De térjünk vissza a nézettségre: az Eufória mára a második legnézettebb tévésorozattá vált a Trónok harca után. Az egyes epizódokat átlagosan mintegy 16,5 millió ember követte hétről hétre. A tengerentúli HBO Max (mely heteken belül Európában, így Magyarországon és Szerbiában is elindul) streamingszolgáltató kínálatának jelenlegi legnépszerűbb tartalma.

Pedig a 2. évad több szempontból is gyengébb lett, mint az 1. volt. A főbb szereplők közül többen kevesebb figyelmet és reflektorfényt kaptak, egyes epizódok pedig már-már a valóságtól való teljes elrugaszkodásba torkolltak, nem beszélve néhány olyan elvarratlan szálról, amely az első néhány részben még nagy tétként — sőt, egy-két karakter feje feletti pallosként — jelent meg, az évad végére mégis hipp-hopp eltűnik, következmény vagy jogos elszámoltatás nélkül. Az eredetileg izraeli licenc alapján készült tévésorozat készítője Sam Levinson, aki láthatóan túlgondolta, túlszínezte a karaktereit a második szezonra. Egyesekből már-már karikatúra lett, túlontúl kinőtték saját határaikat, vagyis kilóg a lóláb. Mindezen hibák ellenére azonban az Eufória 2. évadja még így is tartalmaz két-három olyannyira feszült tempójú, zseniálisan megírt epizódot, amelyeket áll-leejtve figyelünk majd.

Azok kedvéért, akik csak most ismerkednek a sorozattal, fontos elmondani, hogy az Eufória elsősorban egy trendi tinisorozat, jó zenékkel, kiváló színészekkel és nagyon erős hangulattal. A paradoxon ott van, hogy mindez — szerintem legalábbis — minden szempontból egy 18+-os széria, tragédiákkal, drogfüggő szereplőkkel és olyan történetekkel, amelyek bővelkednek toxikus kapcsolatokban és megtört vagy egyenesen elkárhozott személyiségekben. Mivel az HBO-ról beszélünk, valójában nincs kompromisszum, a 2. évadra pedig, úgy tűnik, anyagi korlát sem: Sam Levinson sorozata mostanra szemlátomást grandiózusabbá vált, nagy költségvetésű jelenetek egész sorát tudta megvalósítani a nyolc epizódban.

A főszereplő továbbra is Rue (Zendaya), aki miután talpra állt drogproblémájából, hamarosan újra a mélyben találja magát. A 2. évadban szívfacsarva nézhetjük végig pokolra szállását, miközben szerelme, Jules (Hunter Schafer) látványosan kevesebb képernyőidőt kapott. A közönségkedvencek közül Maddyt (Alexa Demie) és Cassie-t (Sydney Sweeney), a két legjobb barátnőt is még többet elnézegettük volna, hiszen a köztük kialakuló konfliktus, melynek főszereplője a szépfiú, izomagy-sztereotípia Nate Jacobs (Jacob Elordi), parádésan puskaporos, már-már a bűnös élvezet kategória. Mindeközben Nate démonai képében végérvényesen testet ölt saját édesapja, a pedofilhajlamokkal és titkolt szexuális vágyakkal megvert Cal Jacobs (Eric Dane).

A sorozat egyik legerősebb epizódja is éppen Calhez kötődik, aki mielőtt végleg coming outol, visszaemlékezik a ’80-as évek Sinéad O’Connor-dalokkal tűzdelt, mámorító időszakára. Más szóval, az Eufóriában minden szereplőnek volt vagy van rejtegetnivalója, a szellemet pedig képtelenek sokáig a palackban tartani. Ha viszont kirobban, abba akár egész környezetük is belepusztul. Sajnálatos, hogy a jól megírt konfliktusok közül csak kevés zárul kielégítően a néző számára, leszámítva Cassie testvére, Lexi (az idei évadban végre megkapta a megérdemelt reflektorfényt Maude Apatow színésznő) történetét. Lexi az általa írt, Oklahoma című iskolai színdarabbal valóságos atombombát robbant — de legyen elég ennyi spoiler azok kedvéért, akik még csak most kezdenek bele az új évadba. Hibáktól tehát nem mentes az Eufória 2. évadja, ennek ellenére a rajongók számára kétségtelenül kötelező.

Képek: imdb.com