Életének egyik tragikuma az volt, hogy Farkas Béla (1894—1941) törvénytelen gyerekként született, s e körülmény egy életen át nyomasztotta az egyébként is érzékeny lelkületét. Budapesten, Bécsben, Berlinben, valamint Nagybányán is fejlesztette festőtehetségét, de részt vett a kecskeméti művésztelep munkájában is.

Az I. világháborúból többször kitüntetett hadnagyként tért vissza, egy ideg-összeroppanás után, sajnos már morfiumfüggőként. 1923-ban egyik alapítója volt a szabadkai Vajdasági Magyar Képzőművészeti Egyesületnek. 1931-ben részt vett Várkonyi József nagybecskereki művésztelepének munkájában. Csaknem állandóan rossz anyagi körülmények között élt. Bela Duranci a színek és vonalak poétájának nevezi, aki a szecessziót választotta ki finom üzeneteinek legmegfelelőbb szótárául. Sáfrány Imre szerint a megérzett valóság volt az a világ, ahol képzelőereje szabadon csaponghatott, és kivételes festészetével az európai élvonalban volt. Létmányi István pedig úgy fogalmazott, hogy álomlátó, sejtelmes, lágy pasztellszíneket varázsló képzőművész volt, akinek művészete a valóságból való menekülés az álomvilágba. Képeit, gyakran néhány baráti szóért, kocsmai cimboráknak adta el…

Farkas Béla egyik jellegzetes pasztellje 1939 márciusából (A szerző tulajdona)

A Reggeli Ujság szerkesztőségében

Művészünknek a két háború közötti, nagy gazdasági világválság éveiben is meg kellett találnia a megélhetési lehetőséget, ami esetenként olyan munkák vállalásával is járt, amelyek nem voltak összhangban művészi színvonalával, alkotói elképzeléseivel. Ilyen, megélhetési kényszerből felvállalt munkalehetősége az újvidéki Reggeli Ujságnál adódott 1930 decemberében. A lap ugyanis akkor hirdette meg nagy reklámversenyét azzal a céllal, hogy jó, hangzatos reklámokkal, találó szlogenekkel próbáljon a „nehéz gazdasági időkben” segíteni az iparosokon és kereskedőkön. A legjobb reklámötleteket díjazta a szerkesztőség, s azokat a reklámosztály díjtalanul realizálta. Ennek a csapatnak a tagja lett 1930 decemberében Farkas Béla is, aki az újságreklámok rajztervezeteit skiccelte. Egyébként ő volt az, aki elkészítette a reklámverseny első mintahirdetéseit is, melyeket a lap 1930. december 21-ei számában közölt. Az ötlet is, meg a rajz is Farkas Béláé volt. Őt azonban a szerkesztőség nemcsak ezzel bízta meg, hanem azzal is, hogy készítsen egy „művészi rovatfejet” is a reklámversenyhez. Ugyancsak ő tervezte meg 1930-ban a Reggeli Ujság karácsonyi irodalmi melléklete címlapját is, mely Farkas Boldizsár karácsonya című, hangulatos prózáját is közölte. Emellett alkalomszerűen szövegillusztrációkat is készített a saját és más szerzők írásaihoz.

Finom mívű lírai prózáját — mellyel irodalomtörténészeink nemigen foglalkoztak, holott igencsak figyelmet érdemelne — a Hírlapban, az Uccában, a Mi irodalmunkban, a Naplóban és nem utolsósorban az újvidéki Reggeli Ujságban közölte. Festészete, életérzése, szorongásai és töprengései ezekből az írásokból olvashatóak ki, amelyek árnyaltabbá, érthetőbbé teszik művészetét. A Reggeli Ujság az 1930-as években a többi közt megjelentette az Ének az ösmeretlen emberről, Karácsonyfa, Fecskék az őszben, Reggel van, Az Élet meg a Hajók a kikötőben című prózáját. Finom, míves prózai szövegek voltak ezek, melyeket kiírt önmagából, pesszimista életérzéseivel egyetemben, szeretetre vágyva, magányt sejtetően.

