home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Felejthetetlen élmény
Szőke Anna
2017.05.26.
LXXII. évf. 21. szám
Felejthetetlen élmény

A gyerekeket mindennél jobban kell szeretni, különösen akkor, amikor nemzeti megmaradásunk forog kockán itt, a Délvidéken. Felejthetetlen élményben volt része a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének, azaz tagságának, mely végigkísérte a XXII. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót.

Nagyon sokat kaptak/kaptunk a fellépő tizenhárom csoport szereplőitől, illetve felkészítőiktől. Többen is feltehetnék a kérdést: mi a célja a találkozónak? Sokadszorra mondjuk el: ez az egyetlen olyan rendezvény a vajdasági magyar kisgyermekek részére, ahol a nevelők megmutathatják szakmai tudásukat, ezen belül azt, mit tesznek azért, hogy a szülők gyermekeiken keresztül átérezzék nemzeti hovatartozásukat. Mert a felkészítés az óvodapedagógus dolga. Hogy jól válassza meg a játékfüzért vagy a dramatizáció elemeit, ahhoz elmélyült szaktudás szükségeltetik. Az óvodapedagógusok magyar egyesülete immár huszonkét éve éppen ezért szervez továbbképzéseket tartományunk egész területén, ahol még működnek magyar iskoláskor előtti intézmények. Volt, aki megjegyezte, hogy létezik a Vajdasági Óvodapedagógusok Egyesülete is. Igen — válaszolta a témában jártas újvidéki kolléganő —, de az nem magyar, néha becsúsztatnak ugyan egy előadást, vagy fordító segítségét veszik igénybe, de ez kevés.

Pontosítva a találkozó lényegét: célunk erősíteni a magyar nemzeti öntudatot, erősíteni a magyar iskolába való beiratkozást a magyar gyermekek, illetve a szülők körében. Ez nem kis feladat.

A műsorszámok kivétel nélkül az óvónők magas szintű szakmai tudásáról tanúskodtak. Hiteles forrásból merítettek, Forrai Katalin könyvéből, valamint az Elszaladt a kemencéből (Szőke Anna könyve), melyekhez bibliaként nyúlnak a magyar forrásanyag kiválasztásakor. E két könyv segít a további gyűjtésben, illetve abban, hogy az óvónő beépítse mindennapi oktatói-nevelői munkájába települése saját néphagyományát, népszokásait.

Láthattunk régi fiús játékokat, melyeket a kisfiúk szemmel láthatóan nagyon élveztek. Nem zavarta őket, hogy színpadon, nagyközönség előtt kell végigjátszaniuk az immár feledésbe merült utcai játékokat. Villőzést először láttunk, igen kényes téma, sokáig ismeretlen fogalom volt óvodapedagógusaink körében. A népi dramatikus gyermekjátékok sokszínűségét erősítette a többféle lakodalmas feldolgozás. Mind különböző volt, mind a saját környezete egyediségét hozta. A zsűri nem tudott határt húzni a jó és a gyenge produkciók között, mert kivétel nélkül minden fellépő csoport remekelt. Megérdemlik, hogy itt szerepeljen a nevük. Íme:

Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény (Kishegyes) — Talpai Zsana, Kalmár Edit és Tumbász Kornélia

Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény (Topolya) — Fekete Edit, Onhaus Gyalus Gyöngyi, Stuparić Magda, Szalma Éva, Zsáki Beáta

Pitypang Néptáncegyesület (Szenttamás) — Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó

Szivárvány csoport (Bácsfeketehegy) — Molnár Gabriella

Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény (Csóka) — Habram Éva

Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény (Magyarkanizsa) — Veselinov Zsuzsa, Rövid Ilona és Domonkos Emese

Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény (Óbecse) — Papp Mária, Ferenc Rozália, Kádas Melinda és Bozsik Angéla

Hófehérke Óvoda (Zenta) — Híres Laura, Mancfeld Ottília, Gyertyás Mónika

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Puskás János, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója és Szűgyi István, a kishegyesi községi képviselő-testület elnöke. A találkozót Hajnal Jenő, az MNT elnöke nyitotta meg. Budapestről, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága Felsőoktatási Képzési Főosztályának nevében Mézner Rita, az Oktatási Hivatal képviseletében pedig Szabó Zsolt és Kiss Dávid is jelen volt. Büszkeséggel vettük tudomásul, hogy ők is eljöttek, és a szülők fáradozását is köszönjük.


Szabó Attila felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..