Az elmúlt napokban, hetekben a közvélemény felkapta a fejét azon hírek hallatán, hogy kiskorúak komoly verekedésbe keveredtek. Ezek a verekedések nem a kiskorúak megszokott csetepatéi, hanem annál sokkal aggasztóbb, olyan ,,felnőttes” összetűzések voltak. Gyakran előkerültek a különböző segédeszközök, baseballütők, kések és nemritkán lőfegyver is.
Sajnos, egy ilyen verekedés tragikus véget ért. Igazából csak ekkor reagáltak a hivatalos szervek, és próbálnak valamit tenni. Akkor azonban hallgattak, amikor jeleztük, hogy a kisebbségekhez tartozó fiatalokat bántalmazzák, hogy tenni kellene valamit, mert a dolgok felett elveszíthetjük az ellenőrzést. Felvetésünket akkor túlkapásnak minősítették, sőt nehezményezték, hogy a nemzetközi közvélemény is informálva lett az eseményekről, mert ezzel állítólag rontottunk Szerbia hitelén. Nem tett semmit az államvezetőség akkor sem, amikor megszüntették a kétszakos tanárképzést, amikor a pedagógusi pályát a társadalom aljára szorították, és ezzel lehetővé tették, hogy negatív szelekció alakuljon ki. Bizonyos munkahelyekre (pl. rendőrségre) még ma is nagyon komoly ellenőrzés után lehet csak bejutni, pedagógus viszont lehet bárki, pedagógiai, pszichológiai didaktikai képzés nélkül is. Sőt, volt olyan időszak is, amikor két tanúval igazolni lehetett a szakképesítést. Ilyen előzményeknek csakis ilyen végkifejlete lehetett.
Az országon végigsöprő és pusztító háborúk mély nyomot hagytak a fiatalok neveltetésében is. Elveszett az általános emberi értékekbe vetett hit, s helyette kialakult egy álértékrendszer, amely a háborús bűnösöket, nyerészkedőket, feketézőket kezdte dicsőíteni. A mostani tizenéveseknek a szülei sem lettek igazán felkészítve a szülői hivatásra. Már az ő értékrendszerük is nagyban eltér attól, amit elfogadhatónak tartunk.
A kormány most tenni akar. Toleranciaórákat tartottak az iskolákban, megpróbálják előbbre hozni a diszkók és a kávézók munkaidejét, szigorúbban ellenőrzik a kiskorúak kijárását, alkoholfogyasztását. A tartományi szervek is különböző programokat készítettek, s ezeket az önkormányzatokkal közösen akarják megvalósítani.
Igaz, a fiatalok szervezetten próbálnak ellenszegülni a rendeleteknek, hivatkozva az általános emberi jogokra, de azt hiszem, hogy összefogással és kitartással sokban javíthatunk a mostani állapotokon. Sajnos, egyes pártok is, populista megfontolásból, megpróbálják támogatni az ilyen követeléseket.
Nem várhatunk még egy átfogó, jól szervezett akciótól sem azonnali javulást, változást, de ha most nem kezdjük el a munkát, örökre elkésünk, és esélyünk sem lesz a változtatásra. Jó lenne, ha a szülők is megfontolnák ezeket a felvetéseket, és hozzájárulnának a végső sikerhez, akár azzal is, hogy jobban odafigyelnének gyermekeikre. Minekünk politikusoknak, városvezetőknek pedig meg kell teremtenünk azokat a lehetőségeket, amelyekkel a fiataloknak, más, normálisabb élet- és szórakoztatási lehetőségeket biztosítunk.
E sorok írása közben jut el hozzám a szomorú hír, hogy meghalt II. János Pál Pápa. A Szent Péter téren százezres tömeg imádkozik, gyászol. Köztük rengeteg fiatal. Itt a kézzelfogható példa, hogy kitartással, szeretettel, hittel, lehet nevelni, összefogni a fiatalokat, új értelmet, célokat adni nekik. A pápának ez sikerült. Egy jól szervezett, összefogó közösségnek ez miért ne sikerülhetne.