmát. A CreAteam csapat önkéntes munkája (a kézilabdapálya felújítása) is bekerült a legszűkebb mezőnybe.

A következő megméretésen már az egész ország önkéntes munkavégzőivel kell ugyan versenyre kelniük a legsikeresebbnek járó titulusért, az eddigi eredmények alapján azonban a kishegyesiek bíznak benne, hogy nem maradnak alul a belgrádi vagy akár a niši fiatalokkal az elsőségért folytatott küzdelemben.

Ifjúsági Iroda és akcióterv. Hogy mi is az, és hogyan jött létre, erről faggattuk a jó hírek kapcsán Sándor Istvánt, az iroda koordinátorát.

— 2010-től vagyok az Ifjúsági Iroda koordinátora, előtte önkéntese, majd pedig adminisztratív munkatársa voltam. A helyi ifjúsági folyamatokba a helyi ifjúsági akcióterv során kapcsolódtam be: megláttam egy arról szóló felhívást, hogy fiatalokat tanítanak meg akcióterv, illetve különféle pályázatok megírására és azok megvalósítására. Akkor még Szegeden tanultam (a Gábor Dénes Gimnázium elvégzése után a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon kis- és középvállalkozási menedzsment szakára iratkoztam), ahol már megismerkedhettem az önkéntesség fogalmával. Mivel hétvégeken voltak a kishegyesi találkozók, bekapcsolódhattam az itteni munkába. Örömmel láttam, hogy a Vajdaságban is elkezdenek valamilyen intézményesített rendszerben foglalkozni a fiatalokkal, és boldogan jelentkeztem az Ifjúsági Iroda önkéntesének.

— Ezek a régi ifjúsági szervezetekhez hasonlatos vagy teljesen modern, afféle EU-s képződmények?

— Nálunk az Ifjúsági és Sportminisztérium kezdeményezte, hogy a helyi önkormányzatok nyissanak ifjúsági irodákat, és anyagilag is támogatták azokat a közösségeket, amelyek ezt megvalósították. Az iroda megalapításának előfeltétele azonban az ifjúsági akcióterv kidolgozása volt. Ez egy nagyon lényeges, fontos dokumentum, amely felméri, összefoglalja és nevesíti a fiatalok problémáit; terveket, elemzéseket és megvalósítási tanulmányokat vázol fel. Mivel ekkor én már az iroda önkéntese voltam, bekapcsolódhattam mindezekbe a folyamatokba. Ún. fókuszcsoportokkal és kérdőívek alkalmazásával dolgoztunk, vagyis maguk a fiatalok írták le, mivel szeretnének behatóbban foglalkozni, és hogy hosszú távon melyik probléma milyen hangsúlyt kap majd a rangsoroláskor.

— Az elemzés során 8 problémakör merült fel. Melyekre összpontosítottak a fiatalok?

— Foglalkoztatás, egészséges életmód, illetve sportolási lehetőség, környezetvédelem, önkéntesség, aktív közösségi élet, továbbképzések, családon belüli erőszak, biztonság és tolerancia. A válaszokat neves szakemberek dolgozták fel. Ennek alapján készült el az ifjúsági akcióterv, mely afféle alapszabályzata az Ifjúsági Iroda tevékenységének. Mindazoknak a civilszervezeteknek, amelyek bármely, ifjúságot érintő projektumot óhajtanak megpályázni, ehhez a dokumentumhoz kell igazodniuk. Az akcióterv nemcsak megnevezi, hanem számszerűleg is kimutatja, hogy egy-egy probléma milyen százalékarányban van jelen, hány fiatalt érint, milyen jelentősége van a helyi viszonylatokban, és hogy az erőforrások ismeretében mit kell tenni azok felszámolásáért. Hosszú távú célok ezek, ugyanakkor jó útmutatók is egy-egy projektum megírásához. Ennek alapján jelentkeztünk mi is az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázataira (Mladi su zakon).

— Tudtátok-e, minek lesz visszhangja a fiatalok körében?

— A közösségi életben naponta forgolódó önkéntesek ötleteiből építkeztünk. Annak nincs semmi értelme, ha mi adjuk ki a direktívát. Elővehetem én az akcióterv egy-egy szegmensét, ami nagyon jól hangzik, de lehet, hogy nem lesz érdeklődés a megvalósítása iránt. Az ő szájukból hangzott el pl. az, hogy tegyünk valamit hiányos szerb nyelvtudásuk érdekében, de ne tartsunk szokványos iskolaórákat, hanem mutassuk meg, mit kezdjenek egy postai utalvánnyal, hogyan kell kitölteni, vagy hogy hogyan kell megírni egy önéletrajzot. Két ízben tartottunk ilyen szerb nyelvű felzárkóztatási tanfolyamot. Szabadkáról érkeztek a tanárok, a fiatalok pedig meghatározták a tananyagot. Gyakorlati dolgokat igyekeztünk megtanítani nekik, és ezt nagyon értékelték. Ugyanígy a bácsfeketehegyi könyvtárból érkezett a sugallat, hogy az ottani szerb nyelvű tanítók a pedagógustársaikkal való kommunikáció javítása érdekében szeretnének megtanulni magyarul — így nekik is szerveztünk alapszintű magyar nyelvű oktatást.

— A munkahelykeresés, munkába állás szintén sokakat érintő probléma Kishegyesen. E téren miben tudtatok segítséget nyújtani?

