A Köztársasági Választási Bizottság tizennyolc, a Tartományi Választási Bizottság pedig tizenhárom választási listát hirdetett ki a december 17-ei választásokra. Köztársasági szinten hét, tartományi szinten négy nemzeti kisebbségi lista indul.
A köztársasági parlament 250 helyéért összesen 2817 jelölt versenyez, míg a tartomány 120 parlamenti helyéért 1282-en küzdenek meg. A listák a szavazólapon a kihirdetésük sorrendjében szerepelnek majd.
A valamivel több, mint 6,5 millió választópolgár december 17-én 7 és 20 óra között adhatja le voksát.
Köztársasági listák:
- Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg
- Ivica Dačić – Szerbia miniszterelnöke
- Dr. Vojislav Šešelj – Szerb Radikális Párt
- Milica Đurđević Stamenkovski – Boško Obradović – Nemzeti csoportosulás – Államalapító erő – Fogadalomtevők Szerb Pártja – Dveri Szerb Mozgalom
- Remény Szerb Koalíció
- Vajdasági Magyar Szövetség – Elnökünkért, közösségünkért, a jövőért!
- Szerbia az erőszak ellen
- Usame Zukorlić – Együtt az igazságosságért – Igazságosság és Megbékélés Pártja – Sandžaki bosnyákok, Tomislav Žigmanov – Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége
- SDA Sandžak – Dr. Sulejman Ugljanin
- Együtt a Jövőért és fejlődésért – Koalíció a békéért és toleranciáért
- Néppárt – Biztos választás. Komoly emberek
- Jó reggelt, Szerbia – Saša Radulović – Boris Tadić – Ana Pejić
- Az albánok politikai harca folytatódik – Shaip Kamberi
- Mi - A nép hangja - Dr. Branimir Nestorović
- Szerbia Nyugaton - Kérdezzük a szakmát
- Orosz Párt - Slobodan Nikolić
- Čedomir Jovanović - Muszáj másként
- Albán demokratikus alternatíva - Egységes völgy
Tartományi listák:
- Aleksandar Vučić – Vajdaság nem állhat meg
- Ivica Dačić - Szerbia miniszterelnöke
- Dr. Vojislav Šešelj - Szerb Radikális Párt
- Orosz Párt - A szerbek és az oroszok örökké testvérek!
- Remény Szerb Koalíció
- Vajdasági Magyar Szövetség – Elnökünkért, közösségünkért, a jövőért!
- Szerbia az erőszak ellen
- Tomislav Žigmanov - Egyesülve az igazságért - A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége - Usame Zukorlić - Az Igazság és Megbékélés Pártja - A Szandzsák Bosnyákjai
- Čedomir Jovanović - Vajdaságnak muszáj másként
- Néppárt – Biztos választás. Komoly emberek
- Milica Đurđević Stamenkovski – Boško Obradović – Nemzeti csoportosulás – Államalapító erő – Fogadalomtevők Szerb Pártja – Dveri Szerb Mozgalom
- Saša Radulović – Boris Tadić – Ana Pejić - Jó reggelt, Szerbia
- Vajdaságiak - Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Együtt Vajdaságért - Bojan Kostreš