home 2024. március 03., Kornélia napja
Online előfizetés
Felolvasva is színház a színház
Szerda Zsófia
2023.11.04.
LXXVIII. évf. 44. szám
Felolvasva is színház a színház

A délvidéki magyar színjátszás napja köré minden évben több program társul, vendég előadásokat nézhetünk, kiosztják a Pataki-gyűrű díjat, s ekkor kerítenek sort a kortárs vajdasági szerzők felolvasószínházára is. Bár tavaly elmaradt, az idén ismét két nyertes pályamunkát olvastak fel immáron új helyszínen, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban a két szabadkai színház színészei. Az egyik László Judit Végállomás, a másik pedig Rókus Zoltán Macska a ketrecben című pályaműve volt, melyet vitafórum követett, Oláh Tamás vezetésével.

Mindkét dráma egy falusi, kisvárosi környezetben játszódik, a periférián élő karakterek kerülnek górcső alá, s mindkét szerző szinte már-már szociográfiai érdeklődéssel közelít a falu és a falusiak felé, több-kevesebb humorral fűszerezve írását. A másik érdekesség, hogy az idén mind a négy alkotó (a két szerző és az előadásokat rendező két művész, Kucsov Borisz, valamint Némedi Emese) is gyakorló színházcsinálók. Hiszen bár felolvasószínházról van szó, azért még a rendezőknek is van vele dolguk.  

Oláh Tamás elsőként László Juditot, az Újvidéki Színház színművésznőjét faggatta arról, hogy mennyire ír másként egy színész.

Biztosan közrejátszik, hogy színész is vagyok, rengeteg didaszkália szerepel a szövegemben, megszabom, milyen napszakban játszódnak az események, mik a kellékek, elképzelem, hogyan lehetne előadni, s a szöveget is sokszor úgy nézem, hogy mennyire fordulna ki a színész szájából. Szóval igen, abba is belegondolok, hogy milyen lenne eljátszani azt, amit írok. Az írónak azonban onnantól kezdve nincs szerepe, hogy megírta a drámát. Pedig én biztos nagyon hepciás lettem volna, és beleszólok.

A szót Némedi Emese, a szöveg rendezője vette át.

Nekem az osztályfőnököm, Kárpáti Péter azt mondta, hogy miután megírtam egy szöveget, „haljak meg”, mert az író az halott, s csak utána rendezzem. Teljen el egy kis idő. Amikor saját szöveget csinálok, abban azt szeretem, hogy senkit nem kell megkérdeznem, hogy ki lehet-e valamit húzni belőle, bátran húzom, ha nincs ott helye. Régen dolgoztam már más szövegével, és most érdekes módon illendően viszonyultam a szöveghez, csak keveset húztam belőle.

Oláh Tamás ezután arról faggatta Juditot, hogy hogyan talált rá a témára s a figurákra. Judit elmondta, mindig is foglalkoztatta a maradni akarás tematikája, s ebben nagy szerepe van a Tanyaszínháznak is, ahol a falvakat járva megismerik az ottani létet és a mindennapok harcait.

— Amikor régen azt mondtam, írni kellene valami hasonlót, azon gondolkodtam, hogy mi lehet az a hely, ahol többféle ember találkozik. Sok ilyen hely van, az orvosi rendelőtől a buszállomásig, ez utóbbi maradt. Az évszakok is végig ott voltak a fejemben, hogy egyszer tél van, egyszer nyár, és közben a szereplőimnek zajlik az élete.

Némedi Emese sokáig gondolkodott, hogy ki legyen a központi figura. Gyuri, a hajléktalan volt a befutó, végül a trafikosnő mellett döntött, aki külső, kvázi objektív szemmel figyeli a történéseket, és ha kell, beleavatkozik. Ő lett a mesélő.  

Oláh Tamás kiemelete, hogy mindkét szövegben izgalmas az a tényező, hogy a szenior életkorú szereplők sokkal gondtalanabbnak, szabadabbnak, játékosabbnak tűnnek, mint a fiatalok, ezt a témát is jól körüljárták.

László Judit szerint a mai fiatalok könnyebben feladnak dolgokat, az idősebbek pedig a koruknak köszönhetően észreveszik és értékelik az apró részleteket, az élet szépségeit. Ez lehet a modern világ hozománya, hogy a fiatalok reménytelennek látják a jövőt, és külföldre mennek szerencsét próbálni.  

Rókus Zoltán szerint a mai fiatalok akkora nyomás alatt élnek, hogy folyamatosan van bennük egy görcs. Az idősebbekben ez nincs, ők tudják, mi a fontos számukra, mi az, ami számít.

László Judit szövegében az igazán sorsfordító események nem a dramatikus időben történnek, csak következményeket látunk, drámai összeütközések nincsenek.

— Nem vagyok benne biztos, hogy ez szándékos volt. Arra gondoltam, hogy erősebb lehet eljátszani valamit úgy, hogy csak beszélünk róla, de nem mutatjuk meg. Például, hogy valakit ver a férje — mondta Judit.  

