home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fellélegzés testnek-léleknek
Bíró Tímea
2019.08.12.
LXXIV. évf. 32. szám
Fellélegzés testnek-léleknek

Jógázni egyedül vagy társasággal is lehet, de nem mindegy, hogyan és milyen körülmények között végezzük a meditációs gyakorlatokat. Bakos Petra jógaoktatóval a relaxáló mozgásforma fontosságáról és pozitív hatásairól beszélgettünk.

* Mikor kerültél közelebbi kapcsolatba a jógával, és mi vonzott benne?

— Tizenegy éves koromban találkoztam először vele, amikor a kezembe került egy francia—horvát nyelvű jógakönyv, melyből semmit nem értettem, de nagyon megfogtak a benne látható képek. Az tűnt fel, hogy ezeken a fotókon olyanok voltak az emberi testek, mint más képeken az arcok, mintha az egész testben lenne egyfajta figyelem. Elkezdtem próbálgatni a pózokat, de így utólag visszagondolva meglehetősen rosszul csináltam, ezért senkinek sem ajánlom, hogy csupán a fotók alapján vágjon bele. Hét-nyolc évvel később súlyos gerincferdülést és -torzulást állapítottak meg nálam, amit jó ideig nem orvosoltam, de a rengeteg ülőmunka miatt egy idő után már nem lehetett halogatni a gond kezelését. Ezért előbb videók alapján kezdtem el jógázni, majd miután kikerültem Kaliforniába, egy mesterrel folytattam, aki rávezetett arra, hogy az én testemnek és habitusomnak melyik a legmegfelelőbb irányzat. Elvégeztem egy oktatói képzést, mégpedig azért, mert úgy éreztem, hogy akkor fogom igazán megérteni a jógát, ha megértem, hogyan lehet tanítani. Fontos volt, hogy átérezzem belülről a mechanikáját, a felépítését és a pózok közötti finom kapcsolatokat. Vannak rövidebb és hosszabb képzések, az enyém másfél évig tartott, és az volt a filozófiája, hogy ez alatt az idő alatt a saját testünket is megismerjük, és megfigyeljük, hogy a jóga milyen változásokat hoz, átalakítja ugyanis a testet.


Petra és kislánya közös meditációja

* Milyen pozitív változásokat indít el a testben és a lélekben?

— A jóga gyökerei Keleten találhatóak, ahol a testet és a lelket nem választják szét egymástól, mindkettőre energiaformaként tekintenek. A testünk emlékezik a traumákra, az örömökre, és a jógával fel lehet tárni ezeket a rétegeket. Ha valaki elmélyülten jógázik, akkor tudatosan keresi azt a kapcsolatot, azt a közösséget, amely a test és a lélek között megmutatja magát. Az átalakulás kockázatos, de ha az egyén kész ezt vállalni, akkor a jóga olyan hatással van a testre, mint egy diéta, melynek során az ember azt veszi észre, hogy bizonyos dolgok könnyebbé válnak, másként működnek, a testünk ellenállóbb lesz, könnyebben jut túl betegségeken, és megváltozik az életminőségünk. Ahogy ugyanaz a diéta nem felel meg mindenkinek, úgy ugyanaz a jóga sem jó a különböző embereknek, ezért fontos, hogy mesterrel sajátítsuk el a nekünk valót. A jógázásnak olyan rendszeressé kellene válnia, mint a fogmosásnak, hogy azt érezzük, ha nem jógázunk reggel, akkor nem indul annyira jól a napunk, hiszen ez már szokásunkká vált. Heti hat alkalommal napi öt perc jóga már elegendő. A jóga nekem olyan érzés, mint amikor az ember belelép egy folyóba. El kell fogadni, hogy az a folyó néha túl hideg, vagy törmeléket hoz, de nincs olyan reggel, hogy az a folyó engem ne tisztítana ki, ne mosna át.

* Sportolás előtti bevezetőként, ráhangolódásként is alkalmazhatjuk?

— Igen, hiszen úgy tartják, hogy minden egyes sporthoz kiváló kiegészítő, ám nincs olyan sport, amely kiegészítené a jógát. Minden mozgástevékenységhez hozzájárulhat azzal, hogy oldja az izmok keménységét, ruganyosan tartja az ízületeket, segít levezetni egy-egy edzés végét, valamint hatékonyabb lesz tőle az emésztés is. Az állóképességet igénylő sportok esetében mentális készültségre van szükség, és ebben is segíthet, hiszen egy mozgó meditációs formáról beszélünk.

* Milyen ruházatban ajánlatos jógázni?

— Fontos, hogy a ruha lazán kövesse a test vonalát, pántok és övek ne akadályozzák a légzést és a mozgást. A legfontosabb tényező viszont az, hogy mezítláb végezzük a gyakorlatokat, hiszen rengeteg izom van a lábfejünkben, melyeket be kell vonnunk a munkába.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..