home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fakeretbe foglalva
Szerda Zsófia
2021.10.25.
LXXVI. évf. 42. szám
Fakeretbe foglalva

Szilágyi Zsolt optikus. És asztalos. És férj. És két szöszi kislány apukája. És raftingban, snowboardozásban is elég jártas. Ráadásul jól főz, kedvencei a vajdasági ízek. Imádja a Balkánt úgy, ahogy van. Örök optimista, aki egyedül érte el azt, amit, s erre nagyon büszke. Óbecséről költözött fel Budapestre, s itt álmodta meg fából készült szemüvegkereteit, azaz a Fabalát. Mindenkihez van néhány jó szava, aki betér az üzletébe, s aki egyszer nála járt, biztosan visszatér.  

* Asztalosnak tanultál Szabadkán. Ehhez képest most Budapesten vagy a Déli Optika üzletvezetője, tulajdonosa.

 
— Sok iskolát elvégeztem. És nem csak a hagyományos értelemben vett, intézményesített sulikat. Például életem egyik legnagyobb leckéjét a katonaság adta. Ott megmutatkozott, hogy ha igazán dolgozol és teszel, akkor tudsz haladni, emellett fizikailag és pszichikailag is fejlődsz. Én szegény szülők gyermekeként nőttem fel, ők tanyán élték le az életüket, négy általánost fejeztek be, de engem kitaníttattak. Amit utána értem el, azt azonban magamnak köszönhetem. Magamnak tapostam ki, és soha nem éreztem ezt tehernek. Nem kaptam mindent tálcán, s ez jó, mert nem tudtam belelustulni az életbe. Aztán az ezredforduló hajnalán, 1999 legvégén felköltöztem Budapestre.


 

* És hogyan kerültél a szemüvegek közelébe?

— Munkát kerestem, s egy ismerősöm ajánlotta az Astoriánál lévő optikát, mivel ő ott dolgozott. Műhelyesként kezdtem. A boltba nem voltam alkalmas, hiszen a magyarom nem volt tökéletes, szegényes szókincs, erős tájszólás. Utólag azt mondom, ez volt a legjobb döntés, hiszen ennek köszönhetően a műhelyben mindent megtanulhattam. A beszédemen is sikerült javítanom, mivel bekerültem egy olyan társaságba, ahol sok színész, művész, értelmiségi volt, így a porfészek után ez a körforgás levett a lábamról, törekedtem a szép és választékos beszédre. Közben elvégeztem a látszerésziskolát, aztán következett egy új munkahely, ahol már főleg lencsékkel foglalkoztam, a technológiával, így ezt a tudást is magasabb szintre emelhettem, és végül 2010-ben megnyithattam a saját üzletemet. Ehhez kellettek a feleségem szülei is, akik nem csak anyós és após számomra, szinte már pótszülők, akik hittek és hisznek bennem, és segítettek, hogy megnyithassam az üzletet. Asztalos lévén a bútorokat is gyorsan legyártottam, s indultunk. Még a cégért szögeltem az ajtó fölé, amikor megjelent az első vásárló egy kislánnyal, ők a mai napig visszajárnak. Ráadásul szintén az első napomon belépett Balázs atya is, akivel szintén nagyon jól összebarátkoztunk, a lányaimat is ő keresztelte. Jó jelek voltak ezek. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a dolgok maguktól jönnek. Közben pedig piszok sokat kell tenni azért, hogy különféle kapcsolatok, kapcsolatrendszerek, barátok, élmények kialakuljanak és jól működjenek. Sokat kell dolgozni magadon, hogy ez így legyen. S én dolgoztam. Azóta egyébként a mesterdiplomámat is megszereztem. Ha leragadunk abban, hogy törekszünk a tökéletességre, egy helyben fogunk topogni, nem fejlődünk. Csak akkor történik változás, ha kilépünk abból a számunkra elképzelt, hajszolt ideológiából.

* Most pedig itt ülünk a Déli Optikában. Már meg is nézted a szememet. Elég sokféle szolgáltatást nyújtatok.