— Egy lépés a munkahelyig c. projektumunkban először elméleti útmutatást adtunk a fiataloknak arról, hogy hogyan kell munkát keresni, hogyan kell felkészülni az állásinterjúra, hogyan kell megírni a szakmai önéletrajzot stb. Ezt képzés követte: szituációs játékok révé helyzetbe hoztuk a fiatalokat. Ha valaki mindezt élesben is ki akarta próbálni, akkor annak később lehetővé tettük, hogy valahol ideiglenesen munkába álljon. A vállalkozóknak elmondtuk, hogy semmilyen anyagi kötelezettségeik nincsenek, az Ifjúsági Iroda pályázat útján szerzett pénzt erre, abból aztán kifizettük a gyakornokoknak az útiköltséget, a napi étkezést. Az egy hónapos tapasztalatszerzés után konkrét munkahelyet nem kaptak a fiatalok, de mégis hatalmas előrehaladás volt tapasztalható egy-másfél év után. Az esélyt kapott fiatalok mintegy 90 százaléka ugyanis pár hónap elteltével maga talált állást. Nem csalás, nem ámítás, konkrét eseteket tudnék most felsorolni, mivel minderről jelentést kellett írnunk, s ezt kiadványban megjelentetnünk, hogy tájékozódjanak a projektum beruházói és mi is, a közvetítők, valamint a fiatalok is, akik a saját bőrükön tapasztalták a projektum hasznosságát.

— Akkor mondjunk pár szót erről a „haszonkulcs”-ról is, nevesítés nélkül!

— A fiatalok bátorságot, önbizalmat kaptak, és kimozdultak a négy fal közül. Történt valami a fejekben: mertek telefonálni, megszólalni szerbül, elmenni állásinterjúra... Hiába végzi el bárki a megfelelő iskolát, szerzi meg a diplomát, ha otthon kushad, és nem fordul meg közösségi helyeken, nem szerepel a nyilvánosság előtt, ha nem hallatja a hangját... Mi a projektum által bevittük őket a mindennapi élet vérkeringésbe, nyüzsgésébe, a „valóságshow”-ba, s miután megtapasztalták, milyen is ez, már nem volt mumus a számukra.

— Optimistán hangzik…

— Tudom, nem elég ma a fiatalok perspektivikus jövőjéről beszélni, de én láttam, micsoda erő és lendület van bennük, s ha egy-egy baráti kör összefog, önszerveződik, hegyeket mozdíthat el. Nagy a forradalmi elszántság, a változtatni akarás bennük. Remélem, hogy akik az elmúlt időszakban részt vettek az önkéntes akciókban, akik építőkövei lettek a közösségnek, azok megtalálják majd a módját annak, hogy a helyi folyamatokat helyes irányba tereljék. Persze, akik időközben elmentek külföldre tanulni, s ott bekapcsolódtak be a hallgatói önkormányzatok, diákköri konferenciák munkájába, már feketébben látják Kishegyest, s nem szívesen térnek haza.

— Az önkéntes akciók koordinátoraként milyen végkövetkeztetést szűrtél le az elmúlt évek tapasztalataiból: a „törvény keze”-ként megnyerhetők a fiatalok a haladásnak?

— Nagy munka árán, de megnyerhetők. Ehhez mindig képben kell lenni, mindig nyüzsögni. Állandó közösségi életet élni, kommunikálni. Mert természetesen vannak visszahúzó erők is. Minek bohóckodsz ott, minek fáradsz, ha máshol pénzért is dolgozhatnál? Lesz neked ebből valami hasznod a jövőben? — hergelik az önkéntes fiatalokat némelyek. Nem mondom, jogos a kérdés, és én nem is tudok erre mit felelni. Erre csak az élet tud választ adni. Az a fiatal, aki egyszer megtapasztalja, milyen érzés is, ha kortársaival fát ültet vagy betonoz, falat meszel vagy kerítést javít, lehet, hogy többé nem fogja meggondolatlanul rongálni a köztulajdont. Talán megérzi, hogy az az ő munkájának is a gyümölcse.
Minden akciónk általában nagy fejetlenséggel kezdődik, de miként a káosz megszüli a rendet, úgy nálunk is elsimulnak a dolgok, mert az önkéntesség felelősségteljessé tesz. Megtanulsz másokkal beszélgetni, tervezni, konfliktust kezelni, számolni, anyagot mozgatni, az erődet beosztani, napi rutinnal feladatokat megoldani, kellő időre teljesíteni… A falu öregszik. A közszférákban dolgozók előbb-utóbb nyugdíjba vonulnak, lecserélődnek, rátermett, talpraesett, megacélosodott fiatalokra lesz szükség.

— S mi van azokkal, akik nem értenek egyet ezzel az állásfoglalással? Akik nem ilyen derűlátók?

— Az optimista szemléletű ember mindig talál valami kapaszkodót. Persze pusztán optimizmussal nem kap munkát, de ha nyitott és bátor, nem azt várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb, hanem ő kezdeményez. Energiáját mindig tervezésre, alkotásra szánja. Céltudatos. A négy fal közé zárt, beszűkült látókörű, pesszimista személynek is van energiája, de azt felőrli a bizalmatlanság, a gyanakvás, az önpusztítás, és a mások javainak rombolása. Az elmúlt időben sokat építettünk Kishegyesen. Ezt most meg is kellene őrizni. És továbblépni. S ehhez a továbblépéshez meg kell nyerni azokat is, akik eddig elzárkóztak a közösségi gondoktól. Mert elmerültek a sajátjukban. A családnak, az iskolának nagy szerepe