— A mesterem Major József úr, bezdáni mester volt. Tőle tanultam a szakma minden csínját-bínját. Gyerekkori csínytevéseim közé tartozott, amikor egyszer eljátszottam az időt, és nem csináltam meg a pár cipőt, melyet rám bíztak. Este jött a mester, és megdorgált, azt mondta, van egy óránk fejenként, hogy egy-egy pár papucsot elkészítsünk. Megrémültem egy kicsit, de gondoltam, ha neki sikerül, akkor nekem is menni fog. Így is volt. Ekkor a mester megint elkerített, mondván: tudok én dolgozni, csak nem akarok. Azután órára dolgoztam, és ez a munkatempó később jól jött nekem a cipőgyárban.

* Mit vett észre, miben változtak a cipők az idők folyamán?

— Jó cipőmodellek vannak, de ezek az átlagember számára megfizethetetlenek. Most a nép újra cipőjavításra kényszerül, mert szűkebb a pénztárca. Régebben az emberek mindig új lábbelit vettek, nem javították, de most nem ilyen időket élünk. Az emberek a munkájukkal, amely gyakran nem minőségi, sokat akarnak keresni, ám a silány árut sehol sem szeretik.

Előfordult, hogy Feri bácsi azt tanácsolta, a cipőgyárban ne hatszáz pár cipőt gyártsanak naponta, melynek a fele nem jó minőségű, hanem csak négyszázat, de az hibátlan legyen. Végül belementek. Feri bácsi régi vágású ember, látja a munka és az élet lényegét. Mindig vannak be nem tervezett dolgok, változások, melyekhez rugalmasan kell alkalmazkodnunk. A kínai cipők is lehetnek jók, de az ő kedvenc lábbelije a masszív bőrcipő, melyben nem fájdul meg az ember lába, és van benne tartása.

* Hogyan kapcsolódik ki?

— Horgászni szoktam. Kimotorozom a Dunára, van ott egy motorcsónakom. Sajnos nem biciklizhetek, mert volt egy műtétem. A Dunán fogott halból otthon elkészített paprikásnak pedig nincs párja.

* Átörökítette a mesterséget valakire?

— Négy inasnak voltam a mestere, a vejem olyan jó tanonc volt, hogy később már napi két pár cipőt készített. Egyik diákomat támogattam is, amikor édesanyja beteg volt. Mondanom sem kell, jó cipész lett a gyerekből.

Jankovics Ferenc most az árvízkárosultaknak készít cipőket, és a családnak dolgozik. Vállalja a lábbelik javítását és újak készítését is. Az utóbbi kihívás számára, de most már a saját tempójában dolgozik, hiszen nem sürgeti az idő.

Talán természetes is, hogy Feri bácsit a koránál fogva már sokat foglalkoztatja a halál, szeret róla beszélni, történeteket mondani. Az interjú során is ki-kitért erre a témára. Az azonban tény, hogy most, őszülő hajjal is megteszi, amit az élet kér tőle. Még van ereje, türelme és kitartása a kihívásokhoz. Tenni akarást tanultam tőle, amelyből az élni akarás fakad, és azt, hogy nincs olyan gond, amelyet ne tudnánk megoldani.