home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Farsangolás
GELLÉR Erika
2016.02.22.
LXXI. évf. 7. szám
Farsangolás

Farsangnak nevezzük a vízkereszttől, január 6-ától hamvazószerdáig terjedő időszakot. Mivel az idén ez utóbbi február 10-ére esett, a szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában 8-án tartottuk meg a télbúcsúztatót.

Az iskolánk már tíz éve szervezi meg a téltemetést. Kezdetben csak a magyar tagozatos tanulókkal ünnepeltünk, később a szerb tagozatos kolléganők is bekapcsolódtak. Mivel hagyományápolást már az óvodákban is tanulnak a gyermekek, a környező óvodák kis növendékei is csatlakoztak hozzánk. Büszkeséggel tölt el, hogy magam is a szervezők egyike vagyok.

A telet jelképező kiszebábot az esemény előtti napon készítjük el szalmából — az idén a második, harmadik és negyedik osztályos tanulókkal alkottunk, akik nagyon élvezték a munkát. Maszkokat is készítettünk, hogy minél ijesztőbbek legyünk. A diákok mindig nagy izgalommal várják ezt a napot. Csörgőt, kerepelőt, sípot hoznak magukkal, a szülők, nagyszülők pedig fánkot sütnek.

A nagy napon felsorakozunk a felvonulásra. Elöl voltak a negyedik osztályos tanulók, hiszen ők a legerősebbek — ők vitték a kiszebábot. Utánuk következtek a fiatalabbak, a többi közt a Tolsztoj utcai óvoda Pöttöm Panna csoportja, a Mókus és a Mandarin Óvoda növendékei, valamint az Ivan Goran Kovačić Óvoda Nyuszika csoportjának tagjai.

A sugárúton a Kiserdőig vonultunk, majd az iskolaudvarba visszatérve elégettük a bábot. Az óvodásokkal még táncoltunk is, a rendezvény végén pedig cukorkával, fánkkal vendégeltünk meg minden jelen lévő télűzőt.

Az esemény végén örömmel állapítottuk meg, hogy minden évben egyre többen vesznek részt ezen a rendezvényen.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..