„Ha elmúlik karácsony

a szeretet lángja halványabban ég,

de ha vigyázunk rá, nem alszik ki még.”

Bizonyára sokan ismerik a Neoton Família szerzeményét, mely karácsonyi dalként szerepel a rádiók lejátszási listáján, a dalszöveg azonban nem feltétlenül csak Jézus születésének napján aktuális, sőt. 1986-ban jelent meg ez a dal, és az együttes Minek ez a cirkusz? című lemezén található. És azóta is remekül rávilágít a legfőbb problémára, mely valahogy nem változik:

„Három napig jók vagyunk, sőt emberségesek,

Istenem, hadd legyen egész évben ilyen a világ!”

De be kell látnunk, hogy a világ nem ilyen. És sajnos sokaknál a karácsonyi csoda — ahogyan a dalban is szerepel — három napig tart. November közepén már beindul a lótás-futás, az árleszállítások és akciók kavalkádjában sokszor találkozunk olyan hírekkel, hogy a bevásárlóközpontokban az emberek ölre mennek egy-egy kinézett ajándéktárgyért. Azután következik a díszítés, a sütés-főzés, és ismét idegeskedünk, mert az égősor tavaly még jó volt, most meg már nem világít rajta minden lámpa, vagy mert a bejgli nem úgy sikerült, ahogyan a tévében a főzőműsorban mutatták.

Aztán eljön a szenteste, és mindent elfelejtünk, csak egymásra, a szeretteinkre koncentrálunk, felhívjuk a magányos rokonokat, elmegyünk hozzájuk vendégségbe (persze nem a legutóbb, mert most nem ajánlatos), pénzt adományozunk a szegényeknek, a rászorulóknak, és két nappal karácsony után visszatérünk a „normális” kerékvágásba — azaz rohanunk, bosszankodunk minden apróságon. Vagy teljes eufóriában gondolkodunk azon, milyen legyen az újévi frizuránk, sminkünk, hová menjünk újévezni (ezúttal ez sem volt „gond”).

A lényeg, hogy mostanra, január első hetére sokunkban már kialszik az a bizonyos karácsonyi fény, amelyet a betlehemi csillag gyújtott a szívünkben, és amely a kisded Jézushoz hívogatott bennünket. Valahogy a hétköznapok zaja, moraja elnyomja bennünk ezt a karácsonyi jóságot. Mostanra már csak foszlányokban maradt belőle.

A különféle civil szervezetek, jótékonysági egyesületek illetékesei mind egyetértenek abban, hogy a nyári hónapoknál talán csak a január—februári időszak a nehezebb, hiszen amíg a december bővelkedik adományokban, segélyekben, addig mostanra szinte teljesen alábbhagy ez a fajta segítő szándék az emberekben. Pedig a magányos néni a szomszédból most is magányos! A szegény család, melynek karácsonykor szeretetcsomagot ajándékoztunk, most is szegény! A távol élő rokon most is vágyik a telefonhívásunkra! Isten jósága mindig ott van a szívünkben, hiszen ezzel a jósággal formál meg bennünket már az anyaméhben, és így születünk a világra. De a földi hétköznapok rohanása képes elnyomni ezt a jóságot.

Lobbanjon fel újra a láng, mely alig két hete még ott égett a lelkünkben, ne hagyjuk, hogy kialudjon! Vigyünk magunkkal a karácsony csodájából egész éven át egy csipetnyit, és ma vagy holnap, amikor a fenyőfáról lekerülnek a díszek, a szívünk és a lelkünk ne vesse le az ünneplőruhát, maradjon meg Isten közelségében, az új esztendő folyamán is.

„Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.” (1Jn 3,16)