Kézírása egyik festményének hátlapján (A szerző tulajdona)

Újvidéki „rajz-, iparművészeti és festészeti tanfolyama” (1931)

Farkas Béla valamikor 1930 legvégén, 1931 legelején horgonyzott le Újvidéken, s a hozzáértők szerint festőként ott sem tudott megélni. Pedig számtalan próbálkozást tett, hogy fenntartsa magát. A Reggeli Ujság már 1931. január 10-én hírül adta, hogy „Farkas Béla, a kitűnő szuboticai festőművész hosszabb időre Noviszádra érkezett, ahol nagyobb szabású kiállítására fest nagyobb vásznakat”, amellett „noviszádi tartózkodása alatt, szabad idejében festészetből és rajzból (fej és alakrajz) órákat ad egyeseknek, vagy csoportoknak is, ezenkívül pedig az iparművészet terén speciális tűfestésből és faégetésből ad oktatást”. A lap szerkesztőségének előzékenysége folytán Farkas Béla a Péter király utca 30. alatti bérház egyik emeleti nagytermében rendezte be műtermét — abban az épületben, ahol a Reggeli Ujság is székelt. Sőt, a tanfolyam iránt érdeklődők jelentkezését meg a portrémegrendeléseket is a Reggeli Ujság szerkesztőségében fogadták. 

Valójában mit is oktatott Újvidéken Farkas Béla? „A rajztanításon fej- és alakrajzolást oktat, iparművészeti oktatása a tervezést, grafikát, plakátrajzot, speciális hímzést és faégetést öleli fel, míg a festészetben táj és csendéletet, figura- és portréfestést oktat. […] A tanfolyamot csoportosan fogja megtartani, ezenkívül pedig magánórákat is ad.”

A Reggeli Ujság 1931-ben az újvidéki közönségnek így mutatta be a művészt: „Az idei év folyamán nagyobb kiállítást szándékozik rendezni és ezért a Fruška gorában és Noviszád környékén fest több, nagyobb vásznat. Farkas Béla az utóbbi esztendőben súlyos beteg volt, s most új életkedvvel lát a munkának, elhatározta, hogy a Dunabánság középpontjában rendezi meg betegsége utáni első nagy reprezentatív kiállítását. Farkas Béla neve jól ismert a műértő közönség előtt és sokan vannak, akik még emlékeznek arra, hogy ő volt az, aki még a háború előtt Berlinben Reinhardtnak, a világhírű rendezőnek szcenírozott és ugyancsak berlini képeivel került be annak idején a Magyar Nemzeti Szalon alapítói közé.”

A hivatalos megnyitó 1931 februárjának elején volt, s előtte Farkas Béla ingyenes tehetségvizsgát is tartott, melyen egy külön zsűri bírálta el a jelentkezők munkáját.

A kurzus beindítása után Farkas Béla újvidéki műterme írók és művészek találkozóhelye lett. A műterem megnyitása alkalmából 1931 februárjának derekán „kedves és intim baráti összejövetel volt. Farkas Béla ez alkalommal teát adott a dunabánsági jugoszláv és magyar irodalom, valamint képzőművészet néhány reprezentánsának. Az estélyen megjelent Manojlovics Tódor, a hírneves színműíró és a Matica srpska új főtitkára, Szenteleky Kornél, a jugoszláviai magyar irodalom vezető egyénisége, Vasiljevics Zsarko író és jeles műfordító, Baranyi Károly szobrászművész, Csuka Zoltán író és műfordító, Jász (Brenner) Dezső [Csáth Géza öccse], aki annak idején a Nyugatban tűnt fel zeneesztétikai cikkeivel, ezenkívül pedig a dunabánsági újságírógárda néhány reprezentáns tagja.”

A tanfolyamok beindításával egy időben Farkas Béla két nagyszerű portréját az Abrahám-féle könyvkereskedésben állította ki, hirdetve, hogy szívesen vállal — igen jutányos áron — portrémegrendeléseket.

