home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fiatalok és a hagyományápolás
Szakáll Laura
2022.08.15.
LXXVII. évf. 32. szám
Fiatalok és a hagyományápolás

A fiatalok követik a hagyományokat — Youthtraditions elnevezésű IPA-projektum Szabadka és a magyarországi Bordány együttműködésével valósul meg. Ennek részeként már több programot szerveztek a határ mindkét oldalán. Legutóbb egy hagyományőrző tábort tartottak a ludasi Róka tanyán.

Az ingyenes foglalkozásokra kamaszok és felnőttek, főleg pedagógusok jelentkeztek. A résztvevők a kihalófélben lévő mesterségeket is megismerhették, kipróbálhatták a nemezelést, a bőrművességet, hímeztek is, de a kézművesség különféle ágazatainak alapjai mellett a környezetvédelem fontosságáról is sokat beszélgettek, valamint a szórakoztató és csapatépítő programokra is jutott idő.


Fotók: RTV, Slobodan Gabrić

A tizenhárom éves Fodor Noémit a kézművesség szinte minden ága érdekli.

— Én nagyon szeretek kézművestáborokba járni, illetve minden kézműves-foglalkozás vonz.

* Itt mi az, ami a legjobban érdekel? Mire vagy kíváncsi?

— Őszintén szólva mindenre. Mivel ebben a táborban még nem voltam, minden nagyon érdekel.

Koós Dezső a bőrművesség alapjait mutatta be az érdeklődőknek. Az adai kézműves szerint fontos, hogy az oktatók megszerettessék a fiatalokkal a népi mesterségeket. Tapasztalatai szerint egyre többen döntenek úgy, hogy kreatív hobbit választanak. Dezső arra is igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy érdemes minőségi, időtálló darabok mellett dönteni.

— Mindenképp nagy súly van rajtunk, pedagógusokon, mestereken is, mert meg kell ám szerettetni, jól kell „eladni” magunkat. Nem kell tízből tíz résztvevőnek bőrművesnek lennie, vagy fazekasnak, vagy bárminek, de ha egyet vagy kettőt sikerül valamennyire becsábítani ebbe a kézművesvilágba, akkor biztos vagyok abban, hogy megtalálja a hozzá közel álló szakmát.

Fenyvesi Margit, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ hímző szakkörének vezetője a legegyszerűbb öltési technikákat ismertette.

— Azt látom, a gyerekek, a fiatalok érdeklődnek a hímzés iránt. Sok esetben a szülők tartják őket vissza, úgy gondolják, felesleges erre időt szánni, de van utánpótlás, mindig akadnak olyanok, akik szeretnének megtanulni hímezni.

A szervezők változatos programokkal készültek. A tábor családias hangulatban telt — mondta Béres Szinita táborvezető.

— Körülbelül húsz vendéget tudtunk fogadni. Megismerjük a Róka tanyának, illetve magának a tájháznak a történetét, ezenkívül esténként táncház lesz, filmezés, csillagnézés, különféle kvízestek, illetve a Pán Péter-workshop is látogatható. Hulló István, a Ludasi-tó növény- és állatvilágáról tart beszámolót. Az előadókat is igyekeztünk az alapján összeválogatni, hogy interaktív foglalkozást tartsanak.

A magyarországi Bordánnyal közös programot a szabadkai Etnolife Egyesület vezeti. A határ mindkét oldalán szerveznek táborokat, foglalkozásokat az Európai Unió támogatásával.

— Azt kell mondanom, hogy ez sajnos nem a legaktívabb téma a fiatalok körében, éppen ezért is írtuk meg ezt a pályázatot, hiszen szerintem nagyon szép dolog lenne, ha a fiatalok ezzel foglalkoznának. Egész héten lehet csatlakozni a táborba, hiszen teljesen ingyenes. Nagyon reméljük, hogy ezzel a pályázattal, táborral és az egész projektummal egy kicsit közelebb hozzuk ezt a témát a fiatalokhoz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..