home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Fényképezőgép mindig van nálam”
Szerda Zsófi
2019.02.18.
LXXIV. évf. 7. szám
„Fényképezőgép mindig van nálam”

Raffai Ingrid. A fekete-fehér szerelmese, aki próbálkozott színes művekkel, de hiányérzete volt utána.

Fotózik, fest, egy alkotó ember. Szabadkai, noha jelenleg Újvidéken él. A szabadkai Politechnikai Iskolába járt, ezt követte az újvidéki Művészeti Akadémia festő szaka. Filmőrült, legyen szó akár Tarantinóról vagy egy jó horrorról. Mindenesetre nem egy mindennapi művésznő.

* Fotó, film, fekete-fehér festészet. Csak az f betűsök izgatnak? Mondj még három f betűs dolgot, melyért lelkesedsz, aztán beszélgetünk tovább a fentiekről. 

— Látod, erre fel sem figyeltem, hogy valóban minden f betűs… Érdekes. Hirtelen csak angol szavak jutnak eszembe, na de itt van egy, mely f betűs, és fontos: főzés/fűszerek. Szeretek főzni, és szeretek sok fűszert használni, persze igyekszem nem eltúlozni, hogy ne nyomják el egymást az ízek. Viszont nincs mindennap kedvem kotyvasztani, tehát napról napra nem csinálnám. Az a legjobb, amikor valami kipattan a fejemből, és minden hozzávaló megvan otthon. A végeredmény lehet, hogy finom lesz, de lehet, hogy… A második f betűs szó: fák. Mindenkinek van kedvenc chillhelye, nekem ez az erdő. Nyugtat, ha sok fa vesz körül. Otthon, Szabadkán, az udvarunkban is sok fa van. Tavaly voltam először a Fruška gora-i maratonon, és bár fizikailag nem készültem fel rá teljesen, a lelkemnek nagyon jót tett az egész napos sétálás, mászás az erdőben. Mindenkinek ajánlom! Viszont fényképezni inkább a csupasz fákat szeretem. A harmadik f betűs szó a fókuszálás. Jelenleg olyan gépem van, amelyen a zoom nem közelít eléggé, de nagyon jól fókuszál, ezért főleg az emberek fényképezésekor hasznos, hiszen nagyon éles mozdulatokat tudok vele lekapni. Ugyebár nem pofátlankodhatok oda mindenhova.


Katarina Trnavčević felvétele

* Suhajda Zitával, a tanárnőddel már volt közös kiállításod, és több helyen is hangsúlyozod, hogy az ő osztályában végeztél tervezőgrafikus szakon a politechnikai szakközépiskolában. Azt érezni ebből, hogy valamilyen mester-tanítvány viszony van köztetek. Fontos, hogy az embernek legyen egy mestere? Vagy akár több? 

— Nem hiszem, hogy létezik tanítvány mester nélkül vagy mester tanítvány nélkül. Nem is kell keresni, csak egymásra találnak. Ha nem emberi formában, akkor — ha csak a képzőművészetet vesszük — mindenkinek van példaképe/mestere, vagy olyan valaki, akivel hasonló a gondolkodása, képi világa, valaki, akitől tanulhat. Kinek ki a hiteles, ki az, aki hat rá, ezek fontos tényezők azért is, mert a mester kritizál. Sokat. Csak attól a személytől esik jól, vagy attól könnyebb elfogadni, aki meggyőző számunkra. Ez az élet minden területére igaz. Vagy nem? Zita nemcsak az osztályfőnököm volt, hanem több képzőművészeti tantárgyat adott elő. Majdnem az egész hetet vele töltöttük. Ha jól emlékszem, mindennap volt vele legalább egy óránk. Volt rá lehetőség, hogy igazán összebarátkozzunk. Már akkor beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne csinálni egy tanár-diák kiállítást. És nagyon jó, hogy ez meg is valósult. Szeretném, ha lenne még. 

* Reméljük, hogy lesz még ilyen. Most térjünk rá a fotókra. Fekete-fehérben fényképezel, s egyre inkább ez a művészeti ág vonz, nem a festészet. Hogyan kezdtél el fotózni, mit szeretsz benne, és miért fekete-fehér a képi világ? 

