Ezeket a filmítészeket általában rasszizmussal és sovinizmussal vádolták meg még akkor is, ha a lehetőségekhez képest korrekten és objektíven vizsgálták a mozit, rámutatva annak dramaturgiai bakijaira és — urambocsá! — hibáira. Éppen ezért az első rész máig az egyik legellentmondásosabb darabja a teljes Disney-féle Marvel-sorozatnak.

A Fekete Párduc Chadwick Boseman címszereplő halála után tovább menetelt a kultuszstátusz felé, most pedig Ryan Coogler rendezésében elkészült a Wakanda Forever, melynek terveiről már Boseman halálakor is folyamatosan cikkezett az amerikai filmes sajtó. Az volt a kérdés, hogy vajon ki veszi át a szerepét, mostanra viszont már nagyon nehéz úgy beszélni az új epizódról, hogy ne spoilereznénk el a lényeget. A Fekete Párduc 2. központi motívuma a gyász és a gyász feldolgozása. Azért is lehet egyedülálló a szuperhősmozik sorában, mert magában is élvezhető, szinte független az egész Marvel-háttérvilágtól, melyet sok-sok éve követünk figyelemmel.

Kép forrása: imdb.com

Wakanda királya betegségben hal meg, és anyja, Ramonda (Angela Bassett) veszi át a helyét. A királyi család és az ENSZ között egyre jobban elmérgesedik a helyzet, mivel támadások érik a vibrániumkészletet az afrikai országban, Wakanda pedig hallani sem akar arról, hogy kivigye legértékesebb termékét más államokba. Időközben arra is fény derül, hogy a tenger alatt is van egy rakomány vibránium, melyre a CIA-nak fáj a foga, egy látványos jelenetben azonban Namor herceg (Tenoch Huerta) megakadályozza az akciót. Ő egyébként a Marvel saját Aquamanjének is tekinthető. Wakandának tisztáznia kell magát a támadás miatt, és még egy sor külső veszéllyel kell szembenéznie. Nakia (Lupita Nyongo’o), Shuri és Okoye (Danai Gurira) tehát akcióba lendülnek, hogy megmentsék országuk becsületét.

2 óra 40 perces játékideje miatt a film már-már eposzi magasságokban szárnyal, miközben a legnagyobb baja, hogy brutális mennyiséget igyekszik markolni: a rendezőnek megfelelő arányban kellett új karaktereket bemutatnia, Boseman emléke előtt tisztelegnie, és továbbgörgetnie a Wakanda-legendárium krónikáját, sőt még pörgős akciójelenetekkel is tele kellett pakolnia a mozit. Ez utóbbi egyébként maradéktalanul sikerült is, inkább az előbbiekkel van a gond.

Egyszerűen túl sok a Fekete Párduc 2. Elképesztően tömény és szövevényes, ennek pedig leginkább a film ritmusa látja kárát. A rengeteg dialógus is többet árt neki, mint használ, és megtöri a lendületet, melyet egy-egy kiválóan megkomponált és látványos akciójelenet tart fenn. Mert mégis, mennyire lehet drámai és komolyan vehető egy erőltetetten komolykodó szuperhősfilm? Mindenki az új Fekete Párducot akarja látni, akire nagyjából 2 órát (!) kell várnunk. A Wakanda Forever erőssége még a kiváló zene, mely ugyan egy picit így is gyengébbre sikeredett, mint az első rész hiphopbetétei, ennek ellenére követendő példa lehetne. A másik nagyszerű ötlet, hogy a humort enyhén túltoló korábbi Marvel-mozikhoz képest az új film nyilvánvaló okok miatt komorabb hangvételű lett.

Kisebb-nagyobb bajai ellenére a Fekete Párduc 2. a Marvel-filmes világ negyedik fázisának egyik leginkább figyelemre méltó, de túlságosan hosszú darabja. Külön érdeme, hogy a fiatalon elhunyt Chadwick Bosemannek méltó és egyedi módon adja meg a végtisztességet.