Némedi Emese számára izgalmas felismerés volt, hogy a dráma szereplői szeretnének változtatni, de mégsem tesznek semmit ennek érdekében, az állapotuk konstans, minden marad úgy, ahogy volt, inkább nyelnek. Szíve szerint jobban kibontotta volna a két idősebb női szereplő vonalát.  

Oláh Tamás arra mutatott rá, hogy a hajléktalan Gyuri és Lajos bácsi közti szálat szívesen nézte volna még tovább, kíváncsi volt kettejük történetére, szerinte ezt jobban ki lehetett volna bontani. 

Az én elképzelésemben Gyuri, a hajléktalan művész a kulcs mindenki sorsára. Ha ő elmegy, megteremt egy reményt, hogy van kiút és lehetőség a többiek számára. Ha ő képes új életet kezdeni, akkor talán a többiek számára sem késő. De ő mégsem megy el, és arra sem képes, hogy ledöfje az erőszaktevőt, ami egy másik feloldás lenne, inkább magával végez. És talán ez az, ami visszahúz mindenkit a mocsárba. Nincs megoldás, senki nem lépi meg azt a lépést, amely mindenkit továbblendítene — elemezte szövegét László Judit.  

Judit szövege bár nem nevesíti a helyszínt, mégis biztosak vagyunk benne, hogy egy vajdasági kis faluról van szó, hiszen a rajta keresztülhaladó buszok némelyike Újvidékre utazik. Rókus Zoltán szövege azonban teljes bizonytalanságban hagy bennünket, nem konkretizálja, pontosan hol is játszódik a cselekmény.

Zolinak ez a második nyertes pályaműve. Az első a Tyúklétra volt, mely egy kisvárosban játszódik.

Én kipróbáltam magam egy műfajban, mely a falusi komédia, és annak idején, ott a kerekasztal-beszélgetésen felmerültek problematikák, melyeken utána sokat gondolkoztam, és végül úgy döntöttem, írok még egy hasonlót, ahol megpróbálom ezeket a hibákat kiküszöbölni, próbára teszem magam. A túl kaotikus szöveget megpróbáltam egyszerűsíteni — mondta Rókus Zoltán, akinek a mondatára azonnal rákapcsolódott László Sándor a közönség soraiból, jelezve, hogy ez valóban így van, s örül, ha ezen próbál dolgozni.

Kucsov Borisz, a rendező szerint ilyenkor az a fő kérdés, hogy a nyertes pályaművekből illendő-e húzni, s szerinte ez megtehető, ha az az előadást szolgálja. Általános probléma, hogy a szerzők sokszor beleszeretnek egy-egy mondatba, melynek nem is ott a helye.

Megkérdeztem Zolit, hogy húzhatom-e a szövegét, s ő azt mondta, egész nyugodtan. Persze ez elindíthat egy egész lavinát is, hiszen egy húzás magával von egy másik jelenetet is. Azt éreztem, miután elolvastuk, hogy elindul egy történet, megszületik a konfliktus, de aztán jönnek a nosztalgikus részek, melyek megakasztják a cselekményt — vélekedett Kucsov Borisz.

Tamás arra is rákérdezett, hogy melyik történetszál volt a kiindulópont Rókus szövegében, hiszen rengeteg szereplő és viszony felbukkan.

Alapjában a két öreg vonala volt a kiindulópont. A szomszéd és a szomszédasszony karaktere, valamint egy nyikorgó kerítés. Ezt kellett megbolygatnom, és mi más lehetne zavaróbb tényező, mint két városi fiatal érkezése a faluba — mondta Judit.  

A csipke mellett a muskátlizenék domináltak még Kucsov Borisz rendezésében. Abban mindenki egyetértett, hogy a muskátli része a falusi létnek, egy olyan zenei irányzat ez, amely a miénk, amelyre jó bulizni, és sírni is, ezért választotta ezt Borisz.

A dráma befejezéséről is beszéltek, hogy mi lehet a történet vége a rendező és a szerző olvasatában, hiszen az eredeti szöveghez képest változtattak, jócskán egyszerűsítettek rajta.

Dilemma merült fel az előadás végével kapcsolatban, mely vitába többen is bekapcsolódtak, s azt elemezték, mi is lehet igazából az a drámai pont, amely logikusan következik a történetből, és hol lehetnek buktatói a szövegnek. Két hirtelen megszakított jelenetről is szó esett, melynél elmaradt a kifejtés. A szerző ezt azzal magyarázta, hogy szeret olyan jeleneteket beleírni a szövegbe, amelyek egy picit kísérletezőek, és nem a klisé kategóriájába tartoznak, hanem inkább hirtelen üzenetként működnek a rendszerben.

A közönség soraiból is többen hozzászóltak a vitafórum során, véleményezve a szövegeket, dramaturgiát, nyelvezetet, de végül senki fejéhez nem vágtak tányért, jó hangulatú vita kerekedett, magyarázatokkal és építő jellegű gondolatokkal fűszerezve. Számunkra is izgalmas volt belegondolni sorokba, üzenetekbe, és ízeire szedni a két nyertes szöveget. Végül is ez kell hogy legyen a célja a felolvasószínháznak. Új drámák és gondolkodni tudó, illetve akaró közönség.  

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..