— Szeretek fényképeket nézegetni. Valakit untat, ha elmegy valakihez, s ott családi albumokat mutogatnak neki, nekem viszont ez egy kedves időtöltésem, órákig képes vagyok nézegetni a fotókat. Otthon is szeretem előásni a fényképes dobozt. Rögzítve van az idő. Visszatekinthetünk, milyenek voltunk, milyen volt a környezetünk valamikor a múltban, és milyen volt akkor a világ. Talán innen ered a vágy, hogy én is rögzíteni szeretnék. Az első fényképezőgépemet, azt hiszem, tizenegy éves koromban vettük 40 vagy 50 dinárért az ócskapiacon. Persze akkor összevissza kattogtattam. Némely filmet előhívatni tiszta pénzkidobás volt, de akkor is élveztem. Nem volt hosszú életű masina, hamar bemondta az unalmast. Utána sokáig nem volt gépem. Még az egyetem első évében is mobillal csináltam minden képet és rövidfilmet, mire sikerült vennem egy profibb gépet. Szóval igazából mindig ott volt az életemben a fényképezés és a rajzolás. Inkább a festészet számított újnak. A fekete-fehér nálam nem csak a fotózásra jellemző. A festészetben is minimálisan használok más színeket. Rajzolni is fekete tussal vagy szénnel szeretek, vagy minél puhább grafittal. Sokszor, ha színesben fényképezek is, a végén átdobom fekete-fehérbe. Jobban kivehetőek a részletek. Dolgoztam Újvidéken egy művészellátóban, melyben exponátokat, azaz mintadarabokat kellett készítenünk a rendelkezésünkre álló anyagokból, technikákból (dekupázs, nemezelés, ékszerkészítés stb.). Előbb csak a kolléganőim, aztán már a vevők is megjegyzéseket tettek, hogy na, ezt a fekete dekupázst vagy akármit biztosan Ingrid csinálta. Gondoltam, nem kell nekem ez a „megbélyegzés”, készítek én színeset is. Hát nem boldogultam vele. Kényelmetlenül éreztem magam. Ezzel nem azt mondom, hogy nem szeretem vagy nem használom a színeket, csak a fekete nem hiányozhat az alkotásaimról.

* A filmeket és a filmtörténetet is szereted. Kik a kedvenc alkotóid, és miért éppen ők azok?

— Úgy vagyok ezzel, mint a zenével: ha valami megtetszik, akkor azt rongyosra hallgatom. Az egyik legnagyobb örömforrásom, ha mutatnak nekem, vagy pedig én találok valamilyen új filmet, zenét. Ha a filmnek a soundtrackje is jó, az külön boldogság. A válogatás a kategórián belül függ még a rendezőtől és a színészektől is, ez alapján keresgélek. Quentin Tarantino minden moziját láttam és szeretem. Vele nagyon elfogult vagyok, nincs olyan jelenete, amelyet unnék. Jók a történetei, a dialógusok, a zenék, a maximumot hozza ki a színészeiből. Alig várom a következő alkotását. Jim Jarmusch lassú, mégis végig leköti a figyelmem. Nem mellesleg nagyon jó zenéket használ. Sok fekete-fehér filmje van. Tony Gatlif a következő, az ő műveiben központi szerep jut az európai cigányságnak és a zenei világának. Nagy hatással voltak rám a filmjei. Új kedvencem Yorgos Lanthimos disztópikus világbemutatása. Amikor megnéztem a Lobstert, leesett az állam. Az a kontraszt, ahogy egy élhetetlen világképet végtelen nyugodtsággal fest le, nagyon bejött. Roman Polanskit is imádom, mert kegyetlen hozzád. A film elején beleképzeled magad a helyzetbe, azonosulsz vele, aztán összetör. Francis Ford Coppola a következő. A sok gyöngyszem közül, melyet létrehozott, a Drakuláért külön hálás vagyok. Ilyen gyönyörű horrorfilmet csinálni… Egyébként tudom, hogy a horror nem közkedvelt kategória, de moziban horrorfilmet nézni óriási élmény. Egyszerre sikítozik és röhög mindenki. Hazafelé pedig van idő kiheverni a borzalmakat. Ha viszont otthon nézed, előfordulhat, hogy lesznek a film után jelenéseid. (Nevet.)

* No és a festészet? Egy picit háttérbe szorult most az életedben, vagy azért a vászon elé is odaülsz néha-néha?

— Nem szorult háttérbe, sőt! Sokat vázlatolok, és a fényképeimet is be szeretném vonni, de ez hosszú folyamat. Úgy tervezem, hogy olajjal festek majd. Igaz, az utóbbi időben vászonra is rajzoltam, de most megint előástam az olajfestéket, és kísérletezem. Meglátom, mi lesz belőle. Viszont akvarellel is sokat dolgozom. Ez az a technika, amelyet gyerekként nagyon nem szerettem (nem tudtam vele bánni), most pedig annál inkább megkedveltem. Az olajfestéket is igyekszem jobban hígítani, hogy akvarellszerű hatást keltsen, és kivehető legyen a vászon textúrája.

* Azt mondod magadról egy cikkben, hogy mindent az utolsó pillanatra hagysz. Valóban mindent? Hiszen a fotózásnál éppen az a lényeg, hogy a pillanat művészete. Vagy akkor inkább azt hagyod utolsó pillanatra, amihez nincs annyi kedved?

— Csak azt, amihez nincs kedvem, viszont ezen még dolgozom. Sokáig tartott, de rá kellett jönnöm, hogy így nem lehet élni, csak halmozom a restanciákat, aztán fogom a fejem, nem tudom, hol kezdjem behozni a lemaradást, ami rengeteg gyomorgörccsel jár. A legegyszerűbb dolgoktól, mint például az utazás előtti becsomagolás — jaj, de nem szeretek pakolni, s rendszerint ennek is általában az a vége, hogy valami kimarad a csomagból —, a fontosabb dolgokig — a sokak számára ismerős jelenségre gondolok, azaz a vizsga előtti éjszakai tanulásra —, hát az szörnyű. Viszont fényképezőgép mindig van nálam. Mobil, pénztárca, kulcs és fényképezőgép.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..