* Véletlenül vagy célirányosan kerültél erre a pályára?

— Általános, illetve középiskolában elég korán kiderült, hogy jól fogalmazok. Olvasni is nagyon szeretek, nyilván elolvastam a házi olvasmányokat is, de amikor írni kellett, akkor ezek helyett én inkább mindig a szabadon választható témák mellett döntöttem, így jobban ki tudtam élni magam. Úgyhogy már ott megmutatkozott, hogy szeretek írni.

* Attól még, hogy valaki jó fogalmazásokat ír, és szeret olvasni, még nem biztos, hogy újságíró lesz belőle. Hogyan terelődött a figyelmed a média felé?

— A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Fiókkönyvtár minden évben meghirdeti a Podolszki József Publicisztikai Pályázatot, melyre én elküldtem az Antika című írásomat. Ebből később itt a Pannon RTV-ben készült egy rövidfilm is. Antikát egyébként már nagyon hosszú ideje ismerem. Kishegyesen utcagyerekként nevelkedett, és gyakran előfordult, hogy kéregetett. Házakhoz csengetett be, hozzánk is, és többször segítettünk neki. Én összebarátkoztam vele, és amikor felmerült a pályázatra való jelentkezés ötlete, akkor számomra megvolt a téma, hogy vele készítek egy interjút. Az az írás a Podolszki-pályázaton különdíjas lett. Megjelent a Magyar Szóban. Ezt Virág Gábor is olvasta, majd felhívott, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem írni a Kishegyesen működő Szóbeszédbe. Így kerültem kapcsolatba az újságírással.

* Tehát már az első interjú megírásával egy olyan szintet ugrottál meg, amellyel beléphettél az újságírás világába.

— Igen, bár ez nem célirányosan történt, hogy akkor ezután majd az újságírás felé irányulok. Viszont megtetszett az, hogy interjúkat kell készíteni különböző témákban.

* Ez középiskolás vagy egyetemista korodban történt?

— Ez középiskola végén volt, ekkor még nem választottam egyetemet. Volt egy kisebb kihagyásom, egy kis szabadidőm, és akkor gondolkodtam el azon, hogy a középiskola után hová menjek. Ekkor már írtam a Szóbeszédbe, interjúkat készítettem, és nagyon élveztem. Így merült fel, hogy mi lenne, ha újságírónak tanulnék. Újvidék, illetve Szeged között vacilláltam, és végül Szegedet választottam, ahova nyomtatott sajtó szakirányra mentem. A döntést nem bántam meg, mert nagyon jó alapot adott, meg nagyon gyakorlatorientált volt az egyetem.

* Szóval Szegeden fejezted be a tanulmányaidat, majd hazajöttél Magyarországról. Így alakult, vagy eredetileg is az volt az elképzelésed, hogy az egyetem után visszatérsz Vajdaságba?

— Így alakult. Azért választottam a nyomtatott sajtó alapképzést, mert engem az újságírás érdekelt, és őszintén szólva nem igazán szeretek szerepelni. Ehhez képest a mesterképzésen az elektronikus médiát választottam, és most képernyőn vagyok. Igazából volt egy kis átfedés a nyomtatott sajtó meg az elektronikus sajtó között az alapképzésen, és akkor az is megtetszett. De mivel nem szerettem szerepelni, mindig csak háttérmunkákat csináltam az órákon, de végül csak kamera elé is kellett állni. Amikor befejeztem a mesterképzést, akkor Magyarországon dolgoztam másfél-két évet. Ott több online hírportálnak írtam, ami jó alapot adott, mert elég kemény volt a munkatempó. Közben elkezdtem azt érezni, hogy valami hiányzik, és végül úgy döntöttem, hogy hazajövök.

* Mi hiányzott? Az otthon melege és a vajdasági lét?

— Az, meg a család és a barátok. Ezért jöttem haza. Jellemző rám, hogy nagyon gyorsan hozok döntéseket. Amikor elkezdtem érezni, hogy valami nem jó, akkor már aznap elkezdtem nézelődni, hogy hol tudnék itt, Vajdaságban a szakmán belül elhelyezkedni. Volt több opció, de érdekelt az elektronikus sajtó világa, úgyhogy úgy döntöttem, ebben szeretném kipróbálni magam. Átadtam a jelentkezésemet a Pannon RTV-be. Amikor elküldtem az önéletrajzomat, akkor vagy aznap, vagy másnap vissza is hívtak, hogy mikor tudnék próbahétre jönni. Egyeztettünk, eljöttem, megvolt a próbahét, és utána nem sokra rá megkaptam a visszajelzést. Érdekes, hogy éppen aznap, amikor elvállaltam, hogy a Pannon RTV-ben fogok dolgozni, kaptam egy másik telefonhívást is, mely Magyarországra irányított volna. Végül mégiscsak amellett döntöttem, hogy hazajövök.

