home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Felelős-e az iskola?
Fehér Márta
2020.01.13.
LXXV. évf. 2. szám
Felelős-e az iskola?

Mi a helyzet, ha a tanuló nem jelenik meg az iskolában? — „Nevessenek most is!” — Fél évvel tovább kell dolgozniuk a nőknek — 101%-os megfizettetés

Mi a helyzet, ha a tanuló nem jelenik meg az iskolában? 

Monika Karimanović eltűnése kapcsán merült fel a kérdés, hogy köteles-e az osztályfőnök jelezni a szülőnek, ha a diák nem jelenik meg a tanításon. A Danas megkeresésére a minisztérium leszögezte, hogy nincs ilyen előírás, az osztályfőnök felelőssége, hogy az orvosi, szülői vagy sport- és egyesületi igazolások alapján igazolja a kimaradást. Mint ismeretes, a tizenkét éves kislány december 20-án iskolába menet tűnt el, a délelőtti váltásba indult, amikor nyoma veszett, az iskolában aznap nem jelent meg, a szülőket erről nem értesítették, így eltűnésére csak akkor figyeltek fel, amikor a várt időpontban nem érkezett haza. Zoran Pašalić polgári jogvédő egyebek között eljárást indított annak érdekben is, hogy ellenőrizze, törvényesen járt-e el az intézmény, melynek Monika a tanulója, és válaszokat kért azokra a kérdésekre, hogy ki mikor és kit értesített aznap, amikor a kislány nem jelent meg a tanításon. A törvény nem kötelezi az iskolát, hogy a kimaradás napján értesítse a szülőket, viszont a szülők kötelesek azonnal, de legkésőbb 48 órán belül értesíteni az intézményt arról, hogy gyermekük miért nem jelenik meg. Gond, hogy a szülők egy része ezt nem tartja be — nyilatkozták a minisztériumban a napilapnak, és hozzátették, hogy az ilyen felelőtlen szülők 5—100 000 dinárral büntethetőek. (Danas)

 

„Nevessenek most is!” 

Reálisnak tartja a 2025-re tervezett 900 eurós szerbiai átlagfizetést Aleksandar Vučić. A szerb elnök újévi interjújában beszélt erről a Blic napilapnak. Vučić úgy fogalmazott: Akkor is sokan nevettek, amikor azt mondtam, hogy hamarosan 500 euró lesz az átlagfizetés. Nevessenek most is! — hangoztatta az államfő. Vučić a saját politikai jövőjéről is beszélt. Tervei szerint nem fog még egy mandátumot kitölteni szerb államfőként, mivel rengeteget dolgozik, és a magánéletére egyáltalán nem jut ideje. (Blic)

 

Fél évvel tovább kell dolgozniuk a nőknek 

Január 1-jétől módosulnak a nyugdíjba vonulás feltételei Szerbiában, a változás a nőket érinti. A hölgyek legalább 15 munkaévvel és betöltött 63. életévvel mehetnek nyugdíjba — ez fél évvel több, mint tavaly volt. A férfiaknál e tekintetben nincs változás, nekik is minimum 15 munkaévük kell hogy legyen, és be kell tölteniük a 65. évüket, ugyanúgy, mint 2019-ben. A korai nyugdíjba vonulás megváltozott előírásai mindkét nemet érintik. A férfiak esetében marad a 40 ledolgozott munkaév, a korhatár azonban kitolódik 8 hónappal, így 2020-ban már csak 58 évesen és 4 hónaposan kérvényezhetik a korai nyugdíjat. A nőknél mindkét paraméter emelkedett: a szükséges munkaévek száma 38,5 évről 39-re, a korhatár pedig 57 évről 57 év 8 hónapra. A nyugdíjbiztosítási alap korábban azt nyilatkozta, a változtatásoknak az a célja, hogy 2032-ig fokozatosan kiegyenlítsék a feltételeket, vagyis mindkét nem tagjai számára ugyanazok legyenek. (Tanjug)

 

101%-os megfizettetés

„Rekordévet zárt a szerbiai villanygazdaság, sikerült rákényszerítenünk az embereket, hogy befizessék az áramszámlát” — nyilatkozta az igazgató, Milorad Grčić. A 101%-os kumulatív megfizettetés annyit tesz, hogy korábbi adósságot is törlesztettek a fogyasztók. Az igazgató erre azért is büszke — fejtette ki —, mert éveken át 94–94,5 százalékot teljesített a villanygazdaság az elhasznált áram megfizettetése terén. Hozzátette, addig nem lesz elégedett, amíg le nem fülelnek minden áramtolvajt. (Tanjug)


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..