home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Főhajtás a lengyel hazafiak emlékműve előtt
Tóth Lívia
2022.09.10.
LXXVII. évf. 36. szám
Főhajtás a lengyel hazafiak emlékműve előtt

Zentán, a városnapi rendezvénysorozat részeként, szeptember 10-én, szombaton megkoszorúzták a Népkert bejáratánál lévő lengyel emlékművet, melyet 2021-ben emeltek. Ezen a helyszínen azokra a lengyel hazafiakra, pilótákra emlékeznek, akiknek a repülőgépét 1944. szeptember 11-én lőtték le Zenta felett, miközben Varsó felkelőinek segélyt szállítottak.

Az emlékmű leleplezésének első évfordulóján a megjelentek előtt beszédet mondott Kristina Stojek Peričić, a Lengyel Nemzeti Tanács elnöke, akinek lengyel nyelven elmondott gondolatait Paulina Maluckov, a tanács titkára fordította szerb nyelvre.

Az emlékhelyen koszorúval fejezte ki főhajtását Lengyelország belgrádi nagykövetségének küldöttsége, Rafal Perl nagykövet úr, Kamila Duda-Kavecka konzul asszony és Dominic Konječni katonai attasé. A Lengyel Nemzeti Tanács képviseletében Paulina Maluckov, Emina Vilovski, az oktatási bizottság tagja és Geza Poljak, a végrehajtó bizottság tagja koszorúzott.

Zenta Város Önkormányzata nevében Czegledi Rudolf polgármester és Igor Stojkov, a tiszaszentmiklósi Lengyel Baráti Társaság tagjai közül Marija Milanov, Ida Vilovski és Andrija Kenđur helyezte el a kegyelet virágait.

Fényképezte: Tóth Lívia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..