* Mikor történt mindez?

— 2018. szeptember 1-jén kezdtem, mint az iskolában.

* Szóval öt év kellett ahhoz, hogy az idén az elektronikus sajtó kategóriában az év újságírójának válasszon a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Milyenek voltak a Pannon RTV-ben a kezdetek? Voltak olyan napok, amikor azt mondtad magadban, hogy na, én innen most hazamegyek, és többet vissza sem jövök, vagy inkább pozitív élmények értek?

— Nyilán voltak kezdeti nehézségek, de gyorsan átlendültem rajtuk. Ha ezt összehasonlítom a korábbi magyarországi tapasztalatokkal, akkor igen, ez egy új kihívás volt. De élveztem csinálni, úgyhogy emiatt egy pozitív dologként éltem meg.

* Mindeközben az anyaországi médiának is tudósítasz?

— Igen, a Pannonon belül elkezdtem a magyar közmédiának is tudósítani. Amikor idekerültem, már két hónapra rá megtörtént az első élő közvetítés az M1-nek, és ezt azóta is csinálom. Az utóbbi időben lehet, nem volt annyira gyakori, mert elég sokat vagyok szerkesztőnek beosztva. De ha kell, akkor élő bejelentkezéseket is, és híradós anyagokat is készítek.

* Írtál nyomtatott lapnak és online felületre is, majd az elektronikus médiában is kipróbáltad magad. A tapasztalatokat tekintve melyik áll a legközelebb a szívedhez, mit szeretsz leginkább csinálni?

— Szeretek riporter lenni. Kötetlenebbnek érzem, ha nem egy híradós anyagot forgatok. Szeretem például, ha én választhatom ki a témát, melyet szívesen leforgatnék. Szeretek beszélgetni az emberekkel, megismerni őket, esetleg egy téma kapcsán belelátni abba, amivel foglalkoznak. Ha viszont riporter vagyok, és híradós anyagot forgatok, akkor nem mindig tudom előre, hogy egy napon mit kell csinálni. Szeretem ezt, de az élő bejelentkezéseket is. Éppen e változatosság miatt szeretem a riporterkedést leginkább csinálni.

* Kihívásként éled meg a változatosságot?

— Szeretem. Lehet, hogy a legtöbb ember nem annyira, de számomra ez kihívás a mindennapokban. Élvezem, ha nem tudom előre, mit kell aznap forgatni. Van egy összehasonlítási alapom, mert amikor szerkesztek, az egy egészen más helyzet, akkor bent ülök a szerkesztőségben, és onnan kell koordinálni az eseményeket, amiben szintén vannak kihívások, de mégiscsak egy más jellegű munka. Nekem viszont nagyon nagy a mozgásigényem, szeretek kijárni terepre. Emiatt is áll hozzám közelebb a terepi munka, mint a benti.

* A napi rutinmunka mellett a Pannon RTV-ben egy projektumot is sikerült megvalósítani az Antika című rövidfilm elkészítésével. Ezt a témát dolgoztad fel írásos formában a Podolszki-pályázaton, most a kisfilm szintén nagy sikereket ért el.

— Amint említettem is, Antikát már évek óta ismerem, illetve Kishegyesen mindenki ismeri őt. Most huszonhat éves, és időközben nevelőszülőkhöz került, az én véleményem szerint is, és az ő elmondása alapján is jobb irányba indult meg az élete. Az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesületben tevékenykedik, és versmondó versenyekre is jár. Nem tud írni és olvasni, úgy tanítják szavalni, hogy a nevelő elmond egy sort a versből, majd Antika elismétli, és ha kell, akkor elmondják még harmincszor, és így tanulja meg az egészet. Felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha megnéznénk, most hol tart az ő élete, hogyan alakult a sorsa, és ezt összefonnánk azzal, hogy szereti a verseket. Volt egy pályázati felhívás, melyre egy 5 perces rövidfilmet kellett készíteni. Ebben Antika betekintést adott az életébe, abba, hogy milyen érzések vannak benne, és közben arról is mesélt, hogy mennyire szereti a verseket. Ő valójában így őrzi a magyar kultúrát. Elkészült ez a rövidfilm, mely tavaly Magyarországon a Lakiteleki Filmszemlén különdíjat kapott, majd elnyerte a Kulturális Filmek Fesztiválján az egyik 500 000 forintos közönségdíjat. A film készítésében közreműködött Szarapka Szabolcs, Herczeg Zsolt és Alen Igumanović.

* Mik a további terveid?

— Egyelőre ebben a szakmában dolgozni, de nem tudom, mit hoz a jövő. Érdekel a filmezés világa, szívesen csinálnék további rövidfilmeket a kollegákkal. Ez az, ami érdekel a jövő tekintetében.