— Korszerű gépeink vannak, de a vizsgálat előtt előbb elbeszélgetünk az ügyféllel, azután van egy látásvizsgálat, melyen kiderül, hogy milyen szemüvegre van szüksége, utána ezt készítjük el. Fontos számomra a személyesség, foglalkozunk azokkal, akik betérnek hozzánk. A lencséket gyártó cégek 2021-ben már minden életviteli helyzetre kifejlesztették a tökéletes lencsét. Nekünk az a dolgunk, hogy összefésüljük az igényeket a gyártással. Ehhez nagyon sokat kell kérdezni. Hány centiméterre van a monitor a szemétől, laptopot használ, vagy asztali gépet, milyen szögben szokta nézni, stb. Ezek apró, de kulcsfontosságú dolgok. Fel kell mérni a vásárló igényeit. Az sem mindegy, mi a munkája. Ha tanár, akkor osztályteremben tanít vagy magántanulóban. Hány méterre szeretne ellátni, mit szeretne élesen látni. Ha jó munkát végzünk, akkor évekig nem is fogunk találkozni az illetővel. Azt is szoktuk mondani az ügyfeleinknek, hogy bármi gondjuk van a szemüveggel, jöjjenek, ne kezdjék el otthon javítgatni. Aztán jönnek, váltunk néhány szót, elbeszélgetünk, bizalmuk lesz bennünk. Ebben másak vagyunk, mint a multik, mi javítással is foglalkozunk. Egyébként sokan visszajárnak, beköszönnek, elmesélik, ki halt meg, kinek született unokája. Mint egy kis faluban.

* A számítógép előtt üldögélés, gondolom, nem segít a szemünkön. Egyre több fiatal visel szemüveget.

— Ma szinte minden a számítógép képernyője előtt történik. S ez a szinte lassan el is fog tűnni. A szem azonban nem erre van kitalálva. Hanem arra, hogy elnézzen 300-400 méterre a Hortobágyon, megszámolja azt a hat tarka foltot a távolban. Manapság az előttünk 50 cm-re lévő monitort figyeljük napi 12 órában. A szemünk le van terhelve, és romlik. Megnőtt az igény arra, hogy élesen lássunk, hiszen régen ott távol azt a hat foltot akkor is láttuk, ha nem volt 100 százalékos a látásunk. Nagyon fontos lett a mi szakmánk. Egy jól beállított lencse csodákra képes. És hiány van jó optikusokban. Itthon is, és otthon is. Én csak javasolni tudom a fiataloknak. Egy szép, tiszta, produktív és hatékony szakma ez, ahol sok a sikerélmény. Lehet tanulni, van főiskolai képzés is. 

* Itthon, otthon. Azt mondod.

— Nem szakadtam el Vajdaságtól. Amikor a határőr kérdezi, hova megyek, általában az van, hogy otthonról haza. Nem 2-3000 kilométerre költöztem, csak ide, Pestre. Nem égettem fel mindent magam mögött, mert akkor onnantól kezdve az ember úgy megy haza, mint turista. Szerencsére él még édesanyám, és sok barátom is van, sok a kötődés. Felnőttként, amikor már van családod, és dolgozol, figyelni kell arra, hogy jó mikroközösséget alakíts ki magad köré. Ettől fogod jól érezni magad a bőrödben. No, nekem ez a mikroközösségem elég nagy. Majdnem az egész Balkánt annak nevezném. Montenegrótól Nyugat-Európáig.

* Fabala. Egyedi fakeretek, melyekből biztosan nem készül két egyforma.

