home 2024. április 23., Béla napja
Online előfizetés
Foghíjas szerencse
Perisity Irma
2024.02.23.
LXXIX. évf. 7. szám
Foghíjas szerencse

Egy kissé vonakodva indult a társalgás, az idősödő asszonyon látszott, nincs hozzászokva az idegenekkel megejtett beszélgetésekhez. A férje unszolására emberelte meg magát, de zavarát nem tudta palástolni.

— Nem voltam nagykorú, amikor elszöktem a férjemmel, és megszoktam, hogy mindenben az ő szava az utolsó — mondja halvány mosoly kíséretében Hella. — Mivel a szüleimnek első látásra megtetszett a vő, olyan utasítással kísértek ki a szerény családi házból, hogy a házasságban a kenyérkeresőé a végső szó, és sok okoskodnivalója nincs a fehérnépnek. Hát ezért jött velem a férjem. Én ugyanis eleinte tiltakoztam, hogy idegennel beszélgessek, de a lányok és a férjem meggyőztek, hogy ezt a történetet nekem kell elmondanom, mivel én vagyok a főszereplője.

Egy isten háta mögötti tanyavilágból származom, ahova autóbusz a mai napig nem jár. Ha a városba kell menni, jó félórányit kell gyalogolni, mire kiérünk a betonútra, ahol a tanyák irányában van egy buszmegálló. Egy ilyen közösségben ritkán történnek nagy dolgok. Kiskoromban mindig azt gondoltam, nálunk azért nincs csengettyűs fagylaltos kocsi, mert mi, tanyasiak nem is tudjuk, mi a fagylalt. Jó, ma már van tévé, világháló, okostelefon meg miegymás, de mi, akik úgy nőttünk fel, hogy ilyesmit nem láttunk, nem nagyon tudjuk kezelni ezeket a csodákat. Hárman voltunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb. 1960-ban születtem, egy bábaasszony segített a világra. Nem tudom, miért, de én egy kicsit más voltam, mint a testvéreim. A negyedik osztály befejezése után szerettem volna még tanulni, de erre nem volt sem anyagi, sem egyéb feltétel. A mi buszmegállónkhoz legközelebb levő iskola több mint 15 km-re volt, és apám azt mondta, azért, hogy szebben tudjak olvasni, mint a testvéreim, nem járat iskolába. Így maradtam a negyedikes olvasókönyv mellett.

A családnak volt valamennyi földje, de napszámba is jártunk a családból valamennyien. A férjem is tanyasi volt, de ő mesterséget tanult. Megismerkedtünk, és tizenhét évesen úgy gondoltam, ideje új életet kezdenem, ha jobban akarok élni a szüleimnél. Hát eluszkocsiztam. De hála az égnek, megtanultam a házasságbeli kötelességemet, és ennek köszönhetem, hogy ilyen sokáig sikerült fenntartanunk a házasságunkat. Nem dolgoztam állami helyen, tizenkilenc éves voltam, amikor megszültem az első lányunkat. Ahogy a férjem befejezte az inasiskolát, munkába állt, és az ő fizetéséből éltünk. Még három kislányt szültem, és a háztartás, a kert meg a négy gyerek kitöltötte minden percemet. Gyermekkoromban sem kényeztettek, és a férjem is mindig azt mondta, nem én vagyok a fontos, hanem a gyerekek, ezért aztán elég toprongyos voltam. De engem nem zavart, hiszen sosem mentem sehova a bolton és az iskolán kívül, amikor a lányok már iskolások voltak. A férjem nagyon sokat dolgozott, munka után is, és valahogy mindig elkecmeregtünk egyik fizetéstől a másikig.

A lányok felnőttek: ketten szakmát tanultak, a két fiatalabb közgazdasági középiskolát fejezett be, és kereskedőként dolgoztak. Elég gyorsan férjhez mentek, de akkor már itthon nagyon rossz volt a helyzet. Akik dolgoztak, azok elveszítették a munkahelyüket. A lányainknál jöttek a gyerekek, és bele kellett nyugodnom, hogy egymás után külföldre mentek. A legfiatalabb maradt itthon, ő két év házasság után elvált, de a férje soha nem segítette a gyermekét. Ez a lányunk nagyon ragaszkodott hozzánk, főleg velem törődött. Levágta a hajamat, ha rendetlen volt, új szoknyát is varrt a régi ruhákból. De amikor Lali, a fia iskolába indult, ő is kiment Németországba a testvérei után. Ott ismerkedett meg egy idevalósi férfival, és összeházasodtak. A férjemmel ketten maradtunk. Ő nyugdíjba vonult, és két évvel ezelőtt a lányok vettek nekünk repülőjegyet, hogy együtt töltsük a karácsonyt. Elutaztunk, és csodálatosan szép ünnepünk volt. Amikor hazaindultunk, a legfiatalabb lányom 500 eurót nyomott a kezembe, és a fülembe súgta: anyu, mihelyt hazaértek, menj el a fodrászhoz, és csináltass műfogsort is, hiszen nem vagy te még olyan öreg. Nagyon boldog voltam, és azon gondolkodtam, hova dugjam el a pénzt. Beletettem a nadrágom farzsebébe, a nadrágot pedig összehajtva a kofferba. Amikor kiszálltunk a repülőből, kiderült, hogy három koffer elkeveredett, várni kell, hogy megtalálják. Az egyik az enyém volt. Késő délután közölték, hogy megkerültek az eltűnt kofferek. Alig vártam, hogy megkapjam. Leguggoltam egy fal mellé, és a koffert kinyitva matatni kezdtem. De a zsebből hiányzott a pénz! Kipakoltam mindent, átráztam a holmit, de a pénz eltűnt. Rendőrök is jöttek, hogy figyelmeztessenek: nem szabad a padlóra pakolni, de egy szót sem mertem szólni, hogy pénz tűnt el a csomagból. Amikor a férjemnek megmondtam, miért rakodtam ki, nagyon dühös lett, és azt mondta, azért tűnt el a pénz, mert el akartam előle mismásolni! Hát most a sors rámutatott, hogy nekem az a legjobb, ha foghíjas maradok. Hiszen engem már úgyis kerül a szerencse.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..