home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Falvédőink üzenete
Tóth Lívia
2023.01.03.
LXXVII. évf. 52. szám
Falvédőink üzenete

A fenti címmel nyílt meg a Zentai Városi Múzeum XXII. karácsonyi néprajzi kiállítása. A látogatók az intézmény néprajzi gyűjteményéből, hagyatékokból és egyéni ajándékozásból származó 22 falvédőt, valamint a 2021-ben meghirdetett pályázati felhívásra érkezett 45 darabból 32-t láthatnak.

Az összeállítás készítői elsősorban a XX. századi hagyományos falusi és városi lakásbelsőkhöz kapcsolódó néprajzi anyag feldolgozására, valamint a múzeumi textíliák rendszerezésére vállalkoztak. A kiállítás céljára ajándékozott, a különböző gyűjteményekből összeszedett régi darabokon kívül a híres zentai mintaszúrómesterek falvédőinek a sablonjait is bemutatják.

Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, muzeológus, a tárlat rendezője a mintasablonkönyvek kapcsán kiemelte Pető Istvánt (1924—2002), aki 1992-ben az első mintasablon-gyűjteményt ajándékozta a múzeumnak. Ő egyébként végrendeletével minden ingóságát és ingatlanját a Zentai Városi Múzeumra és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központra hagyta. A Pető-hagyatékban négy falvédő van. Domány Katalin szintén négy falvédőt, Török Teréz pedig édesapja, Tóth Péter mintakönyvét adományozta a néprajzi gyűjteménynek, melyben a rengeteg számozott mintarajz között 102 magyar, német és szerb feliratos falvédő is van.      

Először a magasabb társadalmi osztályokba tartozókra volt jellemző a falvédők alkalmazása, vagyis úri szokásnak számított. Magyar nyelvterületen, a parasztság körében a XIX. század végén megjelenő zárt, füstelvezetéses kémény teremtett lehetőséget a fehérre meszelt falak díszítésére és egyúttal megvédésére. Gondoljunk csak bele, hova is rakták leggyakrabban a falvédőket. A tűzhely és az asztal fölé, a mosdóhoz, illetve a hosszabb darabokat az ágyakhoz. Az utóbbiak tájképeket (szarvasokat, madarakat, vadászjeleneteket) vagy a valláshoz köthető alakokat (például angyalokat, gyermeket kísérő őrzőangyalokat) ábrázoltak.

A Zentán és környékén élő hímzőasszonyok eleinte egyszínű fonállal, száröltéssel, lapos és széleldolgozó huroköltéssel, kézzel hímezték a megrendelt falvédőket. A divatot a városiak után követték a falusi asszonyok is, így többféle változás érte a parasztpolgári lakásbelső díszítésére szolgáló hímzőkultúrát.

A falvédőkön is megjelenik az ősi magyar díszítőművészet szimbolikája. A tekergő, kacskaringós növény az életet jelenti, a rózsa szerelmi jelkép, a bimbós a leányra, a felülnézetben ábrázolt kinyílt virág a termékeny asszonyra utal. A kutya a hűség, a páva az örök élet szimbóluma. A feliratos falvédők múltja a német kultúrában gyökerezik, Jacob Falke nevéhez kötődik — olvashatjuk a tárlathoz megjelentetett katalógusban.

A kiállítást dr. Szőke Anna néprajzkutató, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke és Ljiljana Trifunović néprajzkutató, a Vajdasági Múzeum múzeumi tanácsosa nyitotta meg — megtudtuk tőle, hogy a Vajdasági Múzeum kollekciójában több mint 240 falvédő van. Közreműködött a Kék Pántlika énekcsoport.

Dr. Szőke Anna elmondta, korábban az volt a széles körben elfogadott álláspont, hogy nem szükséges a falvédőkkel foglalkozni, mert ezek a giccs kategóriájába tartoznak. Idézett egy, az 1980-as évek elején lefolytatott kutatási sorozatot, mely többnyire Heves megye „használati szokásait” térképezte fel, és így került a népi írásbeliség is a gyűjtők figyelmébe. A bemutatott kiállítás a látogatók különböző álláspontjait juttatta kifejezésre. Bodrogi Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos osztályvezetője szerint a felvonultatott „objektumok” valóban nehezen nevezhetőek a szó bevett értelmében műalkotásoknak, és ha a képi megformálás esztétikai minősége felől közelítjük meg őket, kétségtelenül megérdemlik, hogy a giccs — egyébként nehezen körülhatárolható — kategóriájába soroljuk őket.

— A giccs egy életformához kötődik, és talán éppen ezen a területen vált autentikussá is, hiszen vajmi nehéz bensőséges viszonyban élni az igazi művészet mesterműveivel, gondoljunk csak akár Michelangelo mennyezetfreskóira. A giccs a kisemberre van méretezve, az átlagember számára jön létre. E kérdés hátterében egy jóval tágabb problémakör húzódik meg: ember és dolog új típusú kapcsolatának az elemzése, egy merőben új esztétika, mely a középosztály felemelkedésével és a középosztály jellemvonásait még jobban kidomborító tömegcivilizáció kibontakozásával függ össze.

A társadalomtudományok feladata az, hogy elmélkedjenek annak a világnak a képéről, amelyben élünk. A kiállított tárgyak, jelen esetben a falvédők, jellemző tulajdonsága, hogy az ember és a társadalom közé ékelődnek be közvetítőként. Az egyén és a társadalmi környezet kapcsolatai alapjában tárgyak és termékek által valósulnak meg, illetve jutnak kifejezésre. A megjelenő falvédőkultúra programszerű tudatossággal irányítja rá a figyelmet a paraszti írásbeliségnek mint új kutatási területnek a jelentőségére — hallottuk dr. Szőke Annától, aki a zentai kiállítási anyag jelentéstartalmára is kitért. Felsorolta a vallási szentenciák alkalmazását, a nótákból és a műdalokból merített idézeteket — Halványsárga rózsa, ha tudnál beszélni… —, a hétköznapi normatívák közlését, mely csoportba a háziasszonyt dicsérő feliratok és az elcsépelt közmondások tartoznak. Ezeket a szövegeket külön is lehetne elemezni: családi harmóniát tükröznek, tisztaságot jelképeznek, a férj és a feleség viszonyát vetítik ki.

A falat ténylegesen védő falvédőknek kulturális-társadalmi és magatartást szabályozó funkciójuk is volt. Igen találóak például a következő feliratok: Tere-fere szóbeszéd, ebből nem lesz ma ebéd; Nyávog a cicám a kapuban, mert sok irigyem van a faluban; vagy Szomszéd asszony elmehet, itt pletykázni nem lehet

— Áttanulmányozva a magyar anyagot, egyre erősödik az emberben az a benyomás, hogy a falvédőkultúra Magyarországon nem család-, hanem asszonyközpontú volt, hiszen a női öntudatra ébredés első széles körű megnyilvánulásaként tarthatjuk számon. A konyhaközpontúság is igen erős, jóval erősebb, mint a németeknél, és felbukkannak a szerelmi költészet témái is: Ha megcsalod a szívemet, hűséggel fizetek. Mit ád a sors néked, ha én már nem leszek; illetve Isten veled falu legszebb leánya, visszajövök, mire lehull az akácfa virága.

Aki pedig mindezt látni szeretné, megteheti a Zentai Városi Múzeumban, ahol a Falvédőink üzenete című kiállítás február 2-áig várja az érdeklődőket.

Fényképezte: Tóth Lívia

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..