home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Fókuszban
Martinek Imre
2021.11.30.
LXXVI. évf. 47. szám
Fókuszban

Egy tartalmilag kötetlen, viszont ennek ellenére igen fajsúlyos országos ifjúsági fényképpályázat eredményhirdetését tartották meg Sándoregyházán. Sorrendben a negyvenediket.

A változatlanul két korcsoportra (16, illetve 21 éves korig) tagolt pályázatra beérkező fénybe írt alkotásokból összesen ezúttal is volt majd 700. Ebből a felhozatalból válogatott a zsűri. Díjra és elismerésre vagy „mindössze” nyilvános közszemlére tételre ajánlva belőle 140-et. Egyelőre odahaza, azaz a társszervezést is készséggel vállaló ivanovai művelődési otthon kistermében. Mert, mint azt a helyszínen is hallhattuk, a továbbiakban — a töretlen népszerűségű rendezvény jubileumának apropójából (is) — a legsikeresebb művekből készült válogatást mozgatni is kívánják a szervezők. A jövő évi biennálén mindenképp, egyúttal Szerbia színeit is képviselve.


Sara Torbica, a torontálvásárhelyi Felderítők csapatának képviselője

A távoli 1971-ben létrehívott rendezvény helyszíne egyébként 2015-ben állandósult Sándoregyházán. Mindenekelőtt a helyi Žarko Zrenjanin Művelődési Otthon és a Dunavac Fotócsoport magas fokú szakmai elhivatottsága, ebből adódóan pedig a Szerbiai Fotószövetséggel való együttműködésük eredményeképp. Az idei rendezvényt a már említettek, továbbá Pancsova város mellett a tartományi művelődési titkárság is támogatta. Mint megtudtuk, az előttünk álló 2022. évtől indítva az ugyancsak hagyományos sándoregyházai fotoszafari szervezői az ifjúsági korosztályok képviselőinek is terveznek megméredzkedési lehetőséget nyújtani.


Martinek Viktor a pitypangos fotója előtt

Tapasztalhattuk, hogy e rendezvény az ifjabb generációk bátorításában, szakmai pallérozásában is jelentős szerepet tölt be. S ami ugyancsak lényeges, a közszemlére került fényképek elkövetői előtt-mögött élő és hiteles alkotói példaképek is vannak.

A torontálvásárhelyi ötödikes természetjárókból és környezetvédőkből a közelmúltban verbuválódott, Felderítők nevet viselő csapat esetében mentoruk az osztályfőnökük volt. A csapat a magvető havának utolsó délutánján tett faluszéli barangolását örökítette meg. Percekkel napszentület előtt. Az igyekezetet a szervezők oklevéllel méltatták. És ha már szóba került a generációváltás is, engedtessék meg számomra egy kis elfogultság: kiállított munkájáért Martinek Viktor pancsovai hatodikos legényke ugyancsak szóbeli dicséretben részesült. Alkotásához a gyermek ezúttal egy bóbitás gyermekláncfüvet kért fel pózolásra. Tavalyi debütálásának idején egy öntörvényű, bevetésre készen álló kormorán volt részéről a befutó. Fókuszban. 


Csoportkép szervezőkkel, díjazottakkal és bizakodással…

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..