A harmincas évek nagy gazdasági világválságának a háborús ipar vetett véget. Ennek ellenére mégis a kétségbeesés és a kilátástalanság korszaka volt ez, melynek során európai gondolkodók és művészek tömegei vándoroltak ki a biztonságos amerikai földre. A nők vették át a férfiak szerepét, és állták meg a helyüket becsülettel, odaadással Amerikában és az öreg kontinensen is. A negyvenes évek amerikai filmgyártását sokan joggal nevezik Hollywood legfontosabb korszakának. Ez az időszak nagyon sok olyan alkotást, rendezőt és színészt „termelt ki”, aki óriási hatással volt a kor emberének kulturális fejlődésére és életszemléletének kialakítására. A kor kiábrándultsága, a korrupció, a háborús hírekkel átitatott közhangulat és a csalódottság vezetett oda, hogy a negyvenes években új stílusirányzat is született: a film noir, azaz a fekete film. 1941-ben mutatták be Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály alkotását, a Casablancát. Humphrey Bogart felejthetetlen alakításában egy kompromisszumoktól mentes, titokzatos kávézótulajdonost formál meg. A film helyszíne az afrikai kikötőváros, Casablanca, ahol szerencsevadászok és menekültek tömegei várják, hogy az Egyesült Államokba jussanak. A népszerű kávézó tulajdonosa, Rick a filmben elhangzó, egymondatos beszólásaival egy életre beírta magát a filmtörténetbe, az Ingrid Bergmannal közös romantikus jelenetek szövegeit pedig még ma is idézik a filmrajongók. A Casablancának természetesen propagandacélja is volt, ahogyan Bogart másik korabeli, háborús filmjének, az 1943-ban bemutatott Szaharának. A máltai sólyom már a noir műfaj egyik előfutáraként jelent meg — ez az a film, amely már minden tekintetben klasszikus noirnak számított. A John Huston rendezte bűnügyi történetben megtalálható a végzet asszonya, a bánatát alkoholba fojtó detektív és a gyanús iparmágnás is. A filmben ismét a kor moziistene, Humphrey Bogart pöckölte cigarettáját laza eleganciával.

Raymond Chandler ama bűnügyi regényírók közé tartozott, akik a leginkább meg tudták ragadni a noir sötét és baljós hangulatát. A máltai sólyom, A hosszú álom és a Dupla kártérítés című regények filmadaptációja a noir műfajának legtökéletesebb példái. Sam Spade és Philip Marlowe, a Chandler-regények hősei mindketten titokzatos, sötét múlttal megvert magándetektívek, akik lakonikusan és mély iróniával átitatva mondanak véleményt mindenről és mindenkiről. Kérdezés helyett inkább pisztolyt rántanak, ha pedig a történet úgy hozza, bármikor szenvedélyesen szeretnek. A noir egyik legfontosabb alkotása továbbá az 1950-ben készült Alkony sugárút. Billy Wilder filmjének parádés a szereposztása: William Holden, Gloria Swanson és Nancy Olson is megjelent benne. A noir műfajának ismerői és kritikusai szerint az Alkony sugárút a legjobb és a legletisztultabb noir film. 1946-ban pedig már meg is érkezik Tay Garnett alkotása, A postás mindig kétszer csenget. A John Garfield és Lana Turner főszereplésével készült mozi központi témája ismét az árulás, a bűn és a titkok félelmetes elegye. Minden gond előidézője pedig a femme fatale, a végzet asszonya — akit a kor dívái közül talán Lana Turnernek sikerült a legjobban és a leghatásosabban megformálnia. A mozi a XX. század folyamán több feldolgozást is megért. Ha a kortárs rendezőket megkérdezhetnénk, mely filmek nyújtottak nekik inspirációt munkásságuk során, illetve melyeket nézik meg újra és újra, szinte biztos, hogy egy régi film noirt mondanának. A műfaj mindmáig érezteti hatását. Sőt, az elmúlt évtizedekben is sorra születtek a noir által megvetett alapon nyugvó alkotások.