— 2015-ben kezdtük meg a gyártását. Nyilván nem mi találtuk ki a meleg vizet, vannak máshol is fából készült szemüvegkeretek, de próbálunk egy picit másmilyenek lenni. Milánóban van egy óriási optikai kiállítás, ott tetszett meg az ötlet. A fa természetes alapanyag, tartós, szép. Velence is facölöpökre épült, s a mai napig áll. Sokan kérdezik, hogy mennyire tartós a fából készült keret. Ha el akarom törni, a műanyagot is eltörhetem. Vigyázni kell rá, mert lehet, hogy egy picit sérülékenyebb, de a fejünkön jó helyen van, nem lesz baja. Ott nem törik el. Ha földhöz vágjuk, esetleg ráülünk, már lehet. (Nevet.) A fa mint anyag soha nem lesz használt, csak érett. Története van minden egyes darabnak. Ráadásul fontos, hogy környezettudatosak legyünk, minimális ökológiai lábnyomot hagyjunk itt.

* Hol lehet megnézni, felpróbálni, megtapogatni ezeket a szemüvegeket?


— Nálunk, a Déli Optikában, vagy meg lehet nézni a honlapunkon. A Fabalában van egy partnerem: Mazán Tamás, és még egy fontos figurát meg kell említeni, a zentai Törtei Ákost, aki a legelejétől alapembere a gyártásnak és a fejlesztésnek. A marketing sajnos nem az én szakterületem, van még hova fejlődnünk, de a Fabala egyik mottója, hogy tudni kell kicsinek lenni. Tehát nem könyvelem el kudarcnak, ha évente csak száz darabot adunk el. Természetesen nőnek a fogyasztói igények, úgyhogy készül az új kollekciónk is. A mostani modellek folyók nevét viselik: van Drina, Tisza, Duna, de ott a Rajna, a Majna is.  

* Miért éppen folyók?

— A 2000-es évek közepén rengeteg raftingtúrát szerveztem a Lim folyóra, azt is mondhatnám, hogy én indítottam ott be az egészet, hiszen amikor először lementünk, még felszerelést sem kaptunk. A levegőért fizettünk. Egy katonai gumicsónakban ültünk saját utcai ruhánkban, mentőfelszerelés nélkül, a 6-7 fokos vízben. Az kemény volt, szóval leszerveztem nekik, hogy Budapestről megoldom a felszerelés vásárlását és szállítását. Akkoriban ott még nem lehetett venni. Három raftingklubot láttam el felszereléssel az Ibar folyón, a Limen és a Tarán. Ebben nem volt nagy üzlet, de segíteni akartam. Mert jó érzés. Azóta ha arra járok, tárt karokkal fogadnak. Szóval innen az ötlet, hogy legyenek a szemüvegek folyókról elnevezve. A vevő nálunk egy egyedi szemüvegkeretet alkothat meg magának. Nyolc frontszín, négy belső szín és négy szárszín van, a honlapon össze lehet állítani magadnak a legjobbat.

* Imádsz főzni. Nemrég még Becsén találkoztunk a Gastro Festen, éppen egy nagy darab húst szeleteltél, és folyt rólad a víz, olyan volt a tempó.

— Anyukám nagyon jól főz. Tradicionális vajdasági konyha az övé, remek ízekkel dolgozik. Vajdaságban olyan alapanyagok vannak, amelyeket nagyon meg kell becsülni. Az a föld olyan, hogy bármit elvetünk, kinő belőle egy tökéletes növény. S a piacon is nagyon jó minőségű alapanyagokhoz juthat az ember. Van tehát miből jó kaját csinálni. Ha emellé még harminc-negyven év tapasztalat is társul, mint szüleinknél, nagyszüleinknél, annál nincs is jobb. Én is tőlük tanultam. Mivel elég korán elköltöztem otthonról, kénytelen voltam magamra főzni. S akkor jöttek elő azok a színek, ízek, illatok, amelyeket még anyukám diktált belém. Addig kóstolgattam, amíg olyan nem lett. A főzéssel is úgy vagyok, hogy addig fejlesztgetem, amíg tökéletes nem lesz. Kikapcsol. Egy olyan hobbi ez, amelynek nincs vége. Dinamikus, és nagyobb benne a kreativitás lehetősége, a kísérletezés, mint az optikusi munkában. De a kettő együtt alkotja számomra a tökéletes egyensúlyt.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..