Kiállításokon

1932 októberében, amikor Szabadkán megrendezték a bácskai festők és iparművészek kiállítását, művészünk nyolc, „elmélázó, halk és hihetetlenül finom” pasztelljét állította ki, melyek Oláh Gábor megfogalmazása szerint „annyira poétikusak és szubtilisek, mint maga a művész”. 1934. április 1-jén pedig Újvidéken állított ki Baranyi Károllyal és Baranyiné Markov Zlatával, az Apolló Mozi bérpalotájának első emeletén. A három művész 1934 decemberében a Zsidó utca 4. alatt is bemutatkozott az újvidéki közönségnek. Farkas Béla képeiről olvassuk, hogy „hangulatos, sejtelmesen finom pasztelljei szinte elvarázsolnak a gyötrő valóság világából. Farkas a mesemondás mestere. Minden képe élmény.”

Az Apolló Mozi bérházépülete Újvidék központjában

Farkas Béla újvidéki festőiskolája (1935)

1935 januárjában arról adott hírt a sajtó, hogy Farkas Béla február 4-én nyitja meg újvidéki festőiskoláját, melyben „kezdők és haladók számára nyújt oktatást rajzból, festésből és iparművészeti vonatkozású tervezésből”. Az érdeklődők (ezúttal is) a Reggeli Ujság szerkesztőségében, a Péter király utca 30. alatt jelentkezhettek. Néhány nappal megnyitása előtt olvassuk, hogy a festőiskola „a legteljesebb siker jegyében indul”, és hogy művészünk február 4-én, délután 3 órakor, első előadását Hering Júlia fotóműtermében tartja (az Apolló-udvarban). A felhívás szerint a tanítványoknak rajzpapírt, rajzolótáblát és ceruzát kell magukkal hozniuk. Ennél többet, sajnos, nem tudunk a festőiskola működéséről. Egyes források szerint nem járt sikerrel.

Ám 1935 őszén Farkas Béla újra meghirdette festőiskoláját, azaz rajz- és festőtanfolyamát, mely 1935. szeptember 15-én indult. Festőnk ekkor már a Dusan cár utca 37. alatt lakott, az érdeklődők pedig nemcsak a Reggeli Ujság szerkesztőségében jelentkezhettek, hanem Hering Júlia fotóstúdiójában is. A lapok arról a tervéről is hírt adtak, hogy „Farkas Béla úgy a saját, mint régi növendékeinek munkáiból gyűjteményes kiállítást rendez, amely szemléltetően fogja bemutatni az elért eredményeket és a művész növendékeinek ugrásszerű fejlődését”. Ezt a kiállítást, mely valójában vajdasági magyar őstehetségek tárlata volt (és melyen nem csak Farkas Béla tanítványai vettek részt), 1936 áprilisában rendezték meg az újvidéki Református Olvasókör helyiségeiben. Több mint háromszáz képet és szobrot állítottak ki Vajdaság minden részéből. Az ott bemutatkozó tehetségesebb fiatalok közül B. Szabó György becskereki gimnazista tűnt ki mint „erős portrérajzoló tehetség”. A szobrászok közül pedig kiemelkedtek Almássy Gábornak, a kitűnő formaérzékkel bíró, „biztos kezű faragónak” az alkotásai.

Ezzel valahogyan le is zárult munkásságának újvidéki szakasza, melyben „nagy nyomorban élt”, és barátai, ismerősei próbáltak segíteni rajta. Visszakerült Szabadkára, ahol 1940-ben elhunyt az édesanyja, ami az egyébként is zaklatott lelkét még jobban megviselte. Egy évvel később öngyilkos lett: Palicson a robogó villamos alá vetette magát.

Források: Létmányi István: Farkas Béla emlékezete. Híd, 1953/1, 37—42.; Bela Duranci: A színek és vonalak poétája. Üzenet, 1971/1, 183—186; L. E: Farkas Béla hagyatéka. Üzenet, 1971/2, 176—182; Balázs-Arth Valéria: Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon. Timp Kiadó, 2007, 234—238.; Reggeli Ujság 1930. dec. 5.; dec. 21.; 1931. jan. 10.; jan. 18.; jan. 28.; jan. 30.; febr. 1.; febr. 7.; febr. 15.; febr. 17.; 1932. okt. 11.; 1934. márc. 27.; márc. 29.; dec. 21.; 1933. júl. 1.; 1935. jan. 18.; jan. 27.; febr. 2.; febr. 3.; szept. 5.; szept. 8.; szept. 13.; szept. 18.; nov. 24.; dec. 1.; dec. 8.; 1936. ápr. 12.