home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Felhívás — XXVIII. Szép Szó Tábor
2016.05.17.
LXXI. évf. 19. szám
Felhívás — XXVIII. Szép Szó Tábor

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete az idén XXVIII. alkalommal rendezi meg hagyományos tehetséggondozó műhelyét a kishegyesi Kátai-tanyán augusztus 6-ától 13-áig. A Magyar Nemzeti Tanács a Szép Szó Műhelyt kiemelt jelentőségű vajdasági magyar gyermek- és ifjúsági rendezvényként határozta meg. A Szép Szó a költészet és a próza továbbítását szorgalmazó, a pódiumművészetek iránt nyitott vajdasági fiatalok egyetlen közös műhelye.

Délelőtt beszédtechnikai foglalkozásokat tartanak Jelacsik Sutus Ágota gyógypedagógus-logopédus vezetésével, délután egyéni versfelkészítés lesz Barta Júlia nyugalmazott óvónővel, Magyar Életfa díjas felkészítő tanárral, Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondóval, Raffai T. Ágnes színművésszel, Kormos Irén versmondóval és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondóval.

Fő munkaidőben a táborban három csoportban folyik a munka. Minden korcsoport elkészít egy-egy produkciót, melyet a gálán bemutat a szülőknek, az idősebb korosztály pedig tájolni is fog vele.

A csoportvezetők hazai és anyaországi előadók lesznek. Bori Fekete Ágnes drámatanár és Hajvert Lódi Andrea drámapedagógus foglalkozik majd a legfiatalabbakkal, Lőrinc Tímea színművész, a Zentai Magyar Kamaraszínház tagja a kiskamaszokkal, Wiegmann Alfréd rendező, versfelkészítő a nagykamaszokkal, Pataki András rendező, a soproni Petőfi Színház igazgatója pedig a középiskolásokkal és az idősebbekkel.

A táborvezető Hajvert Ákos.

Vajdaság minden részéről várják a 9 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését.

A részvevők vigyenek magukkal verseket, így a műhelyben felkészülhetnek az őszi versenyekre!

A részvételi díj 65 euró dinárellenértéke.

Érkezés a táborba: augusztus 8-án, 15 és 17 óra között.

A jelentkezési határidő július 20-a.

Jelentkezni és érdeklődni Barta Júliánál (024/738-003, 24323 Bácsfeketehegy, Lenin u. 29.) vagy Csőke Csillánál (063/123-59-70, e-mail: ccsilla69@gmail.com, vmve.versmondo@gmail.com